Összefoglaló-statisztika 2008-2017-ig. A kiállítások világán túl is van élet, sőt az IPO-n kívül is. Milyen módon lehet még népszerűsíteni egy fajtát? Jó kutyákkal, biztatással, a tudás átadásával. Az utóbbi 10 évben sokan olvashattak a kutyanevelés ismereteiről, a kutyakiképzés alapjairól. Megismerték a kutyázás számos területét azon túl, hogy házőrző kutyát akartak. Számtalan esetben a korszerű kutyakiképzés alapjait se ismerték volna meg, ha nem noszogatom őket.
Tenyésztőként segítettem többnyire önzetlen, barátinak mondható szívességből.
Persze csak akkor, ha valakinek igénye volt rá. Az utolsó tíz év ennek jegyében telt. Budapesten élek naponta bizonyítottam, hogy a kutyáim városi kísérő kutyák, családi kutyák, jó házőrzők. Nem kellett bizonygatnom, hogy képesek helytállni ebben a feladatban, hiszen azt mindenki látja itthon is, és mindenhol, ahol megfordultak a kutyáink. A papír, az igazolás nem hiányzott erről, azért nem fizettem 12.000 Ft vizsgadíjat pluszban és nem vállaltam már be, a kutyaiskolába járás magas költségeit sem, 2012-től.
Kezdetben, majd évtizedig megtettem és másnak a bevételét gyarapítottam ezzel.
A rendszerváltással sok minden megváltozott. Végül, a közösség pénzét elherdálták vagy privatizálták az ebből felépített javakat. Tenyésztőként érvényes tenyész engedély, egészségügyi szűrés birtokában ugyan olyan gondos tenyésztő maradtam, mint voltam, nem én változtam, hanem a rendszer. Ami akadályoz, ellehetetlenít, a helyett, hogy segítene. A rendszerváltás után fokozatosan kialakuló rendszerben, minden pénzközpontú, a költségek kúsznak felfele. Ami nem tart vele, az a kutya eladási ára. Mindig több és több a költség, viszont csökkenő a kereslet a fajtatiszta kutyákra.
Statisztika arról, ahova a kutyáink kerültek az elmúlt években.
Gazdik, akiknek segítettem, hogy megismerjék a fajtát, megszeressék a kutyakiképzést. Tenyésztési eredmény, az is, amikor a lelkes gazdik a rottweilert önmagáért szeretik, nem csak címekben mérik a kutya kiválóságát. Csokorba gyűjtöttem kik azok, akik szem előtt voltak, rendszeresen jelentkeztek. Képek, videók, beszámolók érkeztek.
2008-2017-ig 9 év alatt 5 szukától >> hármat vettünk, ebből egyet felkészítettünk tenyészszemlére, a szűrősvizsgálatok után, kettőnek meg volt a minősítése, a született almokból – kettőt kiválasztottunk, felneveltük, felkészítettük tenyészszemlére, szűrővizsgálatokkal HD,ED <<< 18 alom volt 83 kutya született. Ebből minusz három KÖLYÖK az egyik szuka vételár része volt. SAJÁT ALOMBÓL hármat megtartottunk, felneveltünk. 2010-ben 2, 2012-ben 1. ez is minusz bevétel, hiszen nekünk sincs ingyen a kutya! Számold ki, hogy folyamatosan 4-5 kutya tartása, gondozása, egészség megörzése, kölyök nevelése, kiképzése, mi idő, pénz és munka! Ehhez az alommal járó plusz költségeket, 0-24 órás felügyeletet, egészségmegóvást, gondozást, foglalkozást, a vevők tájékoztatatását is tedd hozzá.
Ebben az időszakban született kutyáinkból kutyaiskolán megfordult 42 kutya, 26-nak rendszeresen nyújtottam segítséget a nevelésben, a kiképzésben. Ketten tovább képezték magukat a kutyázás területén, bizonyítványt szereztek róla. Tóth Nikolett-unokahúgom-Zami gazdija-Budapest, Tóth Boglárka – ő Iláj gazdija, névrokon-Debrecen.
A kutyák árát nem terhelte sok sok kiállításra járás költsége így kedvezőnek volt mondható. Viszont magasabb volt, mint az akkori átlag-amire azt mondta a többség vevő, hogy az sok 🤣🤣Referanciát az utódok adták, akik teljesítették az elvárásokat. Keveseknek hiányzott, hogy kiállítási címe legyen, mert a nélkül is büszkék és elégedettek lehettek. A tágabb kutyás környezet nem is adott okot arra, hogy törekedtek volna beszállni a “versenybe”. Nagyobb részüknek nem volt tenyésztési szándéka, sőt vizsgázási szándéka sem, csak egy élhető jó rottweilert szerettek volna.
