A befejező 12 év a tenyésztésben, alom nélkül indul. Minden időszakban vannak egymást átfedő évek, vannak feladatok akkor is, ha nem születik alom. Ennek az időszaknak az eleje is ilyen. 2006-ban és 2007-ben nem született kutya nálunk. Ám ez nem jelenti azt, hogy elveszítjük az érdeklődésünket a fajta iránt.

Nincs alom

2006-ban, 2007-ben nem születik kutya, nincs alom. 2008-ban 2009-ben felnőtt szukákat vásárolunk, mert csak Úzóval tudjuk folytatni a vonalunkat. Olyan, mint ő, vagy még szebb, ez a minimum kitűzött cél. A karakter, a képesség, a teljesítmény megtartása mellett!

Megszületett a sokadik döntés.

Aminek eredménye, Úzó remek fiai, lányai viszik tovább a vonalunkat.

Bruge
Cintarella
Lilu
Carlos
Miért így?  

Szuka vonalon nem sikerült továbblépni, mert a kiszemelt kanok vagy ugyan úgy szoros rokonok voltak, mint a saját tenyésztésű kutyáink,  vagy fedezni nem tudtak. Sokan egy általunk felállított minimum mércét sem tudtak teljesíteni munkában. Ezért kényszerültünk kutyák vásárlására. 

Zizi
Odett
Ina
Szervezeti élet

A közösségi kutyázásnak se fordítunk hátat, mert sose volt közömbös , milyen irányba fordul a rottweiler fajta sorsa. Megtapasztaltuk milyen az, ha tudatlanok veszik át az irányítást  és építés helyett többnyire rombolnak, főleg a tenyésztésben. Így segítünk, ahogy lehet, ahogy a körülmények engedik.

Ez, ami kikerülhetetlen, amikor tenyészteni akarsz .

A törzskönyvezéshez szükséges szabályok, feltételrendszer miatt, kikerülhetetlen. Visszaállított vezetőségi tagságom, 2006. időre esik, így a szervezet munkájának támogatása, nem maradt el. Tisztségviselőként, társadalmi munkában, költség térítés nélkül tevékenykedtem.

Pontokba szedtem a kiemelt eseményeket

A végén látható, hogy több szervezet munkájában részt vettem. Mindenhol próbáltam a rottweiler fajtát képviselni, a megszerzett tudással, tapasztalattal  és a kutyáink bemutatásával.  Ezen időszakban Viktor fiam, segédként tevékenykedett és ő is a rottweiler munkaképességét helyezte előtérbe.

1. 2006-ban felkérésre sorozatot írtunk a Kutyaszövetség újságba.

Rottweilert Szeretnék címmel.  Győző írta, de én gépeltem, fotót gyűjtöttem hozzá, továbbítottam a szerkesztőségnek. Majd írtam én is cikket lezárásaként a sorozatnak ez lett a 20 rész.  Fizetést, pénzt nem kaptunk érte. 

2.Ring titkár voltam kiállításokon.

Ringtitkár voltam a Klub kiállításon, térítés nélkül dolgoztam, saját költségemen utaztam,  saját szabadidőmből. Segítettem rottweileres megmozdulásokon, szervezetektől függetlenül. pl. MÁRK Ztp. Nem volt személyes érdekeltségem, kutyát nem vezettem fel, tag sem voltam.

3. 2007. 

Fajtaismertető film készítés az MTV részére.  Kutyafül –macskanyelvcímű adás, 

a felvétel itthon nálunk készült.( nem kaptunk pénzt érte) 

42007. MRK tenyész szemle szervezése,

Muszáj megcsinálni rendezvény volt, mert abban az évben nem terveztek Budapesten rendezni tenyészszemlét és másik szervezetnek sem adtak erre engedélyt. Megszerveztem, jól sikerült. Szervezés közben a kutyák felkészítése, felvezetése és a gazdák segítése sem maradt el. Roxy,Zek, Saci,Vito, Zelda 5 Siroccó kutya vett részt. Készítettem egy lejátszási listát, ha valakit érdekel, hogyan is zajlott. ITT Beszámolót írtam róla, felvétel készült. Évekkel később közzé tettem a teljes anyagot, egyenként bemutatva a kutyákat .  

5. Ez az album 2004-től mutatja be az eseményeket 2009-ig   

Ez is azt bizonyítja, hogy semmit nem csináltam ez alatt az évek alatt. Csak az a “valami”, ha valaki küzd és mindenkivel szembe megy, csak azért, hogy bebizonyítsa a kutyájáról , hogy kiváló példánya a fajtájának. 

