Mozgásszerv és járásmód a téma. A hátulsó végtagok feladata, a törzs alátámasztása, előre vitele. Az előre mozgatás az előre haladásnál minden járásmódban, a hátsó lábakból indul ki, amely erősebben szögelt, erősebben és komplikáltabban ízmolt, mit az első lábak. Megfelelően erősebb alátámasztási igénybevételnek, mellső lábak kisebb szögelésű, alátámasztó és emelő konstrukciója alakult ki.

Az előretoló erőt a test közvetítésével az első végtagokra hárítja át. A hát az előrehaladó mozgásnál lényegesen közreműködik. Emellett az erős nyak és háti nyújtóizmok a nyak alsó izmaival és a lágyék belső izmaival, valamint a hasizommal működik együtt. Szerfelett erős, jól fejlett hátizom előfeltétele a jó és kitartó futóteljesítménynek. A rottweiler járásmódja a lépés, ügetés, poroszkálás, vágta és ugrás.

Ügetés

Ügetésnél a mellső és hátulsó lábak ellentétes szinkronritmusban működnek (alátámasztás, emelés, lendítés, megtámasztás) A hát viszonylagos nyugalomban marad.

Lépés

Lépésnél a hát mozgása már feltűnőbb, poroszkálásnál (az, egyoldali lábak egyidejű előre vitele) már kifejezettebb.

Vágta

Vágtánál a legerősebb (a hát mozgása), melynél a hát, mint rugó meghajlik és a testet, ez vezeti előre.

Hibás járásmódok

Merev, kötött, túl magasra emelt vagy talajon csúsztatott járás, rövid, hintázó, oldalra hintázó, oldalazó, keresztben való járás.

részlet az 1970-es standardból: fordította Újházi Péter 1989. 

A könyv 1986-ban jelent meg Helga Brökelang Verlag D-Essen 1 Adolf Pinkoß: Rottweiler Geschichte, Zucht, Pflege und Einsatz einer großen Hunderasse

 

Mozgásszerv és járásmód