Dominancia, alárendeltség, vezető és követő. Ez a téma mindig aktuális és sok félreértés forrása. Én így fogalmaztam meg kicsit bővebben, mikor eluntam megmagyarázni, hogy a dominancia, nem durvaság, nem verekedés, nem harc, nem folyamatos küzdelem.

40 éve tartunk rottweilert, én egy domináns kanon keresztül ismertem meg a fajtát.  Hozzá  csatlakoztak később, a további rottweilerek, mert tenyésztésbe fogtunk.

Arnold, valóban domináns kan volt, és ezt nem csak mi képzeltük így, hanem minden helyzetben be is bizonyította.  Az őrző-védő munkában, a hétköznapi helyzetekben, amikor spontán védeni kellett.

A kutyák is felismerték benne az erőt, és csak igen ritkán került sor összetűzésre idegen kutyákkal. Akkor sem harapott, de feldöntötte a kutyákat, maga alá gyűrte, ráfeküdt, morgott, majd amikor a kutya megadta magát, azonnal le lehetett hívni róla és nem is foglalkozott tovább az ebbel.  Ahol ő megjelent kérdés se volt, hogy ő irányítja az eseményeket, nem egy másik kutya. Pózolt, állt és a kutyák elfordultak, a gazdák irányt váltottak. Mi meg sétáltunk nyugodtan tovább.

Az első húsz év tapasztalata, a kutyák viszonyában

Inkább a fogságban élő farkashoz hasonlított. Az idézetekkel utalok az alább ajánlott cikkekre.

 

“Ahogy az utódok ivaréretté válnak, elhagyják a családot, így csak a szaporodó pár tekinthető a családi falka állandó tagjának. A fogságban tartott farkasoknak ilyenfajta elvándorlásra nincs lehetőségük, sőt gyakran nem rokon egyedeket is összezárnak, amelyek így kénytelenek valamiféle falkába rendeződni. Ebben az esetben alakulnak ki azok a farkas falkák, amelyeknél megfigyelhető az egyedek közti éles, alá-fölé rendeltségben megnyilvánuló viszony (alfa, béta, Omega egyed), és a hierarchiát alakító/fenntartó gyakori agresszió”

A második húsz év tapasztalat, a kutyák viszonyában

A szabadon élő farkasra hasonlított.

 

“A természetes környezetben élő családi falkákban viszont a dominancia agresszív kifejezése ritkán nyilvánul meg, a szülők vezető szerepét az utódok nemigen kérdőjelezik meg. A kölyöknevelési időszak kivételével a szülők közül a nőstény viselkedik alá rendeltként. Ugyanakkor abban az esetben, amikor több család verődik össze egy nagyobb falkát alkotva, már komplexebb módon alakul a hierarchia a felnőtt egyedek és a növendékek között is.”

A másik írás meg ezért illik ide

 

“Ha két kutya közül mégis következetesen az egyik fél tűnik dominánsnak, másik alárendeltnek, akkor eltérő stratégiával működnek tanulási helyzetekben – derült ki Pongrácz Péter és munkatársai tanulmányából (Pongrácz et al. 2012). A domináns jószág (amelyik előbb/többet ugat, ha idegen lép a házba, a száját többször nyalogatja a másik; előbb eszik, ha ugyanakkor, ugyanazon a helyen kapnak enni, és általában győz a verekedések során) könnyebben, szívesebben tanul az embertől. A tesztben kétféleképpen lehetett megszerezni egy labdát egy eszközből.

A kutyák felének a kísérletvezető az egyik módszert mutatta be, felének a másikat. Kiderült, hogy míg a dominánsak a bemutatott módszer szerint szerezték meg a labdát, az alárendeltek önálló megoldással próbálkoztak. Egy korábbi viselkedéstesztből azt is tudjuk, hogy az alárendeltek inkább kutya-központúak: ha egy (idegen) kutya mutat be egy feladatot, akkor az alárendeltek lemásolják az akciót, a dominánsak viszont figyelmen kívül hagyják (Pongrácz et al. 2008). Ezt a megfigyelést ma már kiképzők is szívesen használják: megtanítanak egy feladatot az idősebb, domináns kutyának, és később ő mutatja be azt a kiképzés alatt álló újoncoknak. Nagyon hatékony technika!”