2006-ban és 2007-ben nem született kutya nálunk, tehát, nem volt személyes érdekeltségem népszerűsíteni a fajtát, hiszen fedezésre nem hirdettem a kanunkat és almokat sem eladásra.

6. Ennek ellenére, jártam kutyaiskolába, segítettem az iskola munkáját, kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy a rottweiler fajtának jó, híre legyen. 

Óvoda 2006.
Zsül

7. Helyettesítettem a csoport vezetőket, ha kellett. Kezdő, haladó csoportokat, mikor hol volt hiány

Óvoda 2007.
Óvoda 2008. 
2008. Kutya óvoda – Fridmann Ildikó fotója. Aldó, Atlasz az egymással szemebe forduló két kutya. Siroccó “A” alom 2008. 04. 10 anya: Forrófejű Rena,Zizi apa: Sirocco Úzó Előtérben Zeusz – “Jánvári” kutya
8. Más tenyésztőtől származó rottweilerek is jártak hozzám, mert értékelték a szakértelmemet, a segítő készségemet.
Két Siroccó, két Calibra, egy Grófházi kutya, egy ismeretlen kennelből származó kutya + Vackor a puli
Tenyésztési eredmény tükrében – vizsgák, versenyek, kiállítás, tenyészszemle.

Ami a visszaemlékezésben következő, az egy megelőző időszakból, a jelen! Hiszen idő, amíg a kutya felnő és EREDMÉNYEKET TUD FELMUTATNI. Nem csak a tenyésztőnek kell tudni eredményt elérni a kutyával, kellenek a tulajdonosok, akik ki tudják hozni a kutyából  a maximumot! 

9.  Ilyen kutya  Richter, Palló Imi tulajdonában.
Ő kihozta a kutyából a maximumot, nekünk tenyésztési eredmény, ami címekben, vizsgákban is megnyilvánul. 
 
Siroccó Soma, Richter , tulajdonos Palló Imre 
IPO 1 vizsga 284 pont 2006.
Szentes 2006. tenyészthető HD+/- Kecskeméti Állatkórház
IPO 2 vizsga 269 pont 2006.
2007. december 9. HPO3 VIZSGA A 99 B 94 C 94
2008. 04.27. Nyomkövető vizsga 1. 86.
kitűnő 2, Res.CAC   Készült róla egy önálló oldal is.  ITT
10. Ilyen kutya  Tessa is. 
Nekünk tenyésztési eredmény , ami címekben, vizsgákban is megnyilvánul. Siroccó Tessa, tulajdonos Horváth Klári 
BH vizsga 2005. Pannon kutyás egyesület
Sződliget kupa 2005. BH szint 4. hely
OMSE 2005. tenyészthető HD+/- Dr. Trauer Ákos2006. Sződliget kupa BH szint 7. hely
2007. X.30. K99 vizsga E/5 91 p. E/5 89 p. Budakalász
2007.11. 24. HPO 1 A 89 B 90 C 91 Gödöllő
2008.04.12. HPO 2 A 88 B 81 C 89 
2008. 03.24 kitünő 2 R.CAC MÁRK Klubkiállítás, bíró: Frank Hedke ADRK

11. Ilyen kutya Vito is. 

Nekünk tenyésztési eredmény , ami címekben, vizsgákban is megnyilvánul. 

Siroccó Vega, Vitó tulajdonos Farkas Tünde 
Oros Kupa 2004. BH 4. hely
Tehetségkutató 2005. BH szint 4. hely
Tehetségkutató 2006. BH szint 4. hely
Bende kupa 2006. BH szint 5. hely
2007. tenyészthető, HD +,Dr Zöldi Tamás, Köbányai Happy Dog márc. 10. MRK
CACIB kiállításon nagyon jó minősítés 

12. Ilyen kutya Saci is. 

Nekünk tenyésztési eredmény. Egy sima tenyészthető minősítéshez számtalan szabály, kikötés létezik , hiszen a standardnak megfelelő kinézet és viselkedés nyilvános bemutatása zajlik a rendezvényen. Siroccó Tánti, Saci tulajdonos Vásárhelyi Kálmán
2007. tenyészthető HD- ,dr Zöldi Tamás, MRK Köbányai Happy Dog márc. 10

 13. Ilyen kutya Zek is.

Nekünk tenyésztési eredmény. Egy sima tenyészthető minősítéshez számtalan szabály, kikötés létezik , hiszen a standardnak megfelelő kinézet és viselkedés nyilvános bemutatása zajlik a rendezvényen. Ő végül, a maximumot szolgálati kutyaként érte el, a jó alapozás mellett. Sirocco Zsoan, Zek; tulajdonos: Vásárhelyi Kálmán

2007. tenyészthető, HD-Dr Zöldi Tamás, Köbányai Happy Dog márc. 10. 
2010- új tulajdonosnál szolgálati kutya. Köhid kupa 2011. Elnevezésű, szolgálati kutyák versenyén , első helyezést ért el. Nagy Henrikkel, aki a kutya vezetője a szolgálatban.

