Gyakran ismételt kérdések, amire összegyűjtöttem néhány választ. Ezekben a témákban kérdeztek leggyakrabban a kutyatulajdonosok amikor haza vitték a kölyköket. A kezdeti öröm után muszáj, hogy elkezdődjön a kicsi nevelése, családba illesztése. Az első hat hónap folyamatos tanulással, a gazdához való kötődés kialakításával telik!
Ne hanyagold el! Ne halogasd, hogy majd ráér!
Most még könnyedén formálhatod, alakíthatod. Együttműködő, készséges, de ha magára hagyod, várod, hogy jól nevelt legyen, hagyod, hogy felnőjön, mint a gomba, nem fog sikerülni. Nagy lesz, erős lesz, saját utakon akar járni és az bizony megizzaszt.
Az első kulcskérdés hogyan lesz szobatiszta?
Szobatisztaságra nevelésnél kihasználjuk azt a tényt, hogy a kutya az alvóhelyére nem piszkít. Biztosak lehetünk benne, hogy alvás és ébredés után 10 percen belül pisil és kakil. Ezért, minden alvás és ébredés után, rögtön vigyük ki a szabadba. Várjuk meg, majd dicsérjük, amikor elvégzi kinn a dolgát! Ha ügyesen csináljuk, a kutya néhány nap után jelzi, hogy „kint dolga van” Figyelem! 1-2 óránként, majd 3-4 óránként biztosan ki kell vinni a 8 hetes, három, 4 hónapos kutyát is! Igaz ez a kennel vagy kert tisztaságra is. Ha azt szeretnénk, hogy máshol is elvégezze a dolgát, a séta alkalmával ki kell várni míg pisil, vagy kakil és jól megdicsérni.
Hogyan tudom sétáltatni ?
Nyakörv, pórázhoz szoktatást már egészen pici korban 6-8 hetesen elkezdhetjük és 8 hetes kor után csak folytatni kell. Könnyű, laza textil nyakörvet, pórázt használunk ehhez. Először a nyakörvet tegyük rá étkezés előtt, majd a pórázt is, amit akár a földön is húzhat kezdetben. Az éhes kölyök az evéssel lesz elfoglalva, így szinte észrevétlenül hozzászokik a nyakörvhöz, pórázhoz, ami így már a kezdetektől pozitív élménnyel kapcsolódik össze. Amikor elmulasztottuk ezt az időszakot, az elv ugyan ez. Játékkal vonjuk el a kutya figyelmét a nem szeretem nyakörvről.
Mikor sétálhatunk?
A második oltás után és nem hónapokkal később fogunk hozzá! Nyakörv, póráz már természetes számára ideje elindulni a kapun kívülre is. Jutalomfalattal, kedvenc játékkal felszerelkezve vegyük rá, hogy pórázba feszülés nélkül, önként és dalolva kövessen minket. Figyelem! Ne mi őt! Csak akkor haladhatunk előre, ha a póráz laza és mi irányítjuk az eseményt, nem a kutya. Nincs helye rántásnak, pániknak, folyamatos beszédnek se.
Kitartó gyakorlás
Türelmesen, a kutyát motiválva, jutalmazva vegyük rá, hogy mellettünk haladjon. Vegyük figyelembe, hogy a kutya négy lábon jár, normál járásmódja az ügetés, nem a lassú séta! A városban nehéz szabadon futkározásra való helyet találni, ezért a flexi póráz hasznos lehet, de mindenképpen előbb a szabályos pórázon haladást tanítsuk, majd utána engedjük bóklászni, szimatolni.
A kutya vezetésének helyes módja az, hogy a kutya mindig a bal oldalunkon van. Közlekedésnél és a vizsga feladatoknál is. Kezdetben egy kisebb sétára, majd egyre nagyobb távolságra mehetünk. Ekkor még mindkét oldalon vezethetjük, a kutya tempójához igazodva. Érdeklődését, kíváncsiságát nem gátoljuk, türelmesen haladunk. Már most motiváljuk a hangunkkal, de nem a nevét mondjuk folyamatosan!
A fenti két képen látható séta, a jól megtanult pórázon vezetés gyakorlata a városi sétához. A gazdi nem néz rá a kutyára, de a kutya figyel a gazdira, mert megtanulta, hogy az irányítás onnan jön!
Vizsgarend szerinti pórázon vezetés vezényszava: lábhoz.
Ott a kivitelezést másként kérik és kicsit másként tanítjuk, ám nem ovis korban követelünk szabályos láb mellett haladást több utca hossznyit! Nagyon vehemens, figyelem hiányos, erőszakos, rosszul szocializált kutyánál, speciális technikák vannak. Abban az esetben azt, amit a kutya megkíván ahhoz kell igazítani a tanítás módját. Kérj segítséget gyakorlott kutyástól!
