VII. rész, amiben valóban felmerül a kérdés: mi legyen, ha nagy lesz? Azóta ebben a kérdésben már meghoztuk a családi döntést. Mivel szeretnénk továbbra is stressz mentes időszaknak megőrizni azt az időt, amit a kutyánkkal töltünk, elhatároztuk: nem tesszük ki sem magunkat, sem a kutyánkat rosszindulatú mustrálgatásnak, sem bizonyítási vágyban szenvedő munkakutyások komiszságának. Artúr marad a mi kedves, okos, egészséges kutyusunk, aki remélhetőleg még sok-sok évig segít nekünk az élet problémás időszakát is könnyebben elviselni, valamint cizellálja gyerekeink lelkivilágát. Neki “csupán” ennyi lesz a küldetése itt a Földön.

“Nagy tudású” kibicek

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy akkor most már nem járunk kutyaiskolába, meg sehova sem! Messze nem erről van szó, csupáncsak nem csinálunk belőle kisminkelt topmodellt, sem minden önálló gondolatától megfosztott versenyzőt. Természetesen mindezen döntések meghozatalában sokat “segített”, hogy az iskola kezdő csoportjában már olyan kutyásokkal is találkoztunk, akik saját elmondásuk szerint profi versenyzők, meg szintén saját elmondásuk szerint profi kiállítók.

Lett is velük mindjárt minden bajunk.

Az egyik “nagy tudású”, kinek szintén rottweilere volt, minden kérés nélkül elkezdte úgy Mustrálgatni a mi kis kedvencünket, mint a lókupec a vásárban a gebéket. A csoportvezetőnk idejében észrevette a zaklatás fogalmát is kimerítő okoskodást, és rászólt az illetőre. Valami olyasmit mondott, hogy a kutya suli nem “kutyás karaoke”, itt nem szerepelni kell, hanem tanulni.

Egy másik alkalommal meg az egyik “nívós” versenyző, illetve versenyzőjelölt talált meg bennünket. Ő nem is rottweileres volt, éppen ezért neki meg az volt a gondja, hogy nem is érti, mit esznek az emberek a rottweilereken, mikor nem is olyan jók azok, mint például az ő tuti “munkavonalú” (egyébként csuda tudja, mire hasonlító) kutyája. Hála Istennek, mi már az elején fel voltunk vértezve emberek ellen, úgyhogy a sok kis sikerélmény mellett nem okozott érzelmi traumát ez a néhány jelentéktelen incidens. Bár bizonyos szempontból érdekes ezeken elgondolkozni.

Klubok háborúja

Mint ahogy az is megér egy misét, hogy két másik rottis a csoportból két különböző klubba próbált meginvitálni bennünket. Már gondoltunk rá, hogy jó lenne valahová tartozni, ahol még sok mindent megtudhatunk a fajtáról, meg ahol mindenki szereti a rottweilert, ott bizonyára jókat lehet beszélgetni a kutyáról – mert hát mire való az ember hobbija, ha nem arra, hogy örömet adjon, melyen majd szívesen megosztozunk másokkal? Mi sem egyik, sem másik klubról nem tudtunk semmit, a két ember pedig, aki a belépésre buzdított, csak azt tudta megmondani, hogy mennyit kell fizetnünk a tagságért. Gondoltuk, úgyis közölni kellene Artúr tenyésztőjével, hogy milyen döntésre jutottunk kutyánk jövőjét illetően, hát akkor egyúttal kikérdezzük a klubokkal kapcsolatban.

Kérdezzük a tenyésztőt

Ez utóbbit nem kellett volna! A telefonbeszélgetés első tíz perce azzal telt, hogy elmeséltük, miket tanult Artúr, hogyan fejlődik fizikailag és mentálisan, valamint döntésünket a jövőjéről, dióhéjban. A többi mintegy három óra a fent említett két klub múltjáról, jelenéről, a valamikor ott megfordult vezetők viselt dolgairól szólt. Mintha a labdarúgásról beszéltünk volna: a színvonal, a gazdálkodás, a szakértelem, az emberi tényezők, a beszűkült érdeklődés (piac) okozta stressz stb. Miután a tragikomédiát végighallgattuk, az egészről eszünkbe jutott egy Einstein-idézet. “Azokat a problémákat, melyeket egy bizonyos szintű gondolkozás okozott, ugyanazon szintű gondolkodással nem lehet megoldani!”

Kívül a csatatéren

A tenyésztő beszámolójából az is kiderült, hogy a csoportvezetőnk az iskolán egy harmadik klub elnöke, amelyről nem sok mindent tudott mondani. Merthogy nem tisztázott, hogy a klub egy elismert, de mégsem elismert, vagy nem elismert, de amúgy meg elismert szervezet-e valójában. Ha nem érti, kedves Olvasó, mit olvas, a hiba nem az Ön agyában van! Ám ami a beszélgetésünkből a legjobban tetszett, hogy kutyánk tenyésztője úgy fizet tagdíjat már harmincöt éve folyamatosan, mint régen a szakszervezetnek. “Megszokásból”. Végezetül elmondta, hogy várjunk ezzel a klubosdival egy hangyányit. Úgy néz ki (mint ahogy már persze sokszor nézett ki), hogy valamiféle szellemi és szakmai átrendeződés indult el, amely remélhetőleg nem új káoszt, hanem új rendet hoz magával.