Pont így müködtek a domináns kutyáink.

A többi kutya alárendeltként viselkedett, keresték a kedvét, verekedésben mindig győzött, idegent figyelmen kívül hagyták és nem hajtottak végre tudott feladatokat sem másnak.

Majd egy újkori megfigyelés, hogy a domináns kanunk nagy segítségünkre volt a többi kutya nevelésében. Mint ahogyan évekkel ezelőtt a domináns szuka is, aki lányait végig “kordában ” tartotta, szelíd erőszakkal, nyugodt kiegyensúlyozott, de magabiztos viselkedésével.

Vissza az időben

Vissza kell mennünk az időben a jobb érthetőség kedvéért. Én egy kan rottweileren keresztül ismertem meg a fajtát és elfogadtam, amit abban az időben mondtak róla és nem kételkedtem, hogy a tulajdonságai fajtatulajdonságok. ( 1971) A “rottweiler” ilyen.

Magabiztos, határozott, születetten jó őrző-védő képességekkel rendelkezik.  Domináns kan, ezért néhány alapvető szabályt be kell tartani, az etetésnél, a kutyákkal, idegen emberekkel való viszonyban.  A  fajtaleírásban szereplő eb képe tökéletesen ráillett a mi kutyánkra, már amikor elolvastam és elkezdett érdekelni a fajtaleírás, hiszen tenyészteni kezdtünk, majd én is bekapcsolódtam. (1986)

A régi ajánlás szerint a rottweiler természete

 

“Mindig segíti gazdáját, és együttműködik vele. Természetét a munka fejlesztette ki és nemesítette. A rottweiler odaadó, hűséges, szófogadó kutya, amelynek vérmérséklete közepes, és közepes az élessége. Bátor, sokáig meg tudja tartani nyugalmát, de azután villámgyorsan és tekintet nélkül támad. Harci készségét a harcban lelt örömmel párosítja, azonban hamarosan nyugalmi állapotba megy át. Az idegrendszer erősségét mutatja minden helyzetben, de se nem láncos, se nem ól kutya! A fogság rontja a természetét. Mindezeket a tulajdonságokat szem előtt kell tartanunk, ha rottweilert akarunk tenyészteni.”

“A rottweiler helye ott van, ahol nem csak a külső és az elegancia számít. A rottweiler tulajdonságai élesen elhatároltak. A bizalmatlanság (úgy, mint más fajtánál) nincs nála erősen kifejlődve. Figyelemmel, de fenntartással viselkedik minden iránt, ami idegen. Igen tanulékony és jól alkalmazkodik a környezetéhez. A munkabírásra tenyésztették ki, és fejlődésének minden szakaszában tulajdonképpen szolgált. Feltűnő vonása, tekintettel, arra hogy nagy kutyáról van szó- az összeférhetőség, mely nagy türelemmel párosul. A rottweiler kemény kutya.”

Ne hagyjuk ki a keménység meghatározását sem, mert ezt sokszor tévesen (vagy más értelemben) használják, gyakorlott kutyások. “Keménynek azokat a kutyákat nevezzük, melyek hamar elfelejtik a kellemetlen és fájdalmas élményeket és további fejlődésüket az előbb említett élmények, nem befolyásolják” 

Hogyan kommunikált

Arnold pózolt, állt és a kutyák elfordultak, a gazdák irányt váltottak. Mi meg sétáltunk nyugodtan tovább. Aztán lett másik kutyánk, másik rottweilerünk, előbb egy szuka, aztán kan, aztán szuka, de a PARVO tarolt nálunk.

Néhány év múlva folytatódott a sor Arnold fiával, aki szintén domináns, határozott kutya volt, ugyanolyan jó őrző-védőben, a hétköznapi helyzetekben, mégis  lágyabb, hajlékonyabb, együttműködőbb kutya volt.

Kutyákkal való viszonya is hasonló,  de egy fiatalkori negatív esemény miatt, (három korcs közrefogta, megtámadta és a gazdájuk meg husánggal leütötte) verekedősebb lett. Kezdeményezni ő sem kezdeményezett verekedést,  de Ő bizony a támadó kutyát  azonnal leteperte, harapással tartotta sakkban.  Ám  ő is lehívható volt azonnal.