14. Ilyen kutya Roxy

Családilag igyekeztünk kihozni a maximumot, de nem sikerült. Nem lett tenyészkutya, bár a minősítés meg volt hozzá is. Sirocco Zora; tulajdonos Krausz Viktor, Visszakerült hozzánk én készítettem fel tenyészszemlére és kutyaiskolába is én jártam vele . 2007. tenyészthető HD -,dr Zöldi Tamás, Köbányai Happy Dog márc. 10. MRK rendezvény nem születtek utódai (2009-óta emléke szívünkben él. Kan megfertőzte, méhgyulladás, szövődmény, halál )

15Ilyen kutya  Siroccó Zelda

2007. tenyészthető HD -,Dr Mezősi László, Köbányai Happy Dog márc. 10. MRK. Nekünk tenyésztési eredmény. Egy sima tenyészthető minősítéshez számtalan szabály, kikötés létezik, hiszen a standardnak megfelelő kinézet és viselkedés nyilvános bemutatása zajlik a rendezvényen. Tulajdonos: Horváth Zoltán. Zeldát pluszban, az új tulajdonosa nyilvános versenyen is bemutatta. új tulajdonos Papp Katalin  

Új tulajdonosnál – 2007-ben
Majd ivartalanítva lett. 
2009. Van egy trófeám
IPO 1 B 4. hely 73 pont
Köbányai Happy Dog kutyaiskola ágazatos versenyen felvezető, tulajdonos Papp Katalin 

Nekem új feladat , új kutya, új alom 

16. 2008. 1. A – alom.  4 kutya született nálunk. 

Egy felnőtt szukát pluszban bevállaltam.


Megvettük, kifizettük. Jártunk iskolába, vezettem a kutyaóvodát a Happy Dog kutyaiskolán, segítettem a csoportos foglalkozásokban, kiemelt figyelmet szentelve  arra, hogy a rottweiler fajtának jó híre legyen. Tagdíjat fizettem, saját költségemen mentem az iskolába, saját szabadidőmből.   

17. A három fiú hat hónapos koráig jött hozzám óvodába.

Ez tenyésztési eredmény is, hiszen nem kötelező felvállalni a gazdik pallérozását. Én megtettem. Az egy szem lány vidékre került így nekem nem volt szem előtt. Az óvoda után a gazdik már elboldogultak egyedül. Nem volt idejük arra, hogy a munkájuk mellett, hosszú utat megtegyenek az iskoláig, feláldozva a pihenő hétvégéjüket.

Tenyésztési eredmény még

18. 2009. 1.B – alom Született 5 kölyök nálunk.

19. Fajtaismertető film készült a kutya.hu részére Úzóval, Brendonnal, Bianka-Mírával.

Ebből csak az Úzóval felvett rész került  fel a netre, a többi elképzelés nem valósult meg a kutya. hu részéről.  Baráti kérésre mondtunk igent, nem üzleti megfontolás vezetett. 

Még mindig 2009

20. Ez az év a B betűs alom, kutyák, gazdák kormányozásával telt. Ketten jöttek hozzám a Happy Dogra. Egy maradt az óvodában, Bianka-Míra, de később ő sem vállalta be, hogy átszelje a várost az iskoláért. A másik kutyásnak (Bertold Rambo) nem tetszett az iskola, első alkalommal megsértődött egy kutyás beszólásán, soha többet nem jött oda. Ő később Üllőre járt Viktorhoz a MÁRK iskolába.

Beki-Sába gazdija az egyéni képzést választotta, neki Klári segített. (Horváth Klári-Tessa kutyánk gazdája).
Bruge gazdija, Székesfehérvárra a MEOE iskolába elment néhány alkalommal, de színvonaltalannak tartotta és inkább saját maga pallérozta a kutyát. Tenyésztési eredmény minden kutya, az is, amelyik a széles nyilvánosság számára nem látható. Nem csak valamilyen rendezvényen felvezetett kutya számít az utódellenőrzéskor. 

