Dildei módszer szerinti őrző-védő.

A heccelés stílusa:

A segéd lehetőleg mindig nyugodtan és passzívan viselkedik. Ez a kutyánál fokozott aktivitást vált ki. Ő határozza meg, hogy mi történik. A kutya dolgozik a segéddel, nem a segéd a kutyával.

Aktivitás:

A kutyában azt az érzést keltjük, hogy Ő kontrollálja, hogy mi történjen a pályán. Minden gyakorlat úgy van felépítve, hogy a kutya legyen az, aki kiváltja az akciókat.
Hagyományosan a kutyát a zsákmány átengedésével jutalmazták meg. A zsákmányt a kutyavezető ismét elvette, és ha a segéd készen állt, folytatódott a gyakorlat. Dildei szerint ezen változtatni kell, mert így a kutya csak védekezik, ahelyett, hogy cselekedne, csak reagál.

Ahhoz, hogy a kutyát cselekvésre bírjuk, másképp kell felépíteni a tréninget.

A kutyának lehetőleg sok kontrollt kell adnunk. A zsákmánnyal jutalmazott kutya addig tarthatja a szájában azt, amíg szeretné. A segéd addig visszahúzódik és várja, amíg a kutya elejti a kart. Annyi időt ad a kutyának, amennyi csak kell ahhoz, hogy önként letegye a kart. Amint ez megtörtént, a segéd visszatér a kutyához és folytatja a munkát. Ez a kutyának hatalmat ad és cselekvésre készteti. Nem csak védekezik, hanem a kar eleresztésével provokálja a segédet. Lépésről lépésre kialakul a kutyában az érzés, hogy ő irányítja, hogy mi történik a tréning során. Ez arra ösztönzi a kutyát, hogy önként átadja a kart, ahelyett, hogy a zsákmányért harcolna. Ez egy nagy előny.

Kényszermentesen:

Így gyakorolva nincs szükség kényszerítésre, az eresztés gyakorlatnál. A kutya megtanulta, hogy a segéd csak akkor lesz ismét aktív, ha ő eresztett. Nincs engedetlenség, hiszen parancs sincs.

Pozitív beállítottság:

A kutya szívesen ereszt, nem kell kényszert alkalmazni. Nyugodtan és tiszta fejjel, mégis motiváltan és energikusan tud így dolgozni.

Fiatal kutya tréningezése:

Dildei úgy gondolja, hogy egy kölyök, vagy növendék kutya a saját magától nem vesz részt eléggé a harcban. A segéd ezt sok aktivitással kiegyenlítve befolyásolja. Így a kutya hozzászokik a kiegyenlített akciókhoz, és az idővel elveszíti a hatását. A kutya függővé válik, szüksége lesz erre, hogy ösztönözve legyen.

A másik lehetőség, hogy a fiatal kutya túlságosan felhergelődik és stresszt vált ki.

Minél fiatalabb a kutya, annál inkább fennáll a veszélye, hogy ezt az ideges állapotot váltjuk ki. Ha a fiatal kutya gyakran túlhergelődik, az krónikus problémákhoz vezethet. A segéd vagy stressz hatására idegessé válik, ami hatással van fogásminőségre.
Azok a kutyák, melyekkel 9 hónapos kor alatt kezdik az őrző-védő gyakorlatokat, gyakran válnak egyéves korukra mértéktelenül idegessé vagy letompulttá.
Más kutyák őrző-védőjének megfigyelése is káros lehet a kölyökre.

A kiképzés:

A kezdetek:

Az, hogy a kutya felnőtt-e, az nem kor kérdése, hanem az érettségé. Fizikailag és mentálisan érettnek kell lennie. Legalább a szociális domináns viselkedés jegyeit kell mutatnia. A kifejezett zsákmányszerző ösztön nem elegendő. Ha fenyegetés hatására mutatott védő-viselkedést mutat, az sem feltétlenül az érettség jele. Konfliktushelyzetben magabiztosságot kell mutatnia.

