Ősz a mi évszakunk! Itt van az ősz, itt van újra. Nemcsak szép, hanem jó is annak, aki szeret a kutyával sétálni, barangolni. Ilyenkor a városi kutyázás is sokkal egyszerűbbé válik. Artúrral is egyre többet megyünk sétálni, gyalogosan a közeli ligetes prérire. Az elmúlt nyár, a sok úszás maradandó nyomokat hagyott kutyáinkon: szép, nagydarab kanná cseperedett.

A kutya meg a kamion

Az egyik sétába indulásunk alkalmával meg is jegyezte a kamionos szomszéd, a maga jópofa módján: “Hallja, szomszéd, jó nagy marha dög lett abból a kis vakarcsból!” Aztán még megkérdezte: “Hogy bír vele?” Válaszként visszakérdeztem: “Aztán kend, hogy bír azzal a nagy marha kamionnal? Hallottam, hogy nagyon sok ártatlan embert öltek meg már ilyenek az utakon!” Szegény először úgy nézett rám, mint aki ufót látott, aztán csak zavartan annyit mondott: “Ott sem a kamion ment magától.” “Mit nem mond?” – zártam a beszélgetést, és már indultunk is tovább, a pórázon vezetett kutyával.

Mindezek ellenére nem haragszom a szomszédra

Ő csak egy ártatlan kamionos, aki annyit tud a kutyáról, amit a médiából meg lehet tudni. Miért is gondolná, hogy az írott és elektromos sajtó ugyanúgy felturbózza a kutyás híreket, mint bármi mást, sőt, ha kell, még ki is talál történeteket. Mondhatni, ez ma sajnos így természetes. Az viszont már nem természetes, hogy olyan rottweileresek, akiknek hivatalból ki kellene állni a fajtáért tűzön-vízen, jómaguk, ha érdekeik úgy kívánják, rémhíreket terjesztenek mások kutyájáról. Ha Artúr nem lenne olyan csodálatos kutya, mint amilyen, lehet, hogy gondolkodóba esnék: biztos ezt akartuk? Hála az égnek azonban, mi már olyan súlyosan megfertőződtünk a rottival, hogy nincs az az “ember”, aki kigyógyíthatna belőle. Egyébként is csak azért írok néha megtévesztett vagy szándékosan galád emberekről, hogy egyfajta védőoltásként szolgáljon a jövő kutyásai számára.

Hátha nekik nem lesz olyan szerencséjük, mint nekünk volt!

Mi, mire Artúrt hazavittük, már túl voltunk a kutyások és egyéb gazfickók elleni “védőoltáson”. Természetesen akkor még azt hittük, hogy teljesen fölöslegesen. Gondoltuk, a tenyésztő ijesztgetése csak egyfajta teszt. Csupán szeretné tudni, akarjuk-e annyira a kiskutyát, hogy a rémtörténetei dacára is haza visszük. Ma már tudjuk, mert a tapasztalatok bebizonyították, hogy sajnos nem tesztelt bennünket, hanem felkészített!

 Vizsgára készülve

Azt hiszem, itt le is zárhatjuk a humánpolitikai eszmefuttatást, még mielőtt valaki megjegyezné, hogy “húúú mán’ megint nem a kutyáról beszélünk”! Térjünk vissza a dolgok értelmesebb vonulatához, annál is inkább, mert még csak most kezdődnek az iskolában az igazán nehéz, de felettébb izgalmas gyakorlatok. Mivel arról azért nem mondtunk le, hogy Artúrral különböző vizsgákra készüljünk, így majdnem természetes, hogy nekünk is meg kell tanulni, milyen vizsgák vannak, hogy mit tartalmaznak, és hogyan következnek egymás után. Azt is jó, ha tudjuk (ezt már a kiképzőnk mondta), hogy a gyakorlati tanuláson kívül jó, ha elolvasunk néhány könyvet, szabályzatot, megnézünk minél több munkával kapcsolatos videót, CD-t. Mivel mi stréberek vagyunk, már egy kicsit elé olvastunk a dolgoknak. Így aztán tudjuk, hogy az első vizsga az “engedelmes”, vagy BH vizsga. Az engedelmességi vizsga anyagát bármelyik kutyaiskola vezetője összeállíthatja, és a vizsgát levezetheti, elbírálhatja. Ezt az eredményt a teljesítménykönyvbe bevezetik.

Ez azonban csak alapfokú nevelő vizsgának számít.

Az alapfokú, középfokú és felsőfokú, valamint a nyomkövető vizsgák (továbbiakban IPO 1, IPO 2, IPO 3, FH) letétele előtt még egy BH vizsgán kell részt venni, amely szintén egyfajta engedelmességi manőver, de itt már egységes, szigorú előírások vannak. Azt hiszem, nem kell rettenetesen igénybe venni senkinek a szürkeállományát, hogy kiderüljön: mivel mi szeretnénk Artúrral többfajta feladatra készülni, először BH vizsgát kell tennünk. Mit is kell ehhez tudni? Megpróbálom röviden összefoglalni, a teljesség igénye nélkül.