Klikker -új kiképzési technika tanulása

21. Bibivel elkezdtem a klikker képzést megtanulni. Később az új gazdinál, nagy előny volt, hogy előneveltem. Végül ő is Happy Dog iskolás lett és vizsgázott is! 

Ebben az évben még két felnőtt kutyát vettünk.

Bevállaltam. Mit is tehettem volna mást? 3 éves kutyák voltak.
22. Az egyik Odett,
23. a másik Ina .
Odett rendelkezett a tenyésztéshez szükséges eredményekkel, így őt “csak” be kellett illeszteni a családba. Ina, hiányos szocializációval, elnevelt, elrontott kutya volt, de jó alap képességekkel rendelkezett. Győzővel közösen hoztuk helyre. Szóval segítettem a tenyész szemle felkészítésében.

24. Majd felvezettem az őrző-védő részben. 

A tenyésztés folytatásához, szükséges lépés volt a két szuka, mert  csak így tudtuk megőrizni, az addig felépített vonalunkat. Változatlanul szerettük volna , hogy  nekünk tetsző kutyáink legyenek.

25.  Megtartottunk két szukát. C, D alomból 2010.

26. 2010. 3 alom C, D, E- a két szukától összesen 10 kölyök . (2-7-1 ) C és D alomból 1-1 megtartottunk, no meg kifizettük a szuka árát. 

27. A szokásos elfoglaltságom folytatódott e mellett. Happy Dog – Kutyaóvoda + D- alom gazdáinak kormányozása. Penne, Dali, Dia jöttek az óvodába. Cinta másik napon szocializálódni, Liluval közösen. Viso, Cintarella testvére, Budán járt kutyaóvodába. Carlossal Viktor foglakozott, az ő kutyája lett. Tenyésztési eredmény is egyben, hogy ők jöttek hívásra, messziről is, mert tőlünk akartak tanulni.

28. Kutyaiskolában kezdő csoportot vezettem, ahova jöttek a rotik is. 

Rábeszélésre Bibi, majd  Viso gazdija is Happy Dog iskola tagja lett. Jöttek hozzám tanulni. Év vége felé az iskolán nem volt segéd akivel színvonalasan lehetett volna készíteni a kutyákat, ezért Viktor segítségét vettük igénybe. Felsőpakonyban kaptunk lehetőséget összegyűlni. 

29. Tenyésztési eredmény

Ilyen kutya Bibi- Prekovics Gábor , Bruge -Szabó István, Dali -Mohácsi István, Penne – Dékány Kinga , Lilu-az én választásom, Cintarella- Győző választása, Viso -Pappné Ági  tulajdonában.

30. Ősszel a Happy Dog-on Bibi sikeres BH vizsgát tett.  

Segítségemmel készült fel, miközben az iskolai csoportos munkában is részt vett. Közép haladó csoport, Anikó irányításával. Óvodából, kezdő csoportból felkerülve Dali is csatlakozott hozzá.  

31.  2011.1 Alom.
F- alom 1 kölyök született. Fiona
32. Folytattam a Happy Dog-on a szokásos “munkát”.
Tenyésztői eredmény ez is. Óvodába jött, Egyetlenke, aki Izi hívó nevet kapta.  Kezdő csoportba jött, Dali, Penne, Viso, + „rekord” rottweileres létszám, más tenyészetből származó kutyákkal! Bibi is jött rendszeresen. 
33. Tenyésztési eredmény

Ilyen kutya  Cintarella, Győző tulajdonában. 2011. Cintarella felkészítése a tenyész szemlére. Győző-Viktorral készült. Röntgen után 2-3 plusz tréning, egy Dunakeszin. Majd élesben a tenyészszemle , szűken 15 hónapos korában.  Győző kutyája , Győző feladata én csak sofőr voltam , ha kellett.  

Április Dunakeszi MRK tenyész szemle. Sikeres felvezetés. 

34. Majd megszületett a döntésem, hogy befejezem a kutyaiskolában végzett tevékenységemet , mert pont a saját kutyámra nem volt idő, soha nem jutottunk a pályára.

Az iskola rendje, feltételrendszere nem tette lehetővé. csoportos őrző-védő, kezdő segédekkel, nem az a lehetőség amivel, tenyész szemlére készülni lehetett volna, így értelme se volt harcolni a pályára kerülésért.  Szóval döntöttem, először csak átmeneti időre maradtam el az iskoláról. 