2008. A-alom 4 kutya Budapest, Bakony, Pilisszentlászló, Három (3) kutya járt hozzám óvodába.
2009. B-alom 5 kutya Péteri, Zámoly, Budapest, Mind az öt (5) kutya járt kutyaiskolába, alap képzést kapott. 1 BH vizsga, (1) segítségemmel) 1 tenyész szemle Viktor készítette fel.
2010.C-D-E-alom 2-7-1 kutya Bicske, Ercsi, Maglód, Gyál, Budapest, Mosonmagyaróvár, Dunakeszi. 10 kutyából 8 járt kutyaiskolába. Ebből (6) -an hozzám. 4 kutyát tenyész szemlén felvezettek, elsőre sikeres vizsgát tettek, egészségügyi szűrés birtokában. (Győző-Tünde-Viktor) a negyedik Mosonmagyaróváron vett részt tenyész szemlén. Őt kiállításon is felvezették HPJ.
2011. F-alom 1 kutya
Budapest Fiona és a gazdi pallérozása. 1-ből 1 kutya elment kutyaiskolába Csepelre. Végül nálam kötött ki. Alap képzés, kutyaiskola kezdő szintig.
2012. G-H-I-alom. 6-2-9 kutya Budapest, Nagykanizsa, Debrecen, Csömör, Tápiószentmárton, Komárom, Győr, Süly-Sáp, Tisza tó ...Tanácsadás, kapcsolattartás, blogok.
2012. G-6 kutya Akik tartották a kapcsolatot velünk (4), ők megfordultak kutyaiskolán, egy rendszeresen járt, vizsgázott. 2015-ben BH vizsga a G alomból- kisÚzó. Előbb a gazdit kellett megtanítani kutyázni. Fotó, videó megnézhető, nyilvános: kisÚzo-Gorro, Zara-Gigi, Gerry, Gréti.
2012. H – 2 kutya
A teljes alom, azaz mindketten jártak kutyaiskolába. Athosz, alap és középfokon vizsgázott tükör iskolában.
2012. I- 9 kutya ebből Idol-Dezsi! újabb kutya felnevelése I alomból heten (7) fordultak meg kutyaiskolán, de nem ragadtak ott hosszú időre. Videók, fotók megnézhetők, követhető a felnevelkedésük, felnőtt koruk is. Dezsi, Izisz, Kelly, Héra, Mira, Iláj, Ixor. Egyet felneveltem, (6) -nak virtuálisan vagy személyesen is segítettem.
2013. J alom 7 kutya. Tanácsadás, kapcsolattartás, blogok Esztergom, Budapest, Balaton. J alomból három kutyáról jön rendszeres híradás. Egy (1) kutya volt iskolás Lucifer, de nem ragadtak ott, ő sem. Fotó, kép, videó megnézhető, nyilvános. Jágó-Lucifer, testvére Jegor- Skip , Jusztícia velük voltunk kapcsolatban.
2014. K-alom 4 kutya Budapest, Penc K alomból ketten jártak iskolába, Kag, Kincső, eggyel kiképző foglalkozott, Kendi, egynek új gazdája lett, Kimi is iskolás lett az új gazdinál. (3)
2015. L- Alom 7 kutya Lolli, akinek a felnevelkedését, iskolás tevékenységét követhettük és rendszeres híradás is jön róla. L-alomból hárman (3) választották a kutyaiskolát az alapok elsajátítására. Levi, Lolli, Sába,
2015. M-alom 5 kutya Tanácsadás, kapcsolattartás, blogok. Szentendre, Székesfehérvár, Érd, Jászdózsa, Nagykanizsa, Erdőkertes, Budapest, Versegyház, Furta, M-alomból hárman (3) eljutottak kutyaiskolába, Marshal, Dáriusz, Méda, egynek új gazdája lett (Miss). Képek, videók, híradások folyamatosan érkeznek.
2015 -ös évhez kapcsolható BH vizsga a G alomból, kisÚzó, K 99 vizsga a H -alomból, Athosz.
2016. N-alom 5 kutya Budapest, Mogyoród, Tengelic- kettő kutya óvodás volt.
2017. O-alom 1 kutya Opra-Zamira – mint minden alomról, róla is fellelhetők az információk.
Akik nélkül nem sikerült volna, hogy a kennel neve nyilvánosan ismert maradjon. Az előző évtizedek eredményeire támaszkodva haladtunk tovább, de más lett a prioritás. Ők adják a bizonyosságot, hogy nem jártunk hibás úton, ám a tanulságot is általuk fogalmazhatjuk meg, hogy folyamatos ellenszélben nem jó tevékenykedni. Kutyák és tulajdonosaik statisztikai adatként, mert az elért eredményeik jelzik, hogy tenyészkutyaként is számítottak, családi ő kutyaságuk mellett. Elért eredmények tükrében kutyák felsorolása 2000-2017 között. https://siroccorottweiler.hu/akik-nelkul-nem-sikerult-volna/