Aki fél a kutyától, annak mi a teendő, ha egy kutyával találkozik. Amelyik láthatóan gazda nélkül bóklászik azzal hogyan ismerkedjen meg?! Mindenekelőtt, ne arra gondoljon, hogy biztosan megtámad és megharap!

Mérjük fel a kutyát, hogy tiszta-e, jó kondícióba van-e, egészséges-e, fényes-e a szőrzete, élénk-e a tekintete. Ha igen, akkor láthatóan van gazdája „csak” kiengedte sétálni, esetleg kiszökött.

A mi környékünkön az a szokás, hogy az utcára engedik a kutyát, dolgát végezni. Ezek a kutyák nem harapnak, viszont a kerékpárt majdnem kivétel nélkül megtámadják.

Ha félünk a kutyától, forduljunk vissza, vagy menjünk kerülővel.

Amikor erre nincs mód, próbáljunk nyugodtak maradni, ne ugráljunk, ne hesegessük a kutyát, ne próbáljunk elfutni. Amennyire lehet, kerüljük ki az ebet, menjünk át a másik oldalra, a kerékpárról szálljunk le.

Amennyiben a kutya mégis úgy dönt, hogy meg akar velünk ismerkedni, álljunk meg, ne nézzünk a szemébe, inkább fordítsuk el a fejünket. Hagyjuk, hogy megszimatoljon. Jó esetben a kutya tovább megy, és mi is elindulhatunk lassan, nyugodtan. Semmiképpen ne próbáljuk meg a kutyát ellökni, eltaszítani!

A nagyon piszkos, elhanyagolt, régóta kóborló, gazdátlan ebek inkább elkerülik az embert. A tüzelési időszak miatt falkába tömörült ebek meg úgyis egymással, a tüzelő szukával vannak elfoglalva. TEHÁT felesleges arra gondolni, hogy ezek a „vérszomjas” vadállatok miránk lesnek!

Amennyiben mindig ugyan azzal a kóbor kutyával találkozunk, próbáljuk meg kideríteni, hogy melyik házból engedik ki rendszeresen, és talán a tulajdonost megkérve, hogy ne tegye, eredményt érhetünk el! Bár a kutyások legtöbbje el sem tudja képzelni, hogyan is lehet félni az ő aranyos kutyájától. Ha „fóbiásan” rettegünk a kutyától, egy kutyariasztó síp is segíthet.

A gyerekeket arra kell tanítani, hogy az iskolából hazafelé menet, legyenek óvatosak, és semmiképp ne rohangáljanak, sikítozzanak, ha egy kutyával találkoznak. Kné Tünde 2003.

Aki fél a kutyától