35. Lásd, mint fent Dunakeszire mentem tréningezni Liluval.

36. 2011. Fajtaismertető az Ebugatta részére. Lilu, Carlos,  

Viktor és én bevállaltuk. Pesterzsébeti kutyaiskolán volt a forgatás, ahol soha nem jártunk azelőtt, előtte nem tréningeztünk az eseményre, azt se tudtuk mi lesz a feladat.

37. Célul tűztük ki az MRK, októberre 8-ra meghirdetett tenyész szemléjére való felkészülést.

38. Tenyésztési eredmény – Ilyen kutya volt Carlos -Viktor fiam tulajdonában. Lilu -az én kutyámként .

Carlos, Lilu addigra szűken 18 hónaposak lesznek számoltuk ki , így a meglévő szabályzat szerint fel tudjuk vezetni őket. Viktor segédnek, Kalmár Zolit választotta Dunakeszin, elhatározta, hogy Carlosszal ott készül fel. Én is csatlakoztam hozzájuk Liluval. Pluszba „vittük”, beajánlottuk Bibit, Dalit, Pennét. Hetente több alkalommal mentem Dunakeszire.

Majd jött a kánikula és korán reggel vagy késő este lehetett csak dolgozni a kutyákkal. Így mi a Pestlőrinci kutyaiskolát választottuk az átmeneti időre. Dali járt továbbra is Dunakeszire. Penne lemorzsolódott. Gazdik baba projektbe kezdtek. 
39 . Tenyésztési eredmény

Ilyen kutya volt Bruge , Szabó István tulajdonában. Pestlőrincen csatlakozott hozzánk Bruge,mert sikerült rábeszélni a gazdit, hogy tegyen tenyész alkalmassági vizsgát. Zámolyból jött fel Budapestre a megbeszélt napokon. Így készültünk az októberi vizsgára. Közben jött a hír, hogy változtatnak a szabályokon. Azért mi röntgeneztettünk és készültünk tovább.

Szervezeti élet ismét bekavart

40. Aztán augusztusban megszüntették a szervezetet és ezzel a MRK tenyész szemle is elmaradt. 
Sehol nem lehetett tenyészszemlét tartani abban az évben csak a MÁRK színeiben. Ők más feltétel rendszert írtak elő. Más volt a röntgenező orvosok köre, felkészülés lehetősége, amit megfejelt a szervezet kirekesztő hozzáállása az ellenlábas klub tagjai  felé. Úgy általában, a jóindulat hiánya ami jellemezte a klub vezetésének irányát, mások  tenyésztési szándékának  segítése sose volt jelen.  

MEOE MRK berkekben pont ugyan így történt.

41. Szokásos jellemtelen húzás esete forgott fenn, mert  rajtunk kívül senkinek nem volt érdekeltsége megtartani a meghirdetett tenyész szemlét, ezért szándékuk se volt megrendezni. Hat Siroccó kutyát vezettünk volna fel , ami fedezte volna a költségeket, de a kedvünkért csak nem rendeznek tenyészszemlét ! Még a végén valaki tenyészt is rajtuk kívül.
Bátran kimondták a határozatot, hogy a szervezet szűnjön meg. 4. 000.000 Ft-os adósággal volt megterhelve a klub. Gondolom így reméltek megszabadulni a terhektől, no meg ezzel párhuzamosan, igyekeztek hatalmon maradni.

Decemberben felvezettük a kutyákat OMSE tenyész szemlén.

42. Ismertük sok éve a mechanizmusokat, az agonizálást, így nem vártunk semmire. Az egyetlen lehetőséggel éltünk, ami maradt nekünk, hogy decemberben felvezettük a kutyákat OMSE tenyész szemlén. Igaz, ehhez is külön engedélyt kellett kiharcolni, DE végig jártuk a hivatalos utat! Más számára is lehetővé tettük, nyílt, meghirdetett tenyészszemle lett! Többiek, (Dali, Penne, Bibi) akik, akkor velünk kutyáztak, nem éltek a lehetőséggel, lemondtak a tenyésztésről, nem vezették fel a kutyákat a tenyészszemlén.
43. Lilu, Carlos, Bruge remekül teljesített, a tenyész szemlén előzetes pálya trénig nélkül is. Idegen pályán, idegen segéddel, bírói hátszél nélkül tenyészthető minősítést kaptak. Viszonyt ennyi év után nem maradt lelkesedés bennem. Ez az esemény sor volt az utolsó csepp a pohárban, és végérvényesen lezártam a közösségben kutyázás gondolatát is!

