Az én kutyám a legszebb mondjuk ki nagyon hamar. Könnyű megszeretni a rottweilert, ha nyitott az ember, az önálló akaratú kutyaegyéniségekre. Azzal az elhatározással ültem a gép elé, hogy most mindenképpen egy ártatlan kedves történetet írok le. Azon kaptam magam, hogy igazán nem jut eszembe, mert az olyan természetes. Abban semmi érdekes nincs, hogy egy jó kutyával sok öröm éri az embert. Az is evidens, hogy az én kutyám a legszebb! Ezen kívül,  mindig a rendkívüli események izgatják és foglalkoztatják az embert, az hagy erősebb nyomot.

Szóval vissza a kezdetekhez. Nekünk otthon egy boxerünk volt, az első kutya, amivel szorosabb kapcsolatba kerültem. Lakótelepen laktunk és a kutya velünk élt a lakásban.

    

Első kutyásként, teljes elfogultsággal tekintettem a kutyámra, egy rossz szót senki nem mondhatott róla. A legszebb, a legokosabb, legbátrabb boxer stb. hittem.


Amikor az első rottweilerekkel megismerkedtünk elhangzott, hogy bezzeg a rottweilerek mennyivel különbek, de én persze kételkedtem. Egészen addig kitartottam a véleményem mellett, amíg négy év elteltével meg nem tapasztaltam, hogy tényleg más egy rottweiler.
Akkor hosszú- hosszú évekig azt hittem, hogy minden rottweiler olyan fantasztikus, mint a miénk. Majd jött a felismerés, hogy mégsem.  Ha nem olyan, miért nem? Nehezen megválaszolható kérdés, mert más rottweiler tulajdonosok szintén azt állították, hogy övék a legkülönb és a legigazibb. Kinek volt, van igaza? 

Akkor jött a tanulás időszaka, kerestem a válaszokat

Ami akkoriban sokkal nehezebb volt, mint ma, mert szakirodalom gyakorlatilag nem létezett, magyar nyelven. Általános kutyás könyveket olvasva, a kiállításokon szemlélődve, ott is a bíró munkáját figyelve, próbáltam eligazodni a sok ellentmondás között. Ezzel párhuzamosan, mivel a kutyaiskola, munkakutyázás természetes velejárója volt a szabadidőnknek, ezen a területen is kutakodtam. Mindenkit meghallgattam és volt, amit azonnal elvetettem, volt, amiben bizonytalan voltam, de logikusan hangzott ezért kétkedve, de elfogadtam. Volt, amivel, azonnal egyetértettem. Közben nagyon sok rottweilert megfigyeltem, nekünk is volt néhány. Egy idő után határozott véleményem alakult ki, a rottweilerekről, a munkakutyázásról.

Két évtized eltelt eközben, számtalan kutyát ismerve.    ITT és  ITT 

Amikor a bővülő szakirodalom is „engem igazolt”, kezdtem a véleményem határozottan képviselni. Röviden így foglalhatnám össze. A rottweiler egy csodálatos, különleges kutyafajta, megérdemelné, hogy sokkal nagyobb figyelmet szenteljünk neki, megőrizzük értékeit. Ezt csak körültekintő, szakszerű tenyésztéssel érhetjük el. A külső és a belső értékeket egyformán kritikusan kell szemlélni.  Kné Tünde 2006 az eredeti írás éve.

Miért is érdekes ez 2017-ben ?

1.kép A boxerunk Bengo. Élete első és egyetlen kiállításán kitűnő 4. minősítést kapott . 1971. FCI Világkiállítás Budapest. 4 körben bírálták a boxereket , éppen nagyon népszerű fajta volt. Kutyaiskolába is járt, KI munkavizsgát tett. Apámmal, a kutya az övé volt  eredetileg. Csak később lett az én feladatom. Igazából nem az én kutyám volt, de a családé .

2. Következő kép Beni és Bona az első két rottweiler szuka Magyarországon. Met.Rott./1 Bona Z Babskeho Vrchu CS,HPJ, HDGY KI, KII MunkaVizsga.Met. Rott/2 Beni Z Babskeho Vrchu CS. CAC,KI, KII. MV

3.kép Arnold kutyánk HCH, KII. MunkaVizsga

4. kép Arnold bírálati lapja. Külföldi bíró volt, elismert szakember. A fajtagyőztes címet is megadta, bár nem volt meg, az akkor előírt minimum létszám a cím kiadáshoz! Őt sajátomként szerettem, de Győző kutyája volt.

Tényleg szépek és jó kutyák voltak, nem csak az én elfogult szemem látta annak. Nem voltak hibátlanok, de az én szememben a kutya, mint olyan , hogy szép, így rögzült. Harmonikus felépítés, karakteres jellem. 

Ez igaz volt Bengóra is, de a rottweilerünk valóban kemény, vezető egyéniség volt. Magabiztos, de kiegyensúlyozott, nyugodt kutya. Okos, kedves, de csak velünk. A többi ember nem létezett számára, de egy pillanat alatt reagált, ha vészhelyzet volt.  

Amikor beleástam magam a bírálatokba, azt kellett megtanulnom, hogy milyen hibákat , milyen súllyal értékel a bíró. Addig nem is tudtam egy sor anatómiai hibáról, hiszen sose láttam, sose figyeltem rá.  Azt éreztem, láttam, hogy “valamiért nem olyan “, de hogy miért, azt csak később tudtam megfogalmazni.

Meg kellett tanulni, a megérzés kevés.  

Mélyen él bennem, sokszor elmeséltem már, ezért még ma is megértem a kutyatulajdonosokat, ha elfogultak. Viszont azt nem, ha egy rottweileres még évtizedek után sem tud túllépni az üres fecsegésen, rosszindulatú megjegyzésekkel megspékelve a mondandóját. A rövid időn belül, megfellebbezhetetlenül mindent tudó kezdőhöz kezdetben segítő szándékkal fordultam, majd csodálkozva, aztán bosszankodva. Ma már nem igazán érdekel. 😊 Kipipálom, hogy nincs új a nap alatt. 😂 Kné Tünde

Az én kutyám a legszebb