Az ember szerepe fontos az őrző-védő munka során. Az ösztönös kutya képességek, adják az alapot, hogy a vizsgaszerű formagyakorlatokra kiképezzük a kutyát. A jó képességek szükségesek, jelentősen lerövidíti a kiképzésre szánt időt. Saját példán át mutatom be, videó felvételek, emlékek segítségével, mi múlik az emberen. Első példa előtt egy viszonylag friss fotó a kezdetekhez képest, 2011.

Menjünk vissza az időben

1989. Siroccó Gigi. Erős egyéniségű, domináns kan, aki nagyon odatette magát minden megmozdulásban. A vezető szerep csak az övé lehetett. Ez kölyök korban még nem annyira látványos, de határozott jelei vannak. Nála a látvány sem maradt el 7-8 hetes korban! Amit megszerzett az “foggal , körömmel ” védte. Ő Győző kutyája volt és 10 hónapos itt. 

Itt még mindig nagyon kezdő voltam az önálló kutyakiképzés terén, pedig akkor már 18 éve kutyásnak számítottam. Viszont sajnáltam volna kihagyni a lehetőséget, ezért lesz ami lesz alapon belevágtam, és bevittem Gigit a gyakorlásra. A kíváncsiságom erősebb volt, mint a félelmem. ADRK segéd és kiképzésvezető a tanfolyamon, hatalmas szó volt akkoriban . 

Saját tenyésztésű, második generáció

Gigi nálunk született, nálunk nevelkedett, így csak önmagamat kellett legyőzni, hogy nem esek el, bármi történjen is. 14 éve volt rottweilerünk, ő a 7. a sorban. Anyja, nagyanyja, apja, nagyapja is nálunk élt, így nem kellett találgatni vajon, mit miért csinál. A hétköznapi helyzetekben jól tudtam őt is kezelni, de a kiképzés része Győző feladata volt mindig.

Arra emlékszem, hogy nehéz volt Gigivel egy helyben maradni, de nagyon akartam jól csinálni! Ma és mindig rácsodálkozom a videóra, hogy vajon miért görnyedek? Így könnyebb volt talpon maradni? Rövid volt a póráz? NEM.

Akkor így oktatták

Csináltam ahogy mondták, ahogy ellestem mástól. Az így is látszik, hogy a tíz hónapos kutya azonnal és jól fog. Martin Németországból érkezett.  A kutya ezelőtt, nem, hogy nem látta a segédet, de még őrző-védő tréningen se vett részt!

Abban az időben a fiatal kutyákat nem tréningezték, fejlesztették, csak egy éves kor után kezdtek az őrző-védővel foglalkozni. Ráuszították a kutyát a “csibészre” és a kutyának azonnal, bátran hárítani kellett a támadást!

Harapnia kellett!

Képesség felmérés gyanánt, egy palánk mögül támadás elhárítás gyakorlat volt, az engedelmes vizsgán. Ez árulkodott a kutyák ösztönös képességéről.

Amit itt látsz, merőben újszerű, meglepő technika volt. A segéd felkészültsége és a felszerelés is!

Kényszerrel eresztett minden kutya. Büszkén ráncigálták a nehezen eresztő kutyát. Szerették a kemény kutyákat, akik nem törnek meg a durva fegyelmezés súlya alatt sem. Ez egy értékmérő volt, ha a kutya bírta a verést. Amennyiben meghátrált az ütésre – “botos” – hangzott el a kutyás szlengben. Akkor is voltak gyáva vagy puha kutyák, de azokat megvetéssel, lesajnálóan emlegették.

Más volt a szakma akkor.

Nézd Gigit Győző kezében, másnap! Felvezetésben, elvárásokban, irányításban ég és föld a különbség hozzám képest! A videón a másik fontos mozzanat, hogy Martin és Wolfgang is figyelmezteti Győzőt, hogy túlságosan erőszakos, domináns a kutya felett az eresztésnél!

Néhány év eltelt még ezután, mire megtanultam, hogy hogyan kell jól irányítani az erős, domináns kutyát az őrző-védő munka alatt. Persze ennyire jó segéddel, még sokáig nem volt alkalmunk gyakorolni. Ez egy kivételes alkalom volt.

A tanfolyam után vissza zuhantunk a magyar valóságba.

Se felszerelés, se védőkar, se korszerű kiképzési ismeretek nem voltak még abban az időben. Vagy tíz év eltelt mire ilyen szintre eljutottak a hazai kutyások, amit akkor Martin és Wolfgang bemutatott. Mi, mint rottweileres szervezet, előbbre jártunk a többieknél. Szorosan a német juhászkutya fajta nyomában voltunk. 

Nem értettem

Én, a tanultak alapján, sehogyan se értettem, miért vannak lemaradva a hazai kutyások. Miért nem
FOGADJÁK EL AZ ÚJAT, JOBBAT? Miért nem tanulnak, miért nem tanulják a korszerűt, az eredményesebb módszereket? Hiszen mindenkinek ezer lehetősége lett volna a tanulásra a világ útlevél bevezetésével, majd rendszerváltással. Minket akartak megsemmisíteni, eltávolítani a szervezeti életből, soha nem a tanulásra koncentráltak.

