Szabályok közötti élet, rendszeres séták, az emberi elvárások teljesítése, a városi élettel együtt jár.  Az alomban eltöltött idő után kezdjük el, tudatosan tanítani a kölyköt. Oka, hogy közterületen kötelező a pórázhasználat, de úgy biztonságos is a séta. Ez jelőli ki a feladatainkat.

szabályok
Pórázhoz, nyakörvhöz  szoktatás, helyes közlekedés tanulása mellett

Kiemelt feladat a behívás tanítása és egy szemét felszedést tiltó szó megtanulása. Lássuk egy példán keresztűl milyen egyszerű. Az írás végén, rövid videó szemlélteti mit is tanítunk. A történet így hangzik. >>>

Közelünkben levő szabad, beépítetlen helyre mentünk sétálni. Jó kis sétahely lenne, ha nem lenne tele szeméttel, kövekkel üveg és vasdarabokkal. Ez a terület tőlünk két utcasaroknyira van, csendes, nem nagy forgalmú utcák. Nem először jártunk erre, hiszen rendszeresen sétálgatunk a környéken, csak most más időben, picit más céllal indultunk sétálni és tovább mentünk a tanulásban. Tudtam, hogy a grundon el fogom engedni. Részben a behívás gyakorlásaként, részben a “fújj rossz” tanulásaként szabadon, tőlem távolabb.

séta szabályok
Szabadon engedtem

Odaértünk a grundra, lecsatoltam a pórázt, Dezsi szimatolt, majd rám nézett, klikk, falat, majd menj sétálni mondtam.  Elindult és szimatolásba kezdett. Ott a bokornál valami erős szagingerbe botlott, indult befelé és dőlt volna hemperegni. Felismerem a mozdulatot, amikor a kutyák szarba, dögbe hemperegnek, ezért ettől tartva elhívtam.

Dezsi – elhangzik a neve, hogy figyeljen rám, a cuppanás az egyéb jel + a hívó mozdulat! Ami nem látszik, az az, hogy picit elfordulva más irányba megyek, a kutya követési ösztönére, na meg az eddig tanultakra alapozva. Odaért falat, klikk. Értelemszerűen kikapcsolom a videót, hiszen nem késlekedhetek, jutalmaznom kell a kutyát, örülni, hogy gyorsan odaért! ! ( behívás alapozó gyakorlat) 

Nem nyúlt egy szemétre sem

Hinnéd, hogy őt nem érdekelte a szemét, de ez nem így volt! Még mielőtt elengedtem volna, egyszer kellett rászólni, hogy fújj rossz és ő azonnal tudomásul vette a szabályt. Azért végig figyelt, hogy figyelem e.

A grundon való bóklászás után, haza indultunk, hosszú pórázon vezetem. Miért? Én két lábon lassabban járok, mint ő, éppen ezért nem célom séta helyett, folyamatosan rángatni őt.  A rövid póráz előbb utóbb feszülne, így ahol nem muszáj, nem vezetem láb mellett. Az egy másik tanulási folyamat, amit szintén tanítani kell.

Hagyd figyelmen kívül a másik kutyát

A saroknál már “várta ” a kutya őrjöngését, ugatását. Azaz messziről kiszúrta, hogy a kutya fenyegető, ugrásra készen álló pózban van. Olvasott a kutya testjeleiből! Válaszolt is rá! Nézd a test, farok állását és halld a hangjeleit!

Rövid ideig hagytam nézelődni, támogattam az önbizalmát, de azt nem szerettem volna, ha ugat és támad, ezért elhívtam. Nem izgatottan kiabálva, de nyugodt természetes hangon. Indult felém és dicsértem. (klikk, okos, falat)>> (behívás, hagyd figyelmen kívül a kutyát gyakorlás)

Lássuk mik is a szabályok a séta során.
  1. Pórázon vezetve hagyjuk el a kertet. ( lakás, ház, otthon)
  2. Gazdára figyelve, az ő tempóját követve haladunk. ( a tanítás elején a gazda figyeli a kutya tempóját és nem a kutyától várja el, hogy találja ki mi mit szeretnénk tanítani!!!!) 
  3. Szabadon engedés után is figyelünk, hívó szóra reagálunk. ( ezt is tanítani kell nem a kutya feladata, hogy kitalálja , hogyan kell!) 
  4. Nem szedünk fel szemetet és semmi csábító dolgot a földről. ( az egyszer sikerült tiltás után még nem tudja a kutya, hogy ez örökérvényű szabály! A szagok és az ösztönök vezetik és csak kitartó gyakorlás után tud reagáni a tiltó szóra!) 
  5. A kertekben levő másik kutyákat “közömbösen” szemléljük. Amikor a másik kutya támad vagy játékot kezdeményez, nehéz közömbösnek lenni! Szóval tanítás é s tanulás! ) 
  6. Embereket figyelmen kívül hagyjuk, de ha kell barátságosan közelítünk feléjük. ( az embernek is barátságosan és értő módon kell, hogy közelítsen a kutya felé!) 
  7. A napi rutinnal lesz készségszintű tudás ebből. ( lásd kondicionálás a linken) 
  8. Ugye milyen sok dolgot kell tanulni csak egy séta során is?! Családi kutyának lenni, bizony nem kis feladat!  Ám a szabályok közötti élet nem teher a kutyának, de kiegyensúlyozottá teszi!
Szabályok közötti élet