Ösztönös védelem egy tankolás alkalmával. Miért ösztönös? Azért, mert a kutya spontán viselkedett, nem vezényszóra cselekedett, nem sokat gyakorolt szituációban történt.
A történet bevezetője gyanánt el kell mondani, hogy, hosszú évek óta ugyan ahhoz a benzinkúthoz játunk tankolni. Rendszeresen, kutyaiskolába menet vagy jövet is. Értelemszerűen kutya van olyankor az autóban. Valószínű jó munkahely ez a benzinkút, mert a személyzet is állandó. Így kutyáink pici koruktól ismerték a kútkezelőket. Így Úzó érdeklődve szemlélődött mikor szemből felém érkezett, egy kolléga, hogy segítsen nekem, mert már elkezdtem a tankolást. Közeledéskor nem ugatott, csak figyelt, de kiszúrta nem ismerős a kútkezelő és ugatással jelezte.
Jé, gondoltam én, milyen ügyes kutya.
Ahogyan a férfi beszélt és hadonászott, egyre mérgesebben jelezte nem tetszik neki a helyzet. Védi az autót, hangzott a tipp. Úzóhoz hozzászóltam (megdicsértem), így csendbe maradt, de továbbra is figyelt. Amikor a férfi egy lépéssel közelített felém, megint beijesztett! Jó, bemegyek fizetni, mondtam. Sarkon fordultam, elmentem.
Úzó szemmel követett és csöndben maradt.
Amíg fizettem, a kutas lemosta az ablakokat, Úzó csendesen szemlélte a műveletet. Egészen addig, amíg az autóhoz visszaértem és akkor megint rászólt a férfira! Hajaj! Mondta a kútkezelő, ez a kutya nem az autót, hanem magát védi! Így igaz. Ez a kutya tanítás nélkül, ösztönösen védett, mert egyébként soha nem őrjöngött, közömbösen elment akár ezer ember között is, bár olyan nagyon nem szoktak közel jönni hozzánk egy idő után. Önmagát sem kellett védenie, hiszen nem érezte veszélyben magát, attól, hogy egy ember körülötte matat. A mérete, a kisugárzása, figyelmes, de távolságtartó magatartása, nem sarkalta az embereket közelebbi ismerkedésre!
Így nem volt nehéz testőrként használni.
Mindezt tette úgy, hogy baba és gyerekkorában minden emberhez barátságos, kedves volt, feltétlen bizalommal közelített feléjük. A kutyaiskolán mindenkinek az ölébe bújt, aki csak egy kedves szót szólt hozzá. Viszont csak 6 hónapos koráig tartott ki ez a barátság.
Úzó válogatni kezdett az emberek között és kezdte jelezni, hogy nem minden ember a kedvence. Fiatal felnőttként, 1 éves kora körül már határozottan jelezte-távolságtartóan-nyilvánult meg vadidegen emberekkel. Mi örömmel nyugtáztuk ezt, megdicsértük, miközben a maximális fegyelmet megköveteltük tőle. Nagyon jól ismertük a kutyát, így sose került olyan szituációba, ahol valamilyen balesetet okozhatott volna.
Ugyanez a fegyelmezettség nem mondható el az emberekről, de azért alakultak, bár sokszor el kellett mondani, hogy ha lehet „ne sétáljanak” bele a kutya szájába! Hiszen az őrző-védő munka során a fogait is megtanulta használni, megtanult elhárítani egy támadást és azt is tudta, nem mindenki közelít jó szándékkal felé. Soha nem volt vadítva, de korának megfelelő terheléssel, harcolhatott a védőfelszereléssel ellátott segéddel. Mi irányítottuk, így a “harc” végét is mi határoztuk meg. Itthon hátőrzőként, semmi nem kerülte el a figyelmét, lekenyerezhetetlenül őrködött és mi ebben támogattuk.
Akit kölyökként megismert, azt sose felejti el.
Unokahúgomat már ritkán látja, mert amióta Sziszi (a testvére) is felnőtt nem igazán játszanak együtt. Viszont a gyerekkorukat rendszeres, nagy játékokkal együtt töltötték. A mai napig, ha találkoznak Nikit egy táska szimattal üdvözli és hagyja magát megsimogatni! De nem csóvál ezerrel és nem esik szét az örömtől, nagyon büszkén áll. „Na, simogass, ha ezt szeretnéd”- kifejezéssel az arcán. A táska szimat annak szól, hogy az övtáska rejtette a kedvenc harangot, amit Úzó és Sziszi nagy versenyek közepette elszereztek egymástól. A mai napig imádott játékuk ez a madzagos gumiharang. Sziszinek még kedvenc színe is van, a piros a gyengéje.