A kutyát úgy ismertetjük meg az őrző-védővel, hogy hagyjuk nézni, amint egy másik kutya őrző-védőzik, de csak 14-16 hónapos kora után.

A pályán dolgozó kutya legyen magabiztos és motivált, de ne túl ideges.

A másik kutya 1-2 percig pórázon figyelje az eseményeket. Ha megoldható, legyen a kutya és a pálya közt egy kerítés. A kutyának érdeklődést kell mutatnia. Ha nem teszi, nem eléggé felnőtt, néhány hétig békén hagyjuk.

Ha érdeklődik, hagyjuk 1-2 percig figyelni, majd óvatosan húzzuk el a pórázzal a pályától. A nyakörvnél fogva történő elhúzás pszihés hatása, hogy tovább növeli a motivációt. Néhány foglalkozás után, ha a kutya élénk érdeklődést mutat, bevonhatjuk a cselekményekbe. Ez még mindig ugyanott történik, a kerítés mögött. A segéd közeledik és dolgozik vele a kerítésnél. A kerítés előnye, hogy a kutyát visszatartja, így nem kell a nyakörvvel és a pórázzal befolyásolni.

A póráz rángatása eltereli a kutya figyelmét a tényleges történésekről, így nem tud a segédre koncentrálni.

További hátránya, hogy a kutya függővé válik a rángatástól, és igényelni fogja ösztönzésként. A kerítés legnagyobb előnye, hogy a kutyának biztonságérzetet ad. Ezáltal a segéd céltudatosabban támadhat, és csökkenti a kutya idegességének és hátrálásának veszélyét. Kerítés nélkül a segéd kénytelen a zsákmányolást ösztönözni, ezzel elvonva a fenyegetést a kutyától. Ez helytelen állapotba hozhatja a kutyát és a segéd részéről túlzott mértékű aktivitást, követel.

Dildei fontosnak tartja, hogy az őrző-védő életszerűen legyen beállítva.

Az őrző-védő munkánál a természetes agresszióra kell támaszkodni, nem, pedig a zsákmányszerző-, vagy játékösztönre illetve, a frusztráció által életre hívott agresszióra sem. Ezért fontos, hogy a kutya felnőtt legyen, hogy kész legyen ilyen agressziót (természetes) mutatni.
Dildei úgy gondolja, hogy a kutya első tapasztalatai ezekben a szituációkban mindig befolyásolni fogják. Ezért olyan fontos a kezdeti gyakorlatoknál, hogy tapasztalt segéddel dolgozzunk. El kell tudnia játszani egy gyanús és bizonytalan személy szerepét.

Kezdettől fogva ezt kell tennie – anélkül, hogy a kutyát megijesztené – jó alapot adva ezzel a további őrző-védőhöz.

A segéd egy búvóhelyről indul és ingerli a kutyát, hogy felkeltse a figyelmét.

Ha a kutya agresszíven vagy, riadtan reagál, a segéd visszatér a búvóhelyre. A kutya néhány ugatását követően kilép a segéd a búvóhelyről, és fenyegetően közelít a kutya felé. Ha a kutya reagál, a segéd mindig egy keveset hátrál. A segéd egy „jutahengert ”(hurka) visz magával. A kutya ezt nem ismeri, így nem vált ki zsákmányszerző ösztönt.
Miközben a segéd dolgozik, a kutyavezető teljesen nyugodtan viselkedik, nem jutalmazza, és nem érinti meg a kutyát. Kb. 1 perc alatt ér el a segéd a palánktól a kutyához/kerítéshez. Ha a kutya a kívánatos viselkedést mutatja, a kerítésen átnyúlva a segédfogást ad neki.

A kutyavezető az autóhoz vagy boxhoz szalad a kutyával, nyugodt marad és nem nyúl a kutyához. A kutya addig tartja a zsákmányt, amíg önként el nem ereszti.