Testre szabott követelmények

A vizsga két részből áll. Elsőként pályamunkát kell bemutatni: lövésállóság, jelentkezés a bírónál, pórázon vezetés, szabadon követés fordulatokkal, normál, lassú és futólépésben, csoporton való áthaladás. Menet közben ültetés, menet közben fektetés behívással, helyben maradás. A gyakorlatok végrehajtását pontozzák. A maximális pontszám 60, a minimum 42 a sikeres teljesítéshez. Ezután a második rész következik, melyet forgalombiztonságnak neveznek. Ehhez egy forgalmas helyre kell menni a kutyával, és ott életszerű szituációban vizsgálják a reakcióit. Nekünk Artúrral már egészen jól megy a pályamunka, hála Istennek, a lövéssel első pillanattól nem volt gondja, úgyhogy mint kiképzőnk mondta, eggyel kevesebb dologért kellett izgulnunk, mint annak, akinek ehhez is szoktatnia kell a kutyát.

Számunkra a helyben maradás tűnt a legnehezebbnek.

Ez is csak addig, amíg Artúr megértette, hogy nem véglegesen lemondtam róla, csak azt szeretném, hogy egy ideig tőlem távol is feküdjön nyugodtan, miközben egy másik kutyadolgozik a pályán. Mint ahogyan azt azóta már megtudtuk, ez a gyakorlat is, mint úgy általában az őrző-védő sportkutyázás, a különböző fajták számára különböző problémákat vett fel. Éppen ezért nem kellene egyazon elvárással bírálni a különböző fajtákat. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, amikor még a néme tjuhászoknak az egyéb fajták közül talán csak a rottweiler lehetett az ellenfele a különböző versenyeken, a bírálatoknál a bírók nem vették figyelembe a súlybeli és alkati különbségeket, és a fajtaspecifikus tulajdonságokat sem. Folyamatosan azt szajkózták, hogy munkakutya mindkettő, ezért gyorsaságban és lendületben is egyforma teljesítményt kell nyújtaniuk. Ám amióta feltűntek a színen a német juhászkutyánál 10 kg-mal könnyebb malinois-k, már egészen más a véleményük az ügyről.

Németországban az okosok ezt régen megoldották

Külön mesterbajnokságot rendeznek a rottweilernek. Így saját súlycsoportjukban vetik össze a kutyákat. Egyébként, ha belegondolok, az agárversenyen sem fut együtt a whippet, az angol agár, az afgán agár és a magyar agár… A kotorékban sem vetik össze a tacskók munkáját a jagdterrierével, és folytathatnám napestig az érvelést a fajták különbözőségéről…

Az iskolán kívül is.

Visszatérve a helyben maradásra: a kiképzőnktől megtudtuk, hogy vannak kutyák, amelyeknek elég, ha egy kis terrorral megmutatjuk, hogy nem szerencsés, ha elhagyják a helyüket, és vannak, amelyeknek meg kell magyarázni, hogy mit akarunk. Ezekkel szemben teljesen felesleges a terror, illetve az erőszak alkalmazása. Ez még akkor is igaz, ha egy-két csendőrmódszerre esküdő, kihegyezett szöges és elektromos nyakörvet használó “csúcskiképző” véleménye ezzel “szöges” ellentétben áll. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy teljesen el kell vetni a makarenkói elveket az időben és jó helyen alkalmazott pofon nevelő hatásáról, csak nem hiszem, hogy mindig és mindenkinél ez az üdvözítő módszer.

Már nagyon régen azt vallom, hogy a kutyanevelés olyan, mint egy gyerek nevelése.

Van, amelyiket észérvekkel, van, amelyiket büntetéssel, másikat büntetéssel és jutalmazással, és van, amelyiket semmivel nem lehet a jó irányba kormányozni. Szerencsére, mint már fent említettem, Artúr az “észérves típusba” tartozik; nem is tudom, mi lenne, ha nem így lenne. Mindenesetre nem szívesen fojtogatnám kiköszörült szögekkel, és főleg nem szívesen rázatnám félholtra az áramos nyakörvvel. Azt hiszem, ha szép szóval, motivációval nem lehetne tanítani, meghagynánk bugyutának. Inkább legyen a maga módján boldog kutyus, mint “agyonszadizott”, aránylag jól nevelt!

