Kutya család után egy új családba költözik a kutya. Már nem csak kutyául kell kommunikálnia, de az ember számára is érthető nyelven. Nem sikerülhet ez neki egyedül, bizony a segítségedre van szüksége.
Amikor nyolc hetesen, vagy akármilyen idősen haza viszel egy kölyökkutyát, igyekszel, hogy jól érezze magát, rövid idő alatt szoros kötődés alakuljon ki köztetek. Te magad is örülsz a régen várt eseménynek, és extra időt töltesz a kutyával. Imádod, hogy követ, a sarkadban van.
Sajnos, a szabadságnak vége szakad és jönnek a szürke hétköznapok.
Bizony muszáj a napi ritmus szerinti napirendet kialakítani a kutyával! Ehhez picit szőrös szív kell, mert nem könnyű a kutyát rávenni az egyedül maradásra, ennyi kényeztetés után.
Ezt a feladatot gyakorlott kutya nevelőként nekünk se könnyű elvégezni. Pedig nálunk nem maradnak egyedül, a kutya család megmarad és azzal párhuzamosan zajlik, szelídítés, a kötödés kialakítása. Ennek hatására, minden pici kutya legszívesebben velünk lenne egész nap. Szeretik, élvezik a kényeztetést, a foglakozást, az új élményeket. Na, de itt sincs korlátlan idő, nem lehet az egész napot velünk tölteni. Ezért, hosszútávara tervezve, meg kell találni a legjobb megoldást.
Szépen fokozatosan bevezetni, hogy bizony a nap nagyobb részében egyedül van a kutya.
Mi így leszünk egy új család !
Az anyjuktól való leválás megtörtént, egyre többet vannak távol és egyre szorosabban kötődnek az emberhez.
Ez a mondat nem jelent mást, minthogy megtanulták, megtapasztalták, hogy a „kapun kívüli” világ, színes és érdekes, ott vagyunk mi, akik remek játékokkal, simogatással, kényeztetéssel, élményekkel halmozzuk el, „játszunk” velük.
Bizony, amikor hátra rakjuk, bezárjuk, egyedül hagyjuk, felháborodik, sír, panaszkodik, méltatlankodik. Beleüvölti a világba a magányosságát!
Hiba ilyenkor megszánni és kiengedni, mert akkor azt tanulja meg, hogy az üvöltéssel célt ér. Szóval itt jön a szőrős szív, de azért nem árt végig gondolni, hogyan kezdjük a szoktatást. Akkor kell bezárni, ha már fáradt és hamarosan aludna. Kell tenni neki vizet, esetleg ennivalót és ott hagyni.
A visításra nem kimenni, nem kiengedni! Meg kell várni, míg csöndben van , és csak akkor jöhet ki. Ha esetleg kitartó üvöltő, akkor is ki kell várni azt a pillanatot, amíg elhallgat!
Amikor rendre megsajnáljuk, csak hosszabbá tesszük az egyedül maradás megtanulását.