Crisztosz kutyánk kölyökként két kandúr macskával nőt fel. Crisztosz néhány hónapos volt, amikkor a cicák hozzánk kerültek. Igazi kutyásként nem nagyon szerettük a cicákat, azaz pontosítanom kell én, városi /bérház, emelet/ lányként nem is ismertem őket.

Szóval kertes ház, egér, kell macska. Kaptunk kettőt, igaz felnőve se fogtak egeret, azaz az egyik igen, de a másik elmenekült az egerek elől. Szóval Crisztosz és a macskák egy életre szóló barátságot kötöttek. Tüneményes volt, ahogyan játszottak.

A legérdekesebb az volt, hogy Crisz ’ nem csak ezt a két macskát szerette, hanem mindegyiket. Később szegény városi macskákra a frászt hozta. Meglátott egy macskát, rohant, szaladt játszani. Amikor a macska közelébe ért nyüszögött, csóválta csuti farkát, próbálta játékra hívni.

Ezt a jó szokását felnőtt korában is megtartotta, bár egy idő után csalódottan vette tudomásul, hogy a macskák nem értik őt.

Crisztosz és a macskák