Nem csak az iskolában

Sokkal fontosabb, hogy a kutyatanítást ne korlátozzuk teljesen az iskolára, ezt a hibát ugyanis sok kezdő kutyás elköveti. Megfigyeltem már, hogy az iskolai csoportos kiképzés végeztével a kutyások a kapun kilépve már úgy mennek kutyáikkal, mint a kutyasétáltatásáról elhíresült “Károly bácsi” a Frakk című rajzfilmből. Pedig nekik is elmondták, hogy az utcán, séta közben, vagy akár otthon is próbálják meg alkalmazni az iskolán tanultakat. Például, ha séta közben idegenek jönnek szembe, főként, ha gyerekek, vegyük láb mellé a kutyát, és csak akkor lazítsunk, ha már elhaladtak. Azt is elmondták, hogy mindig úgy haladjunk el egymás mellett, hogy mi kerüljünk a kutya és az elhaladók közé.

Természetesen ez még fontosabb, ha a szembejövő is kutyával közlekedik.

Nem szerencsés “egymás szájába” engedni a kutyákat! Viszont ha látjuk, hogy a közlekedőnek fogalma sincs róla, hogyan kell kutyával közlekedni, vagy álljunk meg és ültessük le mi a kutyánkat, vagy ha szűk a hely, akkor inkább menjünk át a túloldalra, és ekkor messziről figyelmeztethetjük a másik gazdát, hogy legközelebb hogyan lenne biztonságos az elhaladás egymás mellett. A rottweiler nem támad indokolatlanul, de minden provokációra elég látványosan reagál… Azt is tanultuk, hogy az útkereszteződésben, áthaladás előtt ültessük le a kutyánkat, és várjunk pár másodpercet, mielőtt továbbmennénk. Akkor is tegyünk így, ha nincs ott közlekedési lámpa; ezzel elérhetjük, hogy ahol lesz, ott is nyugodtan várja ki, amíg átmehetünk.

Kosár és zacskó

Talán mondanom sem kell, hogy mindezek a gyakorlatok forgalmas utcán, lakótelepen, nagytestű kutya esetén természetesen szájkosárban történnek. Minden ellentétes híreszteléssel szemben a megfelelő méretű és jól használt szájkosár, melyhez türelmes munkával hozzászoktattuk, a kutyát egyáltalán nem zavarja. Ezenfelül a gazdának nagyfokú biztonságérzetet ad abban, hogy a kutya nem vesz fel trehány vagy akár rossz szándékú emberek által eldobált holmikat. Váratlan, kritikus helyzetekben is megnyugtató, hogy a kutyánk nem tud azonnal harapni! Máskülönben meg sok helyen kötelező is!

Szájkosárban

Mi a következőképpen tanítottuk meg Artúrnak a szájkosár elviselését, később szeretetét. Először otthon vacsoraidőben gyakoroltunk. Nagyméretű, duplán rácsozott rottweiler-szájkosárba párizsiszeletet tettünk. Megpróbálta kívülről kinyalogatni, majd fogával kicsipegetni. De mivel így sem ment, végül szép szabályosan belebújt a pofájával a kosárba, és kivette a husit. Ezt addig ismételtük, amíg megszokta, hogy az orrán a kosár, és hagyta a szíjat is a fejére húzni. Ezután már csak azt kellett vele elhitetni, hogy csak akkor megyünk sétálni, ha a fura szerkezet rajta van. Mára már, ha gyalogos sétára indulunk, a szájkosár látványától is izgalomba jön, és ugyanúgy dugja bele a fejét, mint a nyakörvébe. Természetesen csak addig van rajta, amíg ki nem érünk a szokásos helyünkre, ahol már szabadon rohangálhat!

Már megint rá kell jönnöm, hogy az én fejem sem káptalan!
Ősz-kirándulás

Már a kölyökkutya-sétáltatásnál el kellett volna mondanom, hogy séták előtt illik néhány nejlon zacskót a zsebünkbe gyömöszölni, hogy az ebünk ürülékét ne hagyjuk szanaszét a városban. A zacskós romeltakarítást megkönnyíti, ha kutyánkat jó minőségű táppal etetjük. Bár tudom, hogy ez a zacskós dolog még mindig huncut mosolyt csal egyesek arcára, mégis úgy van az, hogy amennyivel közelebb kerülünk Európához, annyival távolodunk a Balkántól. Éppen ezért előbb utóbb természetessé fog válni az egyébként teljesen logikus cselekedet.

Rottweilert szeretnék VIII.

Itt van az ősz, itt van újra Nemcsak szép, hanem jó is annak, aki szeret a kutyával sétálni, barangolni. Ilyenkor a városi kutyázás is sokkal egyszerűbbé válik. Artúrral is egyre többet megyünk sétálni, gyalogosan a közeli ligetes prérire. Az elmúlt nyár, a sok úszás maradandó nyomokat hagyott kutyáinkon: szép, nagydarab kanná cseperedett.

Ez az oldal tartalmazza a listát , az eredeti megjelenés linkjével. Sajnos nem mobil barát, ezért írtam le bejegyzés formájában is.

Rottweilert szeretnék VIII. Ősz