Apport alapozás, és ez csak 1 konkrét tanulandó feladat. Hamar elkedvetlenedik az ember, ha nem sikerül elsőre, vagy a kezdeti sikerek után, visszaesést tapasztal. Kényelmesen   azt gondolja, hogy ez neki úgyse fog menni. Lemondóan legyint, sikerül, ahogy sikerül. Amikor nem sikerül, ki is jelenti, hogy az ő kutyája nem is apportos, nem szereti az apportfát.

Le mondunk róla

Mi  rottweileres gazdik, gyorsan mentséget találunk szeretett kutyánk hiányosságaira, mert ezer másik szerethető tulajdonsága van.  Így, ha magától nem tanulja meg a kutya, ritkán kényszerítjük. Itt nem a fizikai kényszerre gondolok elsősorban, de a kitartó gyakorlásra, az elhatározásra, hogy valóban megtanítjuk az apport gyakorlatokat!

Fizikailag sem egyszerű kényszeríteni egy nagy, erős, dominanciára hajlamos rottweilert, ezért én sem így próbálkoztam, annak idején Úzóval sem, így Lilunál sem volt gondom a helyes arány megtalálásával.

Nem halogattam

Tudtam, ha nem kezdem el, végképp lemondhatok róla. Időnként próbára tette a türelmemet, amikor nem volt kedve az apporthoz. Ám mivel nem volt fontos határidőre, meg mindenáron elkészülni, volt idő a kísérletezésre, csak a közös tevékenységért gyakorolni, a magunk örömére, így ha nagyon nem ment abbahagytuk  és másnap folytattuk. Amikor az “apport” tanítására helyezem a hangsúlyt, a labdát elteszem, azzal nem játszunk, és nem használom motivációs tárgynak sem.  

Miért?

Bizony a “labda imádat ” felülír mindent, ha túlságosan rákattan erre a játékra. Az apportfát látványosan “utálja”, nem hajlandó felvenni és hozni sem. Viszont a klikker tréning “elkapással” meghozta a megoldást. Kényszerítés nélkül sikerült rávezetni mivel lennék elégedett!

Mi az az „elkapás”?

Semmi egyéb, mint kivárjuk, míg produkálja a viselkedést és arra jutalmazunk.  Elkapjuk a jó pillanatot és dicsérünk! Természetesen a klikker hangja nem ismeretlen a kutyának, hiszen pici korától ismeri, pontosan érti, hogy az dicséretet, jutalmat jelent. Itt nincs, még vezényszó azt később kapcsoljuk hozzá. Ez a módszer jó, de hosszú, türelmes gyakorlást kíván. Számomra  gyorsabb, egyszerűbb tanítási mód,  a” hagyományos”  és a klikker technika kombinálása.

A fogd, hozd, tartod vezényszavakat tanítom pici kortól, a labdás apport játékoknál, így azt   már ismerte Lilu, amikor a szabályos apport gyakorlatot elkezdtem tanítani. Először sík talajon, aztán akadályon át. Nem használtam fizikai kényszert, még nyakörv sem volt rajta a gyakorlásokkor.

Klikker, apportfa és elhatározás voltak a kellékeim. 

Ezeket a módszereket kombináltam, próbálgattam, amit már blog formában közzé tettem.  Az IPO(IGP) vizsgarend szerinti apport gyakorlatok  leírásában ott a tanítási cél. Nagyon precíz formai végrehajtást követel meg. Az ember hajlamos a kiképzés kezdetén már elvárni a kutyától, hogy úgy hajtsa végre, hiszen az iskolán, a bemutató videókon már a kész munka látható és az embernek az az a képzete támad, hogy a kutya ezt magától is így tudja.  

Pedig nem!   Így hamar elkedvetlenedik az ember, ha nem sikerül elsőre. Sokszor van az is, hogy a kezdeti sikerek után, visszaesést tapasztalunk. Kényelmesen azt gondoljuk, hogy ez úgyse fog menni, lemondóan legyintünk, sikerül, ahogy sikerül. Amikor nem sikerül, ki is jelenthetjük nem is apportos, nem szereti az apportfát. Szóval, kényszer nélkül nem megy, DE A KÉNYSZER NEM EGYENLŐ AZ ERŐSZAKKAL!

Időnként próbára tette a türelmemet, amikor nem volt kedve az apporthoz

Mivel nem volt fontos határidőre, meg mindenáron elkészülni, volt idő a kísérletezésre, csak a közös tevékenységért gyakorolni, a magunk örömére, így ha nagyon nem ment abbahagytuk és másnap folytattuk. Amikor itthon már ment, más helyszíneken is gyakoroltunk. Tényleg megtanulta, ha nem is hibátlanul de bárhol végrehajtotta!



Lilu apport