A városban igen nagy gond a szemét felszedése. Ami csak nekünk gond, a jó orrú kutyának lépésenként viszont egy kihívás. Akarom, megszerzem, megszagolom, lenyelem! Lakótelepen, belvárosban, de még itt a kertes övezetben, parkban, erdőben, a szemét hegyekben áll. Baj, betegség is lehet belőle, ha egyik másikat lenyeli. Jogos az aggódás, de ez nem határozhatja meg a sétánkat!
Vigyázni kell, de a szemét nem lehet központi esemény!
A szimatolást, az érdeklődést nem tiltom, hiszen szimatolni, felfedezni, tájékozódni, megkóstolni ösztönös és természetes, a kutyának nincs keze, a fogával fogja meg a tárgyakat. Később a nyomkövető vizsgafeladat tanításánál, ezekre a szimatolós, keresős képességre nagy szükség lesz. Ám szemét felszedése a földről TILOS cselekedett! Másik ilyen mindig tilos dolog, a szarban hempergés, a szar megevése! Bizony és a séták során nem súlyozom, hogy ez a szemét nem veszélyes, ez a szemét most nem érdekes, nem baj, ha megeszi! Egyértelmű szabályt állítok fel! Nálam a tilos, a minden körülmények között tilos dologhoz, a „fúj rossz” vezényszó kapcsolódik! Az elsők között tanítom meg a kicsi kutyának a szót. Végig menve a tanítás teljes fázisán! Szóval nem megyek bele soha semmilyen küzdelembe!
Nem harcászkodom, meg huzakodok a kutyával!
Nem megyek az események után, de a nem kívánatos eseményt elkerülöm úgy, hogy időben alkalmazom a tiltó szót! Nem lehet egy szemétből esemény! Jelentéktelen momentum! Nem veheted fel, mert én megtiltom és slussz –passz! Amikor figyelmetlen vagyok és ő a gyorsabb, bizony szívom a fogam. Ma már könnyedén ki tudnám venni a szájából, de kezdő kutyásként nem, így másként próbálkoztam. Anno úgy tanultuk, hogy fel kell emelni a nyakörvénél fogva két lábra, aztán amikor elfogy az ellenállás, a levegő, majd kiköpi a kutya, ami a szájában van. Így is volt az esetek nagy többségében. Vagy lenyelte, de akkor bíztunk abban, hogy nem lesz komolyabb baj. Ma már sokkal jobb technikával rendelkezem, ezt a fojtogatós módszert nem alkalmazom. Megjegyzés: állatorvosi segítséggel, a meghánytatás segíthet, ha nagy a baj, így raktározzuk el a fejünkbe ezt a lehetőséget pánik helyett!
Ma, sokkal inkább résen vagyok, figyelem a kutyát séta közben.
Meglátja a szemetet, de leginkább a szagát érzi a kutya, mit teszek? Mit nem teszek, ez a helyes kérdés inkább! Nem kezdem el a ki a gyorsabb játékot a kutyával, ki tud ügyesebb cseleket kieszelni, hogy kié legyen a „kincs”! Ezek a dolgok csak az embernek undorítóak, vagy veszélyesek. A kutya nem tudja, hogy az számára nem jó és beteg lehet tőle. Én tudom, ezért nem engedem, hogy megegye! Nem kell „megmagyarázni” a kutyának, hogy miért döntöttem így! Tilos és kész! Fúj rossz! Nem bírálhatja felül a döntésemet! Ennyire egyszerű. Ám, ráolvasással, szóbeli meggyőzéssel nem megy, főleg ha már megtanult beledőlni, erőszakosan húzni pórázon a csábító dolog irányába. Bizony a legtöbb ember elmulasztja megtanítani a vezényszót, csak követel. Így nekik kell adni egy megoldást, ami kényszer, de nem durvaság. Tanítsunk
Amikor eljutottunk odáig, hogy már elfordítani sem egyszerű, a torkánál, nyakánál való fojtogatás, rángatás mit sem ér, ha erős az izomzata, meg sem érzi. Talán néhány hetesen még igen, de kamaszon, felnőtten biztosan nem! Egészen kicsi kényszer, megoldás lehet, ha hat hónapos szembesülünk vele, hogy elmulasztottuk megtanítani a laza pórázon való közelekedést. Plusz eszközt kell bevetni és ez lehet a halti vagy egysoros lánc is, de használata felkészültséget igényel. Én a láncot visszacsatolva, szorosan a fültőhöz felhúzva( nem a torkánál fojtogatva!) használtam, határozott, de nem durva “cakk-cakk” pórázkezeléssel adtam a negatív ingert. Ily módon viszonylag kicsi erőkifejtéssel értem el a hatást, el tudtam fordítani, tovább tudtam vinni a kutyát. Amikor a kutya gyorsabb és elérte a tárgyat, megszerezte, mert lassú voltam, nem lökdösöm, nem fogom meg a szájában levő holmit és nem akarom kitépni onnan! Az tuti, hogy morogni fog, és ha nagyon erőlködök, akkor meg is harap! Mennél inkább kényszeríteni akarom, ő annál vehemensebben és dühösebben támad!