Játékból elhívás, Behívás Gyere, vagy hozzám – a hozzám vezényszónál viszont ügyelni kell a kivitelezésre, mert a vizsgarend szerint, annak a gyakorlatnak is pontos formai követelménye van. Az alapoknál ügyelünk arra, hogy a lát jelek, a szagingerek, a hangunk felkeltse a kutya érdeklődését és motiváló legyen !
Azonnal jutalmazzuk, dicsérjük, ha hozzánk ért! Szó szerint meg is kell érintsen minket! Nem elég, hogy csak felénk jött és mi sikeresen elkaptuk őt!
Itt a képen én már felálltam és a később megtanulandó gyakorlat szerinti pózban, magam előtt ültettem. Ez két feladat már! Első, hogy hívásra jön, második, hogy előttem ül!
Gazdiknak fontos kiegészítés
A kicsi kutya nálunk született, így két hónapos előnyben vagyok az új gazdákhoz képest, hamarabb előre léphettem. Kezdetben azért kell leguggolni, hogy lássa az arcunkat, a szemünket, lássa, hogy barátságosak, kedvesek vagyunk. Megérint-jutalom azonnal ! Azért így, hogy megszokjuk mindketten, valóban a kicsi kutya jön hozzánk, nem mi közelítünk felé, felkínálva a jutalomfalatot, amikor már elérhető távolságban van!
Napi feladat, rendszeres sétát igényel.
A városban a legeslegfontosabb a biztos behívás, bárhol, bármikor, bárhonnan. Ezért a pici kutyával ezt hangsúlyosan gyakoroljuk. Előbb négyszemközt, majd fokozatosan egyre több és több elvonó inger mellett. De én nem merem elengedni, hangzik a válasz legtöbbször.
Pedig muszáj!! Elengedés nélkül nem tudja megtanulni.
Amikor bizonytalanok vagyunk: Válasszunk a behívás tanulásához, olyan időszakot, amikor nincs körülöttünk semmilyen zavaró tényező. Tágas terület, forgalomtól távol, bekerített kutyafuttató a legjobb hely a gyakorláshoz. Elengedjük játszani, majd egy kis idő múlva hívjuk magunkhoz. A pici kutya még meglévő követési ösztönét kihasználva, kedves szóval hívjuk, csalogatjuk magunk felé. Gyere, gyere, gyere….. Ha, vonakodna, ne felé menjünk, picit forduljunk el, tegyünk, úgy mintha magára hagynánk. Lelkesen szaladni fog utánunk. Amikor hozzánk ér, dicsérjük, finom falattal vagy szóval ( okos, jó) jutalmazzuk, ismétlem ezredszer is, mert néhány alkalom után természetes módon nyugtázzák a gazdik, hogy a kutya odajött, azt gondolják ilyenkor már nem kell a dicséret. Téves elképzelés, hogy a kutya már “tudja”, hogy mindig így kell tennie!
Amikor elmulasztottuk pici korban tanítani, gyakorolni a behívást, nagyobb kutya tanításánál ugyan ez az elv, de ott pluszban egy tíz méteres pórázt használunk. Ott már korrigálni kell egy helytelen viselkedést. Ha hívásra a kutya nem indul el felénk, a póráz kezelésével (pici jelzés) segítünk neki a helyes irány megtalálásában. Majd ha, elindult felénk élénken, kedvesen biztatjuk, amint hozzánk ér dicsérjük, falattal, vagy akár játékkal jutalmazzuk.
Ezt a technikát alkalmazzuk kutyák között is.
Mivel sok a kutya, sok az elvonó inger, hagyunk időt a játékra nem hívjuk el szinte azonnal amikor elengedtük.
Segítővel is gyakorolhatjuk a behívást
Akkor a gazdi eltávolodik, a segítő tartja a kutyát, majd hívásra engedi a gazdához futni. Magunkhoz hívásnál, a neve, gyere ide, gyere hozzám szavakkal hívhatjuk, de akár sípjelet is taníthatunk. Nálam két feladat, hogy gyere felém, vagy gyere hozzám! Ha azt mondom gyere, csak irány kell változtatnia, ha azt mondom gyere hozzám, akkor minden esetben szorosan hozzám kell jönnie és mellettem maradni amíg tovább nem engedem. Megérintem, megtartom, szeretgetem és mehetsz tovább feloldó szóval engedem el ismét.
