Mindig vissza kell menni az időben, hogy a jelenkor látható eredménye, ne legyen talány. Önálló elképzeléssel indultam neki, de a MEOE Rottweiler Szakosztály elnöki pozícióját nem sikerült megtartani 1992. februárjában. Ám a tenyésztésben elindított elképzelést nem adtam fel. Magam számára kötelező érvényűnek gondoltam, vezető pozíció nélkül is.

Szépen sorban, ahogyan elhatároztam, meg is csináltam. Tettem ezt annak ellenére, hogy rendezvényeken, kiállításon hátrányban indultam, mert a feltörekvő új kutyás generáció nyomult és mindent vitt. Nagyon gátlástalan, gusztustalan eszközökkel, de csak évtizedek múlva lett teljes bizonyosság milyen aknamunkát végeztek. 

Mi nem úgy haladtunk, mint más 

Más elképzelés, más ízlésvilág, más tenyésztési irány uralkodott, de én makacsul kitartottam az eredeti elképzelésem mellett. Szép és jó rottweilert szerettem volna továbbra is. Tudtam, láttam merre halad itthon a kutyás világ, de az üzletszerű, törtető kutyázás, soha nem volt az én stílusom. Mindig a tudás alapú előrehaladás lebegett a szemem előtt, ezért nem akartan vissza menni az időben, de muszáj volt a fellelhető szakmai dolgokra támaszkodni. Siroccó Rita, a választottam, minden szűrön át ment, meghozta a sikerélményt is. Fogváltás, rendben, elő röntgen rendben, képességek rendben, szépség rendben. Hurrá! Kutyaiskola, kiállítás, végleges röntgen, tenyész szemle, munkavizsga, tenyésztés mind megvalósult. RITÁRÓL

Nem csak én,  de Győző is saját elképzeléssel rendelkezett.

Ami haragos felhők, árnyékok képében az örömteli kutyázást kísérték, az nem volt más, mint a szervezeti élet, a klubok vezetőinek, tagjainak gáncsoskodása. Mindezt megúsztam volna, ha nem tenyésztek, avagy birka módra sodródok az árral és gondolkozás nélkül fizetek, vigyázba állok, bárki fejlövését követve. Fejlett igazságérzettel, önálló gondolatokkal, ez nekem nem sikerülhetett! Örök optimistaként, az emberekről jót feltételezve sok évig kitartottam, reménykedtem, hogy a tudás alapú, nyílt kutyázás gyökeret ver. 

Csak úgy repültek az évtizedek.

Úgy alakult, hogy a végén, minden későbbi kutyám (kutyánk) Rita utód, unoka, dédunoka lett. Bizony tenyész szukaként is bevált, remek utódokkal örvendeztetett meg.  Hat generációs Siroccó kutyák sora, akik bizonyítottak. Nem csak papíron, de ténylegesen örömet okozva. A vevőink nagyobb része is mind-mind ezt igazolta vissza.

Aki nem értett velem egyet, az meg bosszút állt, és csak azért is a saját útját követte. Miközben engem minősített, hogy csökkentse a büszkeségemet és elmondja, hogy ő különb munkát végez. Szövegek : Vaj van a fejemen, túl sok Siroccó, sufni tuningolsz, klaviatúra kutyás vagy, nem érted a magasztos szárnyalást és egyébként se értesz semmihez. Bezzeg …….csak éppen felsorolni nem sikerül azt a hatalmas munkát, amit a tenyésztés, kiképzés terén elértek. A klub alakításban, szervezeti életben ott a kezük nyoma, no az látható! Semmi jelentősége ennyi év után. Viszont számomra így válik érthetővé, miért jutottunk el oda, ahol tartunk most. Visszaemlékezem, összefoglalom, leírom az eseményeket.(2018.)

Önálló elképzeléssel 1992.