A kutyaiskolára se mentem vissza

44. De még MEOE tag maradtam. A tenyésztést nem adtam fel, amíg azt is ki nem húzták alólam. 

Hangadó kutyások , minden igyekezetükkel a tenyésztés irányítását, egy másik szervezet égisze alá játszották át. A tagok érdeksérelme, úgysem izgatta őket soha, ezért nem volt számukra nehéz döntés. A pénzügyi rész sikeres akció volt, ott hagyták az adósságot a megszüntetett szervezettel. A hatalom átvétellel még agonizáltak kicsit, de majd az is meglett 2013 év végére. Megkapták az Elismert Tenyésztő Szervezethez az állami kijelölést is. Hatalmi szóval sikerült kézbe venni a tenyésztésirányítást, kizárólagos alapon – az egész országra érvényesen – 2013. év vége.

Végérvényesen 2014 év második felében került pont az i-re.

45. Gazdasági köztenyésztést nem vállaltam be és szerb papírt se váltottam ki. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne foglalkoznék a kutyáimmal, ne képezném őket. Változatlanul mondom, írom, noszogatok mindenkit, hogy járjon kutya iskolába, közösségbe. Tegyen vizsgát, készüljön, ha a lehetőségei engedik.

Hogyan tovább
46. Én Budapesten élek és naponta bizonyítom, hogy a kutyáim városi kísérő kutyák, családi kutyák, jó házőrzők. Nem kell bizonygatnom, hogy képesek helytállni ebben a feladatban, hiszen azt mindenki látja itthon is, és mindenhol, ahol megfordulnak a kutyáink.  A papír, „az igazolás” nem hiányzik erről, ezért nem fizetek 12.000 Ft vizsgadíjat pluszban és nem vállalom a kutyaiskolába járás magas költségeit sem.
Tenyésztőként
47. Érvényes tenyész engedély, egészségügyi szűrés birtokában ugyan olyan gondos tenyésztő vagyok, mint eddig voltam. Nem én változtam, hanem a rendszer, ami akadályoz, ellehetetlenít, a helyett, hogy segítene.  A rendszerváltás után fokozatosan kialakuló rendszer, pénzközpontú, minden költség kúszik felfele. Ami nem tart vele, az a kutya eladási ára. Mindig több és több a költség, viszont csökkenő a kereslet a fajtatiszta kutyákra.
48. A kiállítások világán túl is van élet, sőt az IPO-n kívül is . Milyen módon lehet még népszerűsíteni egy fajtát?
Én hogyan tettem ? Jó kutyákkal, biztatással, a tudás átadásával.
49. Így sokan olvashattak a kutyanevelés ismereteiről, a kutyakiképzés alapjairól, kevesebben gyakorlati segítséget is kaptak. Megismerték a kutyázás számos területét azon túl, hogy házőrző kutyát akartak. Számtalan esetben a korszerű kutyakiképzés alapjait se ismerték volna meg, ha nem noszogatom őket. Tenyésztőként segítem önzetlenül, persze csak akkor, ha valakinek igénye van rá. Kutyák, helyek, városok ahova a kutyáink kerültek az elmúlt években. Gazdik, akiknek segítettem, hogy megismerjék a fajtát, megszeressék a kutyakiképzést.
Összefoglaló, statisztika 
50. Tenyésztési eredmény, az is , amikor a lelkes gazdik a rottweilert önmagáért szeretik, nem csak címekben mérik a kutya kiválóságát. Csokorba gyűjtöttem kik azok, akik szem előtt voltak, rendszeresen jelentkeztek. Képek, videók, beszámolók érkeztek .
2008. A-alom

4 kutya Budapest, Bakony , Pilisszentlászló Három(3) kutya járt hozzám óvodába.

2009. B-alom 5 kutya  

Péteri, Zámoly, Budapest,Mind az öt(5) kutya járt kutyaiskolába , alap képzést kapott. 1 BH vizsga,(1 )segítségemmel)  1 tenyészszemle Viktor készítette fel (meg én biztattam) 

2010. C-D-E-alom Bicske, Ercsi, Maglód , Gyál, Budapest, Mosonmagyaróvár, Dunakeszi. 10 kutyából 8 járt kutyaiskolába. Ebből (6)-an hozzám. 4 kutyát tenyészszemlén felvezettek, elsőre sikeres vizsgát tettek, egészségügyi szűrés birtokában. (Győző-Tünde-Viktor) a negyedik Mosonmagyaróváron vett részt tenyészszemlén. Őt kiállításon is fekvezették HPJ .  