A kutyának sosem juthat eszébe, hogy a kutyavezető a zsákmányért harcol, mert ez konfliktust okoz. Konfliktus ott jön létre, ahol két ellentétesen ható erő egymással szembe áll. Ez lehet két fizikai hatás, mint a húzás és visszahúzás, de két pszihikus erő is, mint az ösztöncél kielégítésének meghosszabbítása szemben a fájdalom elkerülésével. Ez a hagyományos kiképzési módszerek során gyakran láthatjuk. Ott gyakran hozzák konfliktushelyzetbe a kutyát.

Egyik oldalon a fogás hosszú megtartása áll, másik oldalon, pedig a tudat, hogy eresztenie kell, ha el akarja kerülni a fájdalmat. Ez a konfliktus idegességhez, dekoncentráltsághoz vezet. Ebben a helyzetben nehéz a kutyának tisztán gondolkodni, nehéz tanulnia és szabályozni a motiváltságát. Ehelyett szétforgácsolja és elpazarolja energiáit, többnyire pótcselekvésekre.

Ha az első gyakorlások során erőszakosan vesszük el a zsákmányt, az konfliktust vált ki, ideges viselkedéshez vezet. Az ilyen hangulatváltozásnak sokféle kihatása van. Az egyik, hogy a kutya a vezetőjét konkurenciának tekinti, nem pedig szövetségesnek. Később a kutya a kutyavezető közeledésétől minden alkalommal idegessé válik és minden befolyásolás ellen tiltakozni fog.

Ha a kutya ideges, gyakori a rossz fogásminőség.

Ha a kutya egy idő után már jól fog, 2-3 fogást is kaphat. Ha erős fogást mutat, itt az ideje a csibészkarral megismertetni. Ha a fent leírtak szerint gyakoroltunk, a kutya itt sem mutat problémát.

Néhány további gyakorlást követően a kutyát közvetlenül a pályára visszük, anélkül, hogy kerítés választaná el a segédtől. A legjobban úgy gyakorolható ez a szituáció, ha a kerítésen átnyúlva kap a kutya egy fogást, és a karral a szájában fut be a pályára. Miután a szokásos módon elengedte a kart, még két-három fogást adunk neki. Minden fogás után elvezetjük a segédtől, amíg magától nem ereszt. Csak ezután tér vissza a segéd és folytatja a munkát. A gyakorlat befejezéseként a kutyát a karral a szájában a boxhoz vezetjük, ahol önként ereszt.

A frontális megragadás:

A gyakorlás kezdetén minden fogást kerítés mögül, vagy hosszú pórázon, hajtunk végre, de a lehető leghamarabb át kell térnünk azokra a fogás gyakorlatokra, ahol a kutya szabadon, korlátozások nélkül dolgozik. Hagyományosan ezt szökés és menekülő gyakorlatokkal érjük el. Ez viszont a kutyának teljesen más, mint amikor a segéd közvetlenül megtámadja. Ezért Dildei ezt a menekülő gyakorlatot idő pocsékolásnak tartja. Szerinte olyan gyakorlatra van szükség, ami 3 feltételnek megfelel:

1. A kutyának lehetőséget kell adni, hogy szabadon eljusson a fogásig
2. Megtanulja a helyes mozdulatsort, hogy a frontális megragadást teljes lendülettel futva teli fogással végrehajtsa, és végül el kell érnünk azt is, hogy
3. a kutya habozás nélkül fogjon.
Ezt a frontális fogást, segítség nélkül, nagyon rövid távolságon gyakoroljuk. Úgy, hogy a kutya 1-2 ugrással elérje a kart.

Végrehajtás:

A kutyát a vezető pórázon tartja. A segéd kicsit felingerli és fenyegeti a kutyát. A védőkar oldalt a test mellett, vagy a háta mögött van. A túlzott idegességet kerülni kell. Ha a segéd a kutyán a helyes viselkedést látja, bólint, így jelzést ad a fogásra. A vezető elengedi a kutyát. A segéd nem mozdul el a helyéről, az utolsó pillanatig fenyegető testhelyzetben marad, csak közvetlenül a fogás előtt viszi előre a kart. A segéd a fogás után azonnal megjutalmazza a kutyát a kar átengedésével.