Ezek nem voltak “igazi ” csaták, a rottweiler erőfölénye nyilvánvaló volt. Az „igazi” megjegyzésem magyarázatra szorul, mert  csak később értékelődött át a szemünkben, milyen is az, amikor a másik kutya egyenlő eséllyel harcol!

Egy másik rottweilerrel

Az első  nagyon komoly verekedős eseményt  két rottweiler kan produkálta egy séta alkalmával. (1981.)  Az egyik hat éves, a másik 1 éves kutya volt!

Azt gondolnád, hogy a hat éves simán nyert, hiszen az egy éves nem lehetett komoly ellenfél. Nem így volt!

Bizony harc volt a javából, ami tökéletes meglepetést okozott, mert az öreg kan rutinos eb volt, sose  kellett igazán küzdenie. Ritkán előforduló csatából mindig győztesen került ki, valójában nem is kellett nagy erőfeszítést tennie.  A rendre utasított kutyák visszavonulót fújtak, később kerülték a vele való összetűzést.

Rutinból

Ezzel az ifjú kannal sem tett mást, csak egy laza pózolással és morgással helyre akarta tenni. Csakhogy az ifjúnak esze ágában sem volt tisztelni őt és elfogadni a fölényét! Nagyon komoly csata alakult ki!

Persze nem érhetett véget megadással, mert nincs az- az ember, aki kivárja azt, ha lát két rottweilert komolyan verekedni.  Győző  valahogy szétparancsolta őket, én meg reszkettem, mint a kocsonya, mert döbbenetes élmény az ilyen.

Nagyon oda kellett figyelni rájuk, de egy darabig sikerült megelőzni a további összetűzést, de komoly koncentrációt igényelt kormányozni őket. Én nem is vállalkoztam rá. Akkor lehetőségünk volt  kennelben tartani őket. Így nem is dőlt el a meccs soha, mert mi az elkerülést választottuk.  Szét zártuk őket és külön – külön foglakozott Győző velük.

Második meghatározó élmény.

Második nagyon komoly verekedős esemény 1984-ben zajlott, Arnold fia Crisztosz és Ali között.

Arnold 4 éves, Ali hét hónapos volt.

Sose hittem volna el, ha nem élem meg, hogy a hét hónapos kutya komoly ellenfele volt a négy éves, rutinos verekedő kannak!  Ali nem csak tudta hogyan kell, de nagyon élvezte a verekedést.

Öt hónaposan vette meg Győző, két hónapot a bátyjánál volt kertes házban, de hét hónaposan muszáj volt hazavinni Crisztosz mellé. Lakótelepi lakás 53 négyzetméter két gyerek és harmadik kutya lett Ali. A második nap, már úgy döntött, hogy nem ismeri el Crisztosz fölényét. Győző megoldotta, egy darabig sikerült is tartani az egyensúlyt, de aztán nem.

Ismét költöztünk

Kertes házba, hogy a két kant biztonságban külön tudjuk tartani. Esély se volt, hogy bármelyik kan feladta volna a küzdelmet és megadta volna magát! Háromszor maradt nyitva a kettőjüket elválasztó ajtó és olyan verekedést produkáltak, hogy azt gondoltam sose lesz vége. Én voltam otthon egyedül, így a szétválasztás feladata rám várt.  Mindent bevetettem, ami akkor szokásos megoldás lehetett. Üvöltés, erős vízsugár perceken át. Kutyák sárosak, vizesek lettek, én is , de a verekedés nem maradt abba. Végül Chrisztosz fegyelmezettsége és némi szerencse oldotta meg a helyzetet. Sikerült Chriszt a lakásba parancsolni. Kennel építés és tartós egyéni foglalkozás lett a dologból. Fél órás eltéréssel indultunk a kutyaiskolába is. Győző Alival és meg Chrisszel. Ott egymástól távol kötöttük ki őket és sose mentünk egyszerre a pályára. Egyszer ott is produkáltak egy verekedést és mindenkiben maradandó nyomot hagyott a látvány.