2011. F-alom  Budapest
Fiona és a gazdi pallérozása. 1-ből 1 kutya elment kutyaiskolába Csepelre. Végül nálam kötött ki. Alap képzés, kutyaiskola kezdő szintig.
2012. G-H-I-alom . Budapest, Nagykanizsa, Debrecen, Csömör, Tápiószentmárton, Komárom , Győr , Süly-Sáp, Tisza tó ...Tanácsadás , kapcsolattartás , blogok

Lolli

G-6 kutya
Akik tartották a kapcsolatot velünk(4), ők megfordultak kutyaiskolán, egy rendszeresen járt, vizsgázott. 2015-ben BH vizsga a G alomból- kisÚzó . Előbb a gadit kellett megtanítani kutyázni. Fotó, videó megnézhető, nyilvános: kisÚzo-Gorro, Zara-Gigi, Gerry, Gréti.
H – 2 kutya
A teljes alom, azaz mindketten jártak kutyaiskolába. Athosz, alap és középfokon vizsgázott tükör iskolában. Athosz 7 hónaposan a képen 
Gerry 15-hó Tápiószentmártonban. Majd a következő évben, Kiállításon felvezette Gerryt a gazdi, olasz bírónál, annak ellenére, hogy kitört az egyik metszőfoga 8 hónapos korában. Természetesen nem megfelelő minősítést kapott, de ettől függetlenül álmai kutyájaként él a gazdik szívében. Szuperül ellátva a házőrző, családi kedvenc feladatát.
I- 9 kutya ebből Idol-Dezsi ! újabb kutya felnevelése 

I alomból heten(7) fordultak meg kutyaiskolán, de nem ragadtak ott hosszú időre. Videók, fotók megnézhetők, követhető a felnevelkedésük, felnőtt koruk is. Dezsi, Izisz, Kelly, Héra, Mira, Iláj, Ixor.  Egyet felneveltem, (6)-nak virtuálisan vagy személyesen is segítettem.  


Siroccó Rott Irma-Mira tulajdonos Molnár Csaba Siroccó Rott I alom 2012. szeptember 23. Idol-Dezsi, Iláj, Ixor, Izisz, Ilcsi-Héra, Irma-Mira , Ingrid-Kelly, Iluska – Rose, Imola.

2013. J alom 7 kutya. 

Tanácsadás, kapcsolattartás, blogok Esztergom, Budapest, Balaton

J alomból három kutyáról jön rendszeres híradás. Egy (1) kutya volt iskolás , Lucifer, de nem ragadt ott, ő sem. Fotó, kép, videó megnézhető, nyilvános .  Lucifer testvére Jegor- Skip imádott családi kutyaként az első képen. Másodikon Lucifer vendégségben nálunk. Harmadikon Jusztícia.

 

2014.  K-alom

4 kutya Budapest, Penc K alomból ketten(3) jártak iskolába, Kag, Kincső, eggyel kiképző foglalkozott, Kendi, egynek új gazdája lett, Kimi is iskolás lett az új gazdinál. 


2015.  L- Alom, (7)

Lolli, akinek a felnevelkedését, iskolás tevékenységét követhettük és rendszeres híradás is jön róla.

M-alom (5 )

Tanácsadás, kapcsolattartás, blogok. Szentendre, Székesfehérvár, Érd, Jászdózsa, Nagykanizsa, Erdőkertes, Budapest, Versegyház, Furta,  

2015 -ös évhez kapcsolható BH vizsga a G alomból, kisÚzó, K 99 vizsga a H -alomból, Athosz.  Elégedett kutya gazdik 

L-alomból hárman(3) választották a kutyaiskolát az alapok elsajátítására. Levi, Lolli, Sába,  

M-alomból hárman(3)eljutottak kutyaiskolába, Marshal, Dáriusz, Méda, egynek új gazdája lett(Miss). Képek, videók, híradások folyamatosan érkeznek. 
Merlin-Marshal tulajdonos Bertók Richard M-alom születtek 2015. október 23. Merlin, Matiász, Mendi, Mija, Miss Apa : Siroccó Dante Carlos tulajdonos Krausz Viktor eredményei HD +/-, tenyészthető BH – Sirocco Úzó Kiállítás: kitűnő 2 , tenyész szemle: alkalmas Egészségügyi szűrés: HD – ED- Ina von Tegler Fliess ADRK 113211 Rott /402/H/09 Anya: Siroccó Cintarella tulajdonos: Krausz Győző Sirocco Úzó – Odette von Hause Fritz előző tulajdonos Vida Zoltán felnevelésében, felkészítésével- tenyésztésre alkalmas, egészségügyi szűrés: HD +/-
2016. N-alom 5 kölyök  