A segéd csak akkor tér vissza a kutyához, ha az a szokásos módon magától eresztett.

Nagyon fontos ennél a gyakorlatnál a kutya és a segéd közti helyes távolság megválasztása, hogy a kutya erőteljesen el tudjon rugaszkodni és megragadni a kart.

Tradicionálisan, a kutyának a megragadás után küzdenie kell a jutalomért. Dildei szerint ez felesleges és, a kutya hamarabb elfásul. Az a pillanat, amikor a kutyát meg kell jutalmazni, a megragadás maga.

Ebben a pillanatban a legerősebb a kutya és éppen itt kell megerősítenünk a kar átadásával. A gyakorlatok nagy többségében a fogások extrém rövidek. A frontális megragadást alkalmanként 4-szer gyakoroljuk. Néhány hét gyakorlás után a kutya energikus és erős megragadást mutat, habozás nélkül. Eljött az ideje az őrzés, felugatás gyakorlásának.

Szembenállás, felugatás

Tradicionálisan a kutyát a palánkban póráz és szöges nyakörv segítségével tartják vissza a fogástól, esetleg a segéd is megbünteti.

Dildei ezt így csinálja:

Minden gyakorlás 2-3 frontális fogással kezdődik. Ezután a segéd a búvóhelyre megy és a kart a palánk és saját maga közt, tartja, úgy, hogy a kutya ne érje el. A vezető elengedi a kutyát, aki a búvóhelyre megy, ott megtalálja a némán, fenyegetően álló segédet. Ez a szituáció elbizonytalanítja a kutyát, és ugatni kezd. 1-2 ugatás a segéd a mellkasa elé teszi a kart, fogást ad a kutyának és rögtön megjutalmazza. Ezt gyakorlásonként 2-3-szor megismétlik, majd a gyakorlás frontális fogással zárul.
Fontos, hogy ezt a gyakorlatot ne túl későn kezdjük gyakorolni, amíg a kutya még nem túl erős és kontrollálható a palánkban a fogása. Ha lekéstük ezt az időszakot vagy a kutya túl erős, pórázon vezessük lassan a palánkhoz. A segéd csak akkor jutalmazza az ugatást, ha a póráz laza.

A folytatásban: eresztés, fürkészés, fegyelmezés az őrző-védő alatt.
Fordította: Krausz Viktor
Gyál, 2008. január 23.

Az eresztés

Hagyományosan a legproblémásabb gyakorlat, ha a kutyát póráz és szöges nyakörv segítségével kényszerítik eresztésre. A Dildei módszer szerint a kutya már megtanulta, hogy a kar letételével a segédet további cselekvésre bírja. Így nem okoz problémát a némán álló segéd elengedése sem.

A gyakorlat kivitelezése

Ismét 2-3 frontális megragadással kezdünk, majd beküldjük a kutyát felugatni. A gyakorlat vége most azonban nem a kar átadása lesz. A segéd rövid ideig dolgoztatja a karon a kutyát, majd óvatosan visszahúzza a palánkba. Ott a kart normál pozícióba hozza, és nyugodtan megáll. Ehhez némi erőre van szükség, de hosszabb vagy rövidebb idő után a kutya ereszteni fog és ismét elkezd felugatni. Ezalatt a kutyavezető lehetőleg a látókörön kívül áll, nem beszél a kutyához, és meg sem érinti. A segéd feladata, hogy a viselkedésével segítse a kutyát. Ha a kutya néhányat ismét ugatott, megkapja a kart. A kutya így lassan megtanulja, hogy csak akkor jut újra a karhoz, ha azt rövid időre elengedi. Itt azonban át kell hidalnunk azt a problémát, hogy a kutyának nem a palánkban, hanem a pályán, nyitott térben kell eresztenie.

