Egyszer, régen olyan nagyon szerettek a kutyások kutyaiskolába járni, hogy minden hétvégén pontosan megjelentek az iskolában. Volt ott minden fajta, és keverék kutya is bőven. Három-négy csoportban folyt az oktatás, volt olyan alkalom, hogy 70 kutya is dolgozott a pályán. Döntően kezdő kutyások voltak, de egy idő után kialakult egy „szorgalmasabb” vizsgára is készülő csapat. Egymást motiválták a munkára.

Otthon is gyakoroltak és hétvégén újabb „trükkökkel” kápráztatták el egymást. Azon versenyeztek, ki tud többet megtanítani a kutyájának. Ki miben volt tehetséges, arról mesélt, abból adott ötleteket a többi kutyásnak. Vajon az én kutyám is meg tudná csinálni? Igen, volt, amit sikerült, volt, amit nem.

Egyszer, régen egy messzi galaxison történt ez az eset

Nem bosszankodtak, ha valami nem sikerült, hiszen jó és baráti volt a hangulat. Sebaj, az egyik kutya ilyen, a másik meg olyan! Tegyük a dolgunkat, legyünk büszkék a jóra, ami meg nem megy, azt vegyük tudomásul.

A kutyák nem egyformák, született képességeik alapján, lehet eltérés közöttük. Azt sem volt nehéz elfogadni, hogy alkata szerint sem képes egyforma munkára minden kutya.
Sok fejtörést okozott némelyik kutya, hiszen nem egyforma tempóban haladtak.

A fajtatiszta kutyák némelyike, szép kiállítási karriert is befutott.

Ők, szerettek volna vizsgázni is, hogy a Hungária Champion címhez szükséges vizsgakövetelményt teljesíteni tudják. Nehéz feladat elé állított minket, mert megváltozott a követelmény. Addig, két fázisból elég volt vizsgázni. Engedelmes és őrző-védő.
Ám nemzetközi nyomásra IPO 1 vizsgák kerültek bevezetésre. Ezt ötnyelvű vizsgabizonyítvánnyal kellett igazolni. Szóval, kötelező volt nyom követésből is sikeres vizsgát tenni!

Ezt a fázist addig csak a versenyzők gyakorolták, tették le.

Volt nekünk versenyzőnk akkor „sok”. Ők nem dolgoztak a pályán a többiekkel, ők voltak a profik, akik külön készültek. Mindig jöttek az újabb hírek, mi a követelmény, melyik versenyen, melyik bíró volt tudatlan, igazságtalan. Mikor, melyik csapat szerzett igazságtalanul előnyt. Melyik versenyen, milyen éppen aktuális „csalás” folyt. Itt került szóba az is, ki milyen „bűnöket” követ el, milyen módon keresi a hamis vizsgákkal a pénzt. Nem volt titok a név sem. A bírók előszeretettel égették egymást, szigorúan egymás háta mögött!

Persze a mi iskola vezetőnk, üdítő kivétel volt, aki soha ilyenben nem vett részt, azt mélységesen elítélte. Így is volt, miért is kételkedtünk volna? Hiszen aranyos, kedves, becsületes ember volt.

Az iskola ügymenetébe nem láttunk bele, a vizsgákról nem igazán tudtunk, versenyezni nem jártunk.

Hétvégén, szombaton és vasárnap csak hobbiból kutyáztunk, a kutya kedvéért. Ez volt a természetes. A kutyával iskolába kell járni, mert ott tanulja, és ott tréningezi a napi feladatokat is!

Csibészelni, csak ott van lehetősége! Élesben nem foghat, de hogyan tudna helytállni, ha soha nem próbálja, gyakorolja? Később, aztán már a tenyészszemlére is, muszáj volt felkészülni, hiszen kötelezően bevezetésre került, a „munkavizsgára kötelezett” fajtáknál.

Az idézőjel azért fontos, mert a vizsga a Champion cím eléréséhez volt kötelező! Ma sincs másként! Kb. 14 fajtát, érint, az ICH és HCH cím elnyeréséhez, minimum 75%-os IPO 1 vizsgát is kell igazolni! A nemzetközi ajánlás így szól! Az a kutya legyen kiemelt tenyészállat, aki nem csak szép, de jó is!

Szóval kanyarodjunk csak vissza az eredeti történethez.