Budapest, Mogyoród, Tengelic  kettő kutya óvodás volt (2)

Siroccó Rott Norma –Dása tulajdonos Nagy Zsanett N – alom 2016. julius 20. Nadál, Norton , Norma , Nené, Nono anya: Siroccó Dilahla, Lilu tulajdonos Krausz Győzőné apa: Siroccó Úzó anya: Ina vom Tegler Fliess sz:2010.04.19.- 2018. 05. 04. HD+/- ED –2011. 11.05.tenyészthető OMSE apa: Siroccó Bruge Tulajdonos Szabó István apa: Siroccó Úzó anya:Forrófejű Rena sz: 2009. 01.21. HD- tenyészthető OMSE 2011. 11. 05
Siroccó Rott Nadál tulajdonos Golenár Milán N – alom 2016. julius 20. Nadál, Norton , Norma , Nené, Nono anya: Siroccó Dilahla, Lilu tulajdonos Krausz Győzőné apa: Siroccó Úzó anya: Ina vom Tegler Fliess sz:2010.04.19.- 2018. 05. 04. HD+/- ED –2011. 11.05.tenyészthető OMSE apa: Siroccó Bruge Tulajdonos Szabó István apa: Siroccó Úzó anya:Forrófejű Rena sz: 2009. 01.21. HD- tenyészthető OMSE 2011. 11. 05
A vége

2017. O- alom 1 szuka született. Opra -Zamira – mint minden alomról, rola is fellelhetők az információk. Ide jutottak a kutya két éves korára. 

https://kolyokkutya.blog.hu/2019/07/18/mestertrener_kepzes_lpm_p_by_niki-zami_-dobos

Összefoglaló

Tenyésztési eredmény az is, amikor a lelkes gazdik a rottweilert önmagáért is szeretik, nem csak címekben mérik a kutya kiválóságát. Számold össze, összesen hányan, hány kutyával vettek részt a kutyaiskolás életben szerte az országban, büszkén mutatkoztak meg nyilvánosan, címek gyűjtögetése helyett.

65 kutya  

Budapest, Bakony, Pilisszentlászló, Bicske, Ercsi, Maglód, Gyál, Budapest, Mosonmagyaróvár, Dunakeszi. Budapest, Nagykanizsa, Debrecen, Csömör, Tápiószentmárton, Komárom, Győr, Süly-Sáp, Tisza tó, Esztergom, Budapest, Balaton, Budapest, Penc Szentendre, Székesfehérvár, Érd, Jászdózsa, Nagykanizsa, Erdőkertes, Budapest, Versegyház, Furta,  Budapest, Mogyoród, Tengelic , Budapest)

A kiállításokon, csak szórványosan fellelhető több generációs magyar tenyésztésű kutya és a mi vevőink kifejezetten idegenkedtek az ott látottaktól, tapasztaltakról. Pont a más formát, a más viselkedést keresték.

Klubhoz kötődő kutyaiskolán, mint a fehér holló, olyan a hazai, több generációs magyar tenyésztésű rottweiler. Több az import kutya és más fajták.

Változások

Sokan befejezték, többen új kennel néven, más országokba tették, vitték át a kennel-ük székhelyét.

Plusz egy új divat, hogy a tenyésztő kennel nevén jön le az alom, más által nevelt, tartott, felkészített kutya szaporulata. Egy kezemen megtudom számolni, az új, bejegyzett kenneleket.

Mi az almokat saját magunk neveltük, a szukákat kezdetben Győző, később én vittem fedeztetni. Külföldre Somogyi Jani barátunk segítségével jutottunk el, Viktor fiunk segítségével még beszélgetni is tudtunk német tenyésztőkkel. Saját tenyésztésű, más tulajdonában levő kutyákkal is fedeztettünk. Ám mindennek vége lesz egyszer. Attól ez még az életünk része marad, és nem felejtjük el a tapasztaltakat, tanultakat. Főleg nem, hogy mindent rögzítettem az évek alatt. Amit nem, az biztos nem volt fontos. Vagy érdektelenné vált.  2020-ban, a bologokat is megkarcsúsítottam.