1988. 1990. 1992. után, 1993-ban, ismét ADRK Klub kiállításra mentem. Újból Rottweil-be. 23. Klubsiger-Zuchtschau des ADRK  Röviden:  adrk klubsiger. Mozaik szóval így láthatod a győztes neve mellett KS’-és az adott évszám 93′

Ez volt a 4. Klub kiállítás , amit láttam és már nagyon sok felvezető, tenyésztő “ismerős” volt. A katalógusok, a tenyész könyvek böngészése alapján kirajzolódott egy kép bennem, párhuzamosan a hazai kiállítások, más tenyésztői elképzelések mentén. Érdekes volt szembesülni ,más és más, ADRK bírók bírálatával, a kutyák eltérő formájával és a végső eredményekkel.

Ezen a kiállításon meglepődtem.

Rácsodálkoztam a végső eredményekre. Pl. ő , hogyan lehetett V1-azaz kitűnő 1, osztályában az első ?! 

Sok más furcsaság is gondolkozásra késztetett. Észrevettem, amit addig nem, hiszen nem ismertem a szereplőket és a nyelvet sem beszéltem. Itt már az emberi faktor, a felvezető személye, láthatóan módosított a helyezéseken. Így lett bizonyosság számomra, amit Wolfgang 1989-ben úgy fogalmazott meg: “Németország nem mese ország, a pénznek, az üzletnek nagy szerepe van.  A bírók sem tévedhetetlenek és bizony nem mindegyiknek van kisujjában a szakma.”

Ez a kiállítás, azért komolyan gondolkozásra késztetett. Sokkal jobban belemerültem, hogy megismerjem mindennek a hátterét. Saját szem, saját tudás megszerzése indult – szakirodalom-tenyész könyv fordítások – videó nézés -törzskönyv böngészés – kutakodás a vérvonalakban.

Glenn vom Achener Tor sg 2 Jugendklasse
Flash vom Wolfert Turm sg 3 Jugendklasse
Matcho vom Burgthann sg4 Jugendklasse

Kevés képet készítettem. Tömeg volt, nehéz volt a körhöz közel lenni. Csalódtam a győztesnek kihozott kutyák láttán, sajnos több osztályban. 

Katalógust 2018. májusában sceneltem be, egy facebook bejegyzés okán. ATS History Rottweiler

2018. Közösségi média – facebook – közzététel – egy picit vissza hozza az emlékeket. A kiállításról hivatalos videó felvétel készült, akkor még VHS kazettán, amit meg lehetett vásárolni. Persze sokan saját felvételt is készítettek, de mi néhány évvel a rendszerváltás után még messze nem tartottunk ott, hogy akárcsak korlátlan deviza számlánk lehessen.  

23. Klusiger Zuchtschau des ADRK 28-29 augustus 1993 in Rottweil

ADRK Klubsiger 1993