Változatlanul

Ma is felteszem ugyanezt a kérdést. Miért nem az újat, jobbat? Hol siklott ki a szervezet ? 

Vajon miért ragadtak le sokan a hagyományos, “katonásdi, szolgálati” kiképzés rosszul kivitelezett másolásánál? Akkor is, amikor már tudtuk, hogy a szolgálati képzés és a civil képzés külön utakon jár ?

Miért hiszi ma mindenki, hogy az őrző-védő kutya ismérve, ha megtanítjuk fogni, felugatni? Tudja bárki is, hogy miért éri kritika a “tanított”, jó ösztönös képességekkel nem rendelkező kutyákat? Miért, hogyan akadtak meg a rottweileresek a fejlődésben? Számomra ezek költői kérdések csupán, tudom a választ.

Jöjjön a második példa 

Rábukkantam erre keresgélés közben, kedvtelve nézegettem, hiszen Úzót imádtam. 2008. Idegen pálya, idegen segéd! Viktor soha ezelőtt nem segédelte Úzót, és egyik kutyánkat se. Mint velünk élő családtag ezt nem tehette, hiszen nem játékról szólt az őrző-védő, a pályán kívül is számítottunk rá!

Itt a felvételen öt éves volt. Már nem voltam kezdő az önálló kutyakiképzés terén, sok kutyán voltam túl.

Már nekem is sikerül önállóan

Bátran vettem részt az őrző-védő munkában, hiszen megtanultam talpon maradni, jól irányítani a kutyát. A videón nagyon nyugodt vagyok, erőlködés nélkül, látszólag lazán vezetem.

Nem sokkal ezután az esemény után készült egy másik felvétel is. Viktor ötlete volt, hogy több is látszódjon Úzó képességeiből, mint a fenti videón . Minden előzetes gyakorlás, tréning nélkül produkálta Úzó , amit a videón látsz.

Itt Győző vezeti

Harmadik példa.

Öt évvel később egy teljesen kezdő kutyával. Szembetűnő a különbség , ki is van kötve. Talán látszik, hogy Úzóhoz képest Dezsivel mennyivel nehezebb dolgom volt.

Gondolhatnánk Úzót könnyű volt vezetni, kevésbé volt ösztönerős, irányíthatóbb volt, vagy több kényszerrel tanult, avagy sok év telt el és én jelentősen meggyengültem. Sose voltam erős, így ezt ki lőhetjük fő okként. Az évek alatt több mentális és fizikai erőre tettem szert, mint ami volt ifjúságom idején.

Akkor?

A titok, nem a fizikai erő, de a rendszeres gyakorlás, fegyelmezés, szoros kapcsolat, ami az évek alatt kialakul KÖZTEM ÉS A KUTYA KÖZÖTT. Úzóval a születésétől sokat foglalkoztam én is, rendszeresen jártam vele kutyaiskolába, egyedül is. Akkor még nem volt óvoda, de természetes módon a kutyaiskolába hordtuk szocializálni a kutyákat.
Ő Győző kutyája volt, így neki nagy része van abban, hogy dominanciája, határozottsága ellenére, könnyen kezelhető kutyává vált, pont úgy, mint annak idején Gigi. Viszont őt már “tudtam küldeni és tudtam leállítani”, mert pontosan értettem az őrző-védő munka mibenlétét, rutint szereztem ebben is.

Bárhova vihettem magammal, nem kellett izgulni, hogy balhét csinál, de azt is tudtam bármikor megvéd, ha kell. Fegyelmezett, megbízható kutya volt és én is maximálisan megbíztam benne. Semmilyen reakciója nem ért váratlanul, pontosan értettem és irányítani is tudtam. Már nem csak a hétköznapi helyzetekben, de a vizsga szerinti őrző-védő gyakorlatok alatt is. Hiszen a kutya vezetésénél  nem elhanyagolható a kiképzői rutin és tudás, bár bárki azt gondolhatja sose csináltam, hiszen nincs versenyző múltam és teljesítmény bíró se vagyok. Sőt még segéd sem.

Miért ez a megjegyzés?

Azért, mert a kezdő kutyások felé azt közvetítik rendre, tudást szerezni, csak ennek a birtokában lehet. Aki versenyző, teljesítménybíró, segéd, az tud , a többiek meg tudatlanok. Mennyire nincs így, abba most ne menjünk bele! Csak annyit, hogy hülye nem vagyok, tudom használni az eszem , jól olvasok és tanulok, ha kell, de attól akitől érdemes!

Lépjünk is túl ezen

Nem tagadom, vannak helyzetek, amikor nagyon össze kell szednem magam, hogy talpon maradjak, ha Dezsit, Lilut vagy Cintarellát vezetem, de néha magam is meglepődöm, mennyivel gyorsabban, ügyesebben reagálok helyzetekben, nálam sokkal, de sokkal fiatalabbaknál.