Kiegészítés
A hozzám vezényszóhoz, mint minden vezényszóhoz, ami vizsga rendszerű kiképzésnél használatos, tartozik egy elvárt formai elem, meghatározott, ahogy kivitelezni kell a gyakorlatot. Óvodás korban, még nem a vezényszóra, a kiképzésre fordítjuk a hangsúlyt! Cél az erős kötődés kialakítása! Mit taníthatunk még ? Az ember felállította szabályok megértése, megismerése, maga az élet, tanulás a kölyök kutya számára, de van néhány gyakorlat amit taníthatunk ilyen pici korban is.
Leül (vezényszava: ül)
Amikor túl messze van a falat a temperamentumos kicsi kutya, ugrál, mászik, mindent elkövet, hogy a falathoz jusson! Ne késztessük erre! A kezünk, a test jeleink használatával segítsük a kutyát!
tipp: Vegyünk a kezünkbe egy finom falatot, majd felhívjuk rá a kutya figyelmét. Amint megpróbálja elérni, egy gyors mozdulattal a feje fölé tartjuk, oly módon, hogy ne érhesse el, de lássa. A kutya leül, tekintetét a falatra, kezünkre szegezve. Ebben a pillanatban a vezényszó elhangzásával egy időben oda adjuk neki a falatot. Ugyan így járunk el, ha a kedvenc játékával szeretnénk motiválni.
Lefekszik (vezényszava: fekszik vagy feküdj)
tipp: Ha már tud, „ül” vezényszóra ülni, ebből is taníthatjuk, a fekszik tanítását. Zárt kézben jutalomfalattal megpróbáljuk fekvő pozícióba csalni a kutyát, Amint lefekszik, kinyitjuk a tenyerünket és megjutalmazzuk a kutyát, közben határozott hangon mondjuk a fekszik vezényszót.
Akadály ugrás:( vezényszava : akadály)
tipp: Pici, könnyen ugorható, a kutya méretének megfelelő akadállyal kezdjük, majd ahogy nő emeljük a magasságot. Kedvenc játék, jutalomfalat követésével ugrani fog, ha nincs alkalma kikerülni az akadályt. Amint átugrotta, dicsérjük, jutalmazzuk játékkal. Ha kell, ugorjunk vele, vagy használjunk nyakörvet, pórázt, de csak a kormányozáshoz. Semmi esetben sem lehet kényszerítő eszköz fiatal kutyánál.
Létra: vezényszava: létra)
tipp:Türelmesen, könnyű pórázzal, motivációval vezetjük fel a kutyát. Falat, játék, víz, biztató hang. Nagyon ügyelünk, hogy a kutya ne ugorjon, ne essen le! Fiatal kutyánál nem kell siettetni a folyamatot, ha első alkalommal nem menne.
Kúszó:( vezényszava:kúszik)
tipp:Falattal, labdát előre gurítva próbálkozunk. Nagytestű kutyánál, előbb a fekvést, majd utána szépen falatonként araszolva csalogatjuk. Erőszaknak nincs helye! Mindent meg tud oldani a kutya, ha időt adunk rá. Van, hogy át kell billenteni a kutyát a pánikból, de azt csak a legvégső esetben, az iskolás korban felügyelettel, nagy körültekintéssel.
Labda visszahozása: (vezényszava: apport ,hozd)
Amikor szívesen játszik, nagyon érdeklődik a labda után, de azzal elszalad és nem hozza vissza, vagy nem adja át pici trükköt alkalmazunk.
tipp: kettő egyforma labdát használjunk. Gurítsuk el az egyiket, a kutya boldogan veti magát a guruló zsákmány után, megszerzi és bekebelezi. Mi ne akarjuk elvenni tőle, de egy közös játékot kínálunk fel neki. Kezdjünk el a másik labdával játszani, és ha a szájában a másik labdával felénk jőve érdeklődik a másik labda után, játszunk tovább vele. Egyszer csak el fogja engedni a saját labdáját és a miénk kerül az érdeklődése középpontjába, amivel mi meg is jutalmazzuk, oda dobjuk neki. Hamar felismeri a szabályt, hogy a játékát nem elszerezni akarjuk, de másikat adunk neki. Ehhez már könnyű az ereszd vezényszót megtanítani.
Pacsi (vezényszava: pacsi vagy köszön)
tipp: ültesd le, vedd rá, hogy az egyik mancsát a kezedbe tegye, azonnal jutalmazd meg finom falattal, dicsérettel, majd kösd hozzá a vezényszót is mondd neki hogy PACSI! Ismételd meg vele naponta többször. Ez csak egy lehetséges trükk tanítása, lehet mást is. Csak legyen feladat, amit megtaníthatsz és büszkélkedhetsz pl: ha nem ugrik akadályt, vagy csak jópofának tartod.