Dildei ezzel sokat vár. Az első áthidaló gyakorlat az, hogy a kutyát a segéd nem a palánkba húzza vissza az eresztéshez, hanem annak a hátoldalához, ahol még mindig megvan a kutya gondolat társítása az eresztéssel. Ha ez sikerült, az eresztést lépésről lépésre távolabb visszük a palánktól, így a kutya bárhol stabil eresztést mutat.

Fegyelmezés az őrző-védő alatt

Akkor kezdjük el, ha a felugatást már olyan távolságból indítjuk, hogy a segéd nem látható a palánkban. Mielőtt küldjük a kutyát, megkövetelünk tőle egy ültetést szemkontaktussal. Ha megteszi a kutya, jutalmazásként oda küldjük felugatni.

Ha nem mutat szemkontaktust, lábhoz vezényszót adunk a kutyának és eltávolodunk a segédtől. Ha a kutya ezután szemkontaktusba kerül, csinálunk egy 180 fokos fordulatot. Ez a fordulat a megjutalmazása annak, hogy felnézett.

Visszatérünk a kiindulási pontra és Ül parancsot adunk. Ha ránk néz, lábhoz vezényszóval, 90 fokos fordulattal a palánk felé fordulunk, és ismét leültetjük. Ha felfelé néz, elküldjük a palánkba. Ezáltal a kutya figyelmesebb és könnyebben kontrolálható lesz.

Ha ez a gyakorlat már jól megy, hasonlóan gyakorolhatunk látszódó segéd mellett. Szükséges lehet a kutyát póráz segítségével korrigálni, de anélkül, hogy felidegesítenénk.

Fürkészés

Ez is fegyelmező gyakorlat. Eddig a pontig a felugatást mindig ugyanabban, nevezetesen az 1. számú palánkban gyakoroltuk. A kutya így megtanulta, hogy a segéd mindig ugyanott van, ezért mindig arra törekszik, hogy ehhez a palánkhoz fusson oda.

A gyakorlás a szokásos fogásokkal kezdődik. Látni engedjük a kutyának, ahogy a segéd bemegy az 1. sz. palánkba. A kutyavezető fegyelmező gyakorlatokba kezd, ezzel lehetőséget ad a segédnek, hogy észrevétlenül átfusson a 2. sz. palánkba. A kutyavezető a kezdő ponthoz megy, és fürkészni küldi a kutyát.

Az üres palánkba megérkező kutyát a segéd a másik palánkhoz hívja, felugattatja, majd megjutalmazza. 2-3 ilyen gyakorlás után ismét az 1. sz. palánkban kell a kutyának találkoznia a segéddel. Ha ezt begyakoroltuk, megmutatjuk a kutyának, ahogy a segéd a 2. palánkba fut.

Kis távolságról gondoskodunk arról, hogy a kutya először az 1. számú. palánkba fusson és csak azután a segédhez. Ez hosszú pórázon történik. Ezt, sokszor kell gyakorolni, és lépésről lépésre növelni a távolságot az 1. sz. palánktól. Mindenképpen el kell kerülnünk, hogy a kutya kitörjön és elérje a segédet.

Ha a kutya jól veszi az 1. és 2. palánkot, ugyanígy gyakoroljuk a 2-3 .3-4. 4-5. és 5-6. palánkot is. Az 5. és 6. palánkot nem kell túl sokszor gyakorolni. Az érdeklődést fenn kell tartani az első 4 palánk iránt. Ezek után összeköthetjük a palánk párokat.

Fontos, hogy mindig ugyanabban a korrekt sorrendben gyakoroljuk a palánkokat. A kiképzés során legkésőbb a kísérés gyakorlatokat tanítjuk. Ez már nem okozhat gondot.

Szembe támadás 

A szembe támadások gyakorlásánál figyelnünk kell arra, hogy a segéd a kart a háta mögé rejtse, és csak röviddel a megragadás előtt teszi előre.
Ezzel azt éri el, hogy a kutya inkább a segédre koncentrál, mint a karra. Ez a bátorságpróbánál jobb fogást eredményez.

fordította: Krausz Viktor 2008. január 25. Gyál

2010-es közzététel .
Dildei módszer ő-v