Viszont a fiatal kutya mindig feladja a leckét

Lásd Dezsivel, aki a videón még csak 11 hónapos. Ez a rövid idő még nem elég, hogy a teljes fegyelmezettség birtokában legyen. Még csak az ösztönös képességei alapján reagál. 11 hónaposan ez a harmadik őrző-védő tréningje.

8 hónaposan, június elején volt az első Viktorral, 9 hónaposan június végén a második, az rögtön idegen pályás, idegen segéddel volt Gödöllőn. Augusztus végén, ez a harmadik alkalom, amit a videón látsz.  Ezen a pályán se járt még, ezt megelőzően.

Az őrző-védőhöz kapcsolódó örök kérdés – negyedik példa 

Mit tenne a kutya, ha engem megtámadnának? Megvédene, mondtam határozottan.
Majd meséltem a történetet, a legfrissebbet, Dezsi ösztönös reagálásáról, a reggeli sétánál. Mivel nem horror és gyilkos kutya rémképe rajzolódott ki, a történet elbeszélésében, az emberünk tovább hitetlenkedett. Na, de mégis, ha a kutya határozott magatartása nem lenne elég visszatartó erő?

Mi történne, ha komolyan megtámadnának?

Senki nem merte még megpróbálni, mondtam én, mosolyogva. Nem kockáztatják, hogy nem tudom megtartani a kutyát és engedem harapni! A harci jelre a kutya azonnal reagál! Én meg engedem is, hogy reagáljon! Teszem ezt azért, mert biztos vagyok a dolgomban. Nem csak küldeni, de leállítani is tudom a kutyát! 

Harapni ösztönösen is tud (lásd a fiatal kutya reakcióját a videón), de vezényszóra befejezni a harcot, csak képzett, tiszta fejű, kézben tartott kutya tudhat! Az én kutyám ilyen (lesz/van), de kiképzés nélkül is látszik az erő és a határozottság, amikor akcióba lendül!
Az oly sokat emlegetett “ösztönváltások ” jelentősége így válik érthetővé, a gyakorlatban. Éles helyzetben a kutya azonnal reagál, de csak akkor lép akcióba, ha én engedem, majd a veszély elmúltával, hamar megnyugszik, és mi lazán sétálhatunk tovább!

Látszólag önállóan cselekszik, de ez csak kezdetben van így, hogy ösztönösen reagál, később ezt kiképzéssel ellenőrzésünk alatt tartjuk. Avagy tovább fejlesztjük, tréningezünk, attól függ, mit szeretnénk elérni a kutyával!

Célok

Nálunk mindig határozott cél volt, hogy a kutyának olyan fellépése legyen, hogy senkinek eszébe se jusson provokálni őt! Ám, ha mégis megteszi, a kutya azonnal és gondolkozás nélkül, tegye oda magát! Ez volt a vezérfonal a tenyésztésben, a hétköznapokban is. Mindeközben egy kitűnő küllem szintén fontos elvárás volt.
A maga idejében régen és most is, nyilvános rendezvényen, vizsgán, tenyészszemlén vettem részt.

Felvállaltam, amit tudtam.

Azt is, ha valamit nem csináltam meg. Pl. Nem mentem kijelölt orvoshoz, nem tartottam be a kitalált határidőket, nem vizsgáztam, nem preferáltam a más által kötelezően előírt szabályokat. Ezzel szemben nyíltan felszólaltam, ha nem értettem egyet valamivel. Nem volt titok, takargatott dolog még akkor sem, ha elég erős lélek kellett a sok rosszindulatú kutyás céltáblájának kitenni magam. Na, de hát a tudást nem adják ingyen, így gyűlt, csak gyűlt a sok tapasztalat.

Nehéz

Őrző-védő tréningen helytállni a kutyával, az sem kis feladat, de élesben rendezvényen még stresszes is. Főleg akkor nehéz nekiindulni, ha a kutya nehezebb és erősebb, mint én magam. Fejben és fizikailag is megterhelő feladat. Ehhez hozzáadódik, hogy a környezet se könnyíti meg a dolgunkat. A sok “városi legenda” nem önbizalom növelő. Folyamatosan azt éreztetik az emberrel, hogy sose sikerülhet. Azért így is megszületett az én válaszom a címben feltett kérdésre.

Az ösztönös képességek, adják az alapot, hogy a vizsgaszerű forma gyakorlatokra kiképezzük a kutyát. A jó képességek szükségesek, jelentősen lerövidíti a kiképzésre szánt időt. A kutya megbízhatóan, jól teljesít, öröm vele a munka. Vizsgán, versenyen is fel lehet vezetni, de az egy plusz lehetőség. Sikeressége a kiképző személyétől legalább olyan mértékben függ, mint a kutya képességeitől.


Eredeti írás dátuma: 2015.07.24. Szerkesztettem, kiegészítettem: 2017.08. 24. A honlapra feltettem 2018. december. Hiszen örök téma minden kezdőnek, aki fiatal kutyával vesz részt őrző-védő tréningen. 

Ide kapcsolódik ez a téma is. 

A gazda szerepe