Nem kell kutya politika

Hát ennyit arról, hogy mi, laikus, egykutyás kutyatartók nem szeretnénk a “kutyászpolitikába” bekapcsolódni! Mert ugye, hol is kezdődött mindez, amit fent leírtam? Egy “ártatlan” kutyaiskolai foglalkozáson. Mi ebben nem szeretnénk, sem aktív, sem passzív résztvevők, lenni! A továbbiakban megpróbáljuk még a verbális lehetőségektől is távol tartani magunkat, bár még nem tudjuk, hogyan kellene ezt kivitelezni. Talán ha egy nagy táblát akasztanánk Artúr hátára a következő felirattal. Nem vesszük el senki elől a fedezést! Nem akarunk senkit legyőzni a CAC címért! Nem szebb a kutyánk a tiednél! (Na persze, ez az egy nem igaz!) Elnézést, ha valakit untattam, de sajnos ezek a dolgok a kutyás élet, sallangjai: ugyanúgy hozzátartoznak, mint a kullancs vagy a bolha, és ugyanannyi a jelentőségük.

A tűző nap veszélyei

Folytassuk akkor talán érdemi dolgokkal! Bár amikor ezeket a sorokat papírra vetem, kellemes az időjárás, de mi voltunk kutyaiskolán 36 fokban, és lehet, hogy az idén még leszünk is. Ezért, jó, ha odafigyelünk a fekete kutyákra! Feleannyi időt sem bírnak a napon, mint a világos bundájú társaik! A mi kiképzőnk, mint már említettem, rottweileres, így ő tudta, hogy mennyit lehet körülbelül a napon gyakorlatozni a kutyákkal. Viszont hallottam már olyat, hogy kölyökkel addig játszadoztak a napon a gazdái, amíg az a hőgutától elájult. Mindezt meg tudták ismételni kétszer egymásután, ebből következően csak a csoda tartotta életben a kis állatot.

Egyszóval, nagyon kell vigyázni a meleggel és a nappal!

Mi is igyekeztünk Artúrral, úgy gyakorolni, hogy minél kevesebbet legyen a napon. Például a helyben maradást nem a pálya közepén, hanem értelemszerűen az árnyékban gyakoroltuk. Bár volt egy “jó májú”, esetleg vicces kutyás is, aki megkérdezte, hogy “majd a vizsgán is megmondod a bírónak, hová akarod fektetni?” Nem, ilyet még véletlenül sem mondanánk, de azt hiszem, egészen mást igen, ha 35 fokban a napra akarná fektetni a kutyánkat huzamosabb időre! Ha egy kiképző vagy bíró ilyet kér, uram bocsá’, követel egy rottweilertől, az se nem bíró, se nem kiképző, hanem állatkínzó!

Hagyjuk nyaralni!

Azért ha valamilyen oknál fogva (trehányság, baleset) mégis bekövetkezne a hőguta, a teendő a következő.  Azonnal el kell kezdeni az állat lehűtését! Ha van rá mód, az egész kutyát hideg vízbe kell fektetni, és hűteni, amíg jobban nem lesz.  Aztán megmutatni az állatorvosnak! Ha a vízbe fektetés nem megoldható, hűvös, árnyékos helyen, szintén hideg vízzel hűteni a lábait, a fejét, a tarkóját, vagy locsolni az egész kutyát. Természetesen a vége ebben az esetben is az állatorvosi vizsgálat! Száz szónak is egy a vége. A nagytestű, fekete kutyánk nem a magyar nyarak kegyeltjei, ebből következően nem a nyár derekán kell őket mindenféle vizsgákra, versenyekre felkészíteni!

Az őrző-védő

Nekünk is mondta a csoportvezetőnk, hogy Artúrral nagyon sokat haladunk a fegyelmező gyakorlatokban. (köszönhetően az óvodás előkészítőnek is) Lassan elkezdhetnénk az őrző-védő munka és a nyomkövetés alapjait is, de mivel látja, hogy nekünk semmi sürgős dolgunk nincs ezzel az egésszel, inkább várjuk meg a hűvös időt. Még ősszel sem késünk le semmiről! Ezt mi is így gondoltuk, úgyhogy a program a következő.

Sok-sok úszás, egy kis kutya suli minden hétvégén!

Rottweilert szeretnék VII.

VII. részben tovább gondoljuk. Legutóbb, ha emlékeznek rá, már átléptünk az iskolás csoportba, és azon hezitáltunk, hogy miképp és merre folytassuk Artúrral. Valóban felmerül a kérdés: mi legyen, ha nagy lesz? Azóta ebben a kérdésben már meghoztuk a családi döntést.

Eredeti írások  ezen az oldalon összegyűjtve megtalálhatóak. De a kutya.hu cikkei nem mobilbarát oldalon láthatóak, ezért készült a fenti írás.

Rottweilert szeretnék VII. rész