Agresszív viselkedés, ami hangos és látványos, arra mindenki felkapja a fejét! Ám az emberek már csak akkor kapcsolódnak be az eseménybe amikor az egész hosszú percekig tart és nem látszik megoldás a végére. Ez egy ilyen esemény volt. Érdekes látvány lehetett, nem örültem neki, de megtörtént. Ez a fajta agresszió mindenkiben mély nyomott hagy, bennem is, de én a “pánikon” kívül a megoldást is megtalálom, tudom mi miért történik. Napokkal később egy net-es párbeszéd, ami rávilágított arra, hogy milyen könnyen ítélkeznek az emberek, milyen téves elképzelésük van egy kutyáról, egy öt perces esemény láttán.
Picit olvasmányossá tettem a párbeszédet, talán hasznos lesz, mint ” tanulságos mese”.
-Szia. Hogy halad a kutyád? Lejjebb adott e már a vehemenciából?
-Szia.- ? Nem értem a kérdésed.
– Tudod, amelyik olyan önfejű! Sikerült már valamit alakítanod rajta? Mit lehet ilyenkor tenni vele?
Akkor már értettem mire kérdez rá, szemtanúja volt Dezsi agresszív viselkedésének és annak, hogy én nagyon nehezen tudtam kordában tartani az akció alatt. Azonnal válaszoltam is.
– Teljesen rendes, jól nevelt kutya, bűbájos kedves, könnyen kezelhető. A körülményeket nem én szabom, mint ahogyan nem én vezetek rá egy morgolódó kutyát a másikra. A dominancia ellen én nem harcolok, annak örülök, mint ahogyan a védőösztönnek is.
– Aha, értem bocs hogy kérdeztem. – vonult vissza azonnal a kérdező, feltételezve a határozott válaszom kapcsán, hogy érzékeny területet érintett.
Nem így volt, ezért magyarázatot adtam az esetre.
Meglepett az erős reakció, mert itthon nem ilyen Dezsi, semmi oka nincs az agresszív viselkedésre. Elaltatta a figyelmem egy kicsit, váratlanul ért a heves kitörés. Azt ugyan tudtam, hogy a két tüzelő szuka mellett, nagyon öntudatos őrködésre váltott, de ennek nem tulajdonítottam jelentőséget ott.
– Igen azt is láttam hogy meglepődtél a helyzettől.
– Igen, mert úgy vettem ki az autóból, hogy körül néztem és nem volt ott egy kutya sem. Azért vettem ki az autóból, hogy megmutassam egy ismerősnek. Meg is mutattam, megszimatolta őket, lazán elvolt, nyugodtan. Egyszer csak ott termett a kutya a hátam mögött és nekem már csak a talpon maradás volt a cél. Dezsi előbb vette észre a kutyát, mint én és azonnal intézkedett volna. Én szorosan fogtam, feszítettem a nyakörvénél fogva, igyekeztem kiemelni két lábra, hogy el ne rántson és eltudjam fordítani. Esélyünk nem volt tovább menni, mert előttünk kerítés, mögöttünk domboldal, jobbra egy gyerek, balra egy család kutyával.
– Értem nem vagyunk egyformák, mint ahogy két egyforma kutya sincs, mert itt speciel én nem a kutyázására gondoltam, hanem arra, hogy amikor reguláztad volna, és neked is visszafordult.
-Nem rám fordult vissza!
– Dezsi részben szabadulni akart, mert korlátoztam, részben védekezett, mert fojtogattam és fájdalmat okoztam neki.
– Ja akkor azért.
– Ha megakart volna harapni, meg is tudott volna, de nem akart engem bántani, csak ment volna verekedni. Acsarogva, fogát csattogtatva ment volna neki a kutyának, miközben rántotta volna ki magát a szorításból.
Én gyenge vagyok, ez a kutya meg erős, de nagyon.
Így nagyon ijesztő látvány lehetett az egész szituáció. Soha még ilyen helyzetbe nem kerültünk, így ezt a meccset, akkor és ott kellett megvívni. Normál esetben belátom a terepet és időben tudok váltani, nem megyek bele ilyen küzdelembe. Mivel szűk hely, egy árokszerű partoldal volt ott, nem tudtam kitérni se jobbra, se balra, se felfele, előre meg kerítés volt, örültem, hogy talpon maradok.
Minden erőmmel azon voltam, hogy megtartsam Dezsit, aki már másodszor került szembe egy bizalmatlanul, fenyegetően közlekedő felnőtt kannal. Hiszen reggel az első sétánál, már élesen reagált egy közeledő kanra, mit adj isten- pont ugyan erre! Már akkor tudtam, hogy ez a nap, nem a nagy barátkozások napja lesz, de nem számítottam második esetre és ilyen heves reakcióra egy 9 hónapos kutyától. Úgy gondoltam tisztában vagyok Dezsi képességeivel hiszen az itthoni környezetben jól tudom kezelni, végtelenül kedves, nyugodt kutya a séták alatt is.
Tévedtem
Sok-sok éve nem neveltem kant, nem véletlen, hogy szukát választok magamnak, ismerem a fizikai korlátomat. Most véletlenül alakult így, mert Lilu kutyám betüzelt és nem akartam kutya nélkül menni a találkozóra. Ez a pár perces mozzanat, fárasztó volt, megmutatta, hogy még mindig nem vagyok elég erős egy kanhoz! Amikor felnőtt a kutyám, nem azért aggódom, hogy a kutyám ne tudná megvédeni magát. Nincs is szükségem arra, hogy ezt nap, mint nap bizonygassam, de baleset, váratlan helyzet bármikor előfordulhat. Sok éves rutinom van ebben és nem lankad a figyelmem, ha kutyát sétáltatok. Nem is voltam ilyen helyzetben sok-sok éve már. Viszont a régen tanult és alkalmazott technika “nyert”, mert féltem, hogy sérülni fog a kutyám vagy komoly bajjá alakul a helyzet.
Tanulság
A kutyanevelés, a kutya fegyelmezettsége nem öt perces, varázspálcával megoldható mutatvány! Idő és sok munka! Ő fiatal 9 hónapos kan, még nem annyira jól nevelt, hogy én ezt szóval, pláne erővel fékezni tudjam. Idegen terepen, idegen emberek társaságában, ahol magam is feszült voltam, nem hoztam jó döntést.
Tudom a sok barátságos kutyával ez egy egyszerű feladat, de bizony nem az, egy erős, karakteres, magabiztos kutyánál, amikor az ösztönök vezérlik és azonnal támadó magatartást mutat a provokálóan közeledő konkurenciára. Egy közelítő másik kanra! Az én fejemben, lejátszódik a verekedés és nem tudok higgadt maradni. Én is ösztönösen feszült és ideges leszek. (2013.)