Szorgalmasan tanultuk az újabb fázist is! Azaz, tanultuk volna, de sajnos erről még annyi információt sem sikerült összegyűjteni, mint a többi fázisról. Nehéz volt, de azért sok kutakodással ez is megvolt.

Igazán szorgalmasak és kitartóak voltunk, szereztünk vizsgaszabályzatot, rendeztünk szabályos vizsgákat is. Meghallgattuk a versenyzőinket, de nem igazán vágytunk közéjük, annyi rosszat és negatív dolgot meséltek, hogy el is határoztuk, mi maradunk örömkutyások.

Szeretjük, örülünk a kutyáinknak, és mások kutyáinak is, igyekszünk tisztességesen elérni a különböző vizsgákat, címeket.

Így is történt.

Aki ezt az utat nem akarta követni, az, mehetett más iskolába, készülhetett máshol. Volt ilyen több, nem is maradt titokban, ha valaki görbe utakon járt. Mi a saját magunk által felállított mérce szerint kutyáztunk tovább.

Tanulságos eset

Volt egy nagyon szép és nagyon tehetséges dobermann a csoportban. A gazdi szorgalmas volt, járt készült a vizsgára. Fejlődött is, ám a kutya néha váratlanul elszaladt, otthagyta a munkát. Ment néhány kört, szaladgált, „szétesett”. Ilyen volt az őrző-védő munkája is. Fogott jól, majd gyengén, majd megint jól. Küzdöttünk vele rendesen. Szerettük volna megérteni, ezért minden okost meghallgattunk, minden tanácsot elfogadtunk, majd dolgoztunk tovább.

Régi „versenyzőink”, néha meglátogattak minket, felbukkantak itt-ott újabb kutyákkal, majd rövid időre besegítettek az iskolai munkába is. Az iskolavezető barátai voltak, ezért mindenben előnyt élveztek. Ők voltak a „szakma”! A tudó kutyások, akik profik voltak.

Ilyenkor át is alakult az iskolai élet, mert rendre átvették a haladó kutyások felkészítését. Így történt ezzel a dobermannal is. Profira bízták, a felkészítést. Ami annyit jelentett, hogy pénzért bevállalta a „profi”, majd X idő múlva sikeresen levizsgáztatta. Ezután, már nem láttuk a kutyákat a pályán soha többé.

Kivétel volt ez a dobermann!

A sikeres vizsga után, a következő héten jött büszkén, hogy megmutassa nekünk milyen remek munkát tud a kutyája bemutatni. Hiszen végre megtanították, azt, amit neki eddig, velünk nem sikerült!

De jó! Lássuk!

Nem láttuk, mert a kutya semmivel nem tudott többet, ugyanazokat a hibákat követte el. Nem is igazán értette a gazdi, hogy mi is történhetett, mire fizette ki azt a sok pénzt? Csodálkozó szemekkel nézett az iskolavezetőre, aki a vizsgán a bíró volt. Béla bá? Mi történt, ön azt mondta, a kutya remek teljesítményt nyújtott!

Most mi van?

Béla bá, lesütött szemekkel állt és nem beszélt, roppant kínos volt a szituáció. Mi is álltunk döbbenten, de mi tudtuk már mi is történhetett. A csalódáson kívül a dühünk volt nagyobb!!
Becsapva éreztük magunkat, felháborító volt, hogy a „szakmára”, „profizmusra” építve valaki tisztességtelenül pénzt keres. Ennek aztán még többször hangot is adtunk, nem titkolva, mit is tartunk a történetről.

Szereztünk ellenséget, nem keveset.

Majd leszámoltunk azzal az ideánkkal is, hogy a mi iskolavezetőnk, sokat tudó, szakember.

Ezzel a naiv kutyás korszakunk véget is ért. Új fejezet kezdődött.

Ez ma is tart, de az újkori történelmet, tapintatból nem meséljük, mert nem etikus és azt gondoljuk, hogy csak árt ennek a valójában szép és remek sportnak.
Ám ez nem jelenti azt, hogy hülyék, és tudatlanok lettünk. Amit nehezen megtanultunk a kutyázásban, azt ma is tudjuk, sőt a szereplőket is ismerjük. Ezért már nem döbbenünk meg és dühösek, sem vagyunk, csak nagyon-nagyon csalódottak. Leginkább azért, mert az „ifjoncok” sem járnak más utakon, a régi „bevált” paneleket követik. „Profi” irányítással.
2007. nov. Kné Tünde

Egyszer, régen