Később

Lett több kanunk és több szukánk, de azonos nemű kutyákat nem tudtunk együtt tartani.  Korban mindig eljött egy pont, amikor a kanok is és a szukák is  összeszólalkoztak, és nem állt meg a dolog a zajos odakapásnál, de komoly verekedés alakult ki. Mivel a harc komoly volt, sose vártuk ki a végét (nem mertük) szétszedtük, szétparancsoltuk őket.

Kennel és egyéni foglalkozás, volt a menet attól a naptól.  Azóta van négy részre osztva a kertünk, mert “vetésforgóban” játszottak kettesével  a kertben.

Így ment ez az ” újkori” történelemig

1992-ig, amikor Vanda kutyánk három lánya együtt nevelkedett, majd Rita kutyám, lányai, fiai szintén együtt és az öregekkel párhuzamosan.

Kennel és egyéni foglalkozás, sétáltatás, kutyaiskola rendszeresen egy hétvégén sem maradt el, de a kutyák viszonya más lett és az azonos korú kutyák párhuzamos nevelése ráirányította a figyelmet az eltérő jellemek, a rangsor alakítás kérdésére.

Az almokban, már egészen fiatalon 4-5 hetesen tetten érthető a különbség, de a tanulás, a környezet befolyása később nagyon meghatározó!

Így, válik igazzá, hogy az alap képességekkel születik a kutya, idegrendszer típusa, öröklött ösztönös adottságai is állandóak, de a nevelés a “látványt”  erősen befolyásolja.

LÁTVÁNY, = amit az emberek látnak a kutyából, amit arról a viselkedésről gondolnak. Ahogyan jól, vagy rosszul értékelik a kutyát és ehhez igazítják a nevelést, kiképzést, majd mondanak valamit a felnőtt, kész kutyáról.

A rottweilerről a domináns, erős, rettenthetetlen harcos képe rajzolódott ki, ami mára már egyáltalán nem igaz általánosságban a fajtára!

A standard is megváltozott, alakítottak rajta.

A kor igényeihez közelítve módosították, de ezt senki nem veszi figyelembe és a régi legendához igazodva kezelik a kutyákat. Mumusként rajzolják le, a magabiztos határozottságot mutató rottweilert és okoznak hatalmas kárt az újdonsült gazdik lelkében, majd  buta tanácsokat adva, kárt tesznek a kutyában is.

Valóban domináns, karakteres, vezető típusú kutya kevés van.

Kiugró egyéniségek még ritkábban, a dominanciát is jól lehet kezelni, mint tettük ezt bármikor. A hétköznapi helyzetekben, vegyes kutyás csoportokban ritkán akad össze sok-sok domináns, vezetésre termett rottweiler, vagy kutya. A tüzelés, az etetés se kavar be, hogy ezért naponta rettegni kéne! A falkarend, a falka teória csak egy szép mese, nem kell, hogy az határozza meg a mindennapjainkat! 

Megtörni, leverni, terror alatt tartani felesleges, annál okosabb intelligensebb a valóban domináns kutya! A gyenge meg súlyos károkat szenved a durvaság miatt. Alázatos kutya sose volt cél, remélem, soha nem is jutunk el odáig!

DOMINANCIÁT MUTAT – nem biztos, hogy domináns jellem!
  •  – nem akar ölni!
  • – nem törekszik falkavezérségre!
  • – nem veszi át az irányítást! Pláne nem a kölyökkutya!
Nevelni kell, irányítani

Kiképezni, biztosítani neki a mozgást, feladatokat, ami leginkább a munkakutya lételeme “a szellem és a test edzése ” napi feladatokban.  Aztán felnő és egy csodálatos eb, családi, kísérő, sport és akár “munka” kutya is lehet  belőle.

Az egészséges , jó rottweiler csak fizikailag nehéz eset.

Nem könnyű odébb tenni, felrúgni se lehet, földre teperni meg végképp nem egyszerű.  Az agresszióra bátran agresszióval felel.

Ésszel, türelemmel párosult határozottsággal, időben adott kontrollal, hamar tanul és a gazdájának könnyen kezelhető kutyájává válik!

Ha neveled, tanítod, foglalkozol vele, nem hanyagolod el a kölyök és fiatalkori szocializációt sem, a kezdeti nehézségeken túljutva nagyon élhető kutyád lehet!

( Kné, Tünde 2014.)

Ajánlott cikkek linkjei

Dominancia