Na, én a dühös támadásig sose jutok el
Sem a morgásért, sem a védelmező oda kapásért nem haragszom, hiszen tudom ez is egy ösztönös cselekedet. A morgás szerepe, figyelmeztetés -ne gyere közelebb ez az enyém, az én zsákmányom, ennivalóm! Én vagyok az erősebb, hidd el, ha közelebb jössz, harapok! Mi is a legtöbb ember válaszreakciója erre? Szintén „morog” válaszul, nem, nem mondja mérgesen! Ugyanolyan jelzéseket ad a kutyának, mint amit a kutya tesz. „Közelebb megyek, mert én vagyok az erősebb, kell a te zsákmányod!” Pat helyzet, mert az ember készteti arra a kutyát, hogy harcoljon. Aztán emberünk hisztizni kezd, bizonytalanságot árul el. Beszél, csak beszél izgatottan hadonászik, mérges arcot vág, de eközben igen gyengének és határozatlannak mutatkozik. Főnök akar lenni, de a kutya érzi, azaz kiszagolja, hogy fél, bizonytalan! Durván büntetne, de ez a kutya számára értelmezhetetlen. A megszerzett zsákmányhoz elvitathatatlan joga van, kutyaésszel.
Büntetni a kutyát bűnért, helytelen viselkedésért lehet.
A morgás nem az. Hogyan képzeli el bárki is, hogy a morgásról le kell szoktatni a kutyát, mert az bűnös cselekedet? Hogyan lehet egy morgást tiltani, amikor az a kutyának egy kommunikációs jelzés, ösztönös cselekedett? Az az elképzelés, hogy dominaciát torolunk meg, hibás megközelítés. Rangsort beállítani nem büntetéssel kell. Ráadásul harccal rangsort beállítani csak az tud, aki maga is erős, vagy domináns jellem,! No, és ezt el tudja hitetni a kutyával! Fizikai fölényét nem tudja bizonyítani, egy nő, de egy gyengébb férfi sem. Egy 40-50 kg-os, erős jellemű rottweilerrel szemben, a fizikai harc borítékolható vereség. Kölyök korban még megoldhatónak látszik, de nem egy bizalom építő megoldás. Szögessel, elektromossal próbálkozva, csak látszat eredmény lesz, ráadásul nem állatbarát.
Marad a mentális erő, az ész, a vezető szerep biztosítására
Na, ez nem megy csak úgy magától, ehhez tanulni kell, elsajátítani a kiképzés elméleti és gyakorlati lépéseit. Hogyan? Többféle megoldás létezik. Végső esetben a sok hatástalan jelzés után, a kutyák alkalmaznak agressziót, fizikai kényszert, de sokkal ritkábban, mint az a közbeszédben elterjedt! Nem büntetésből teszik, nem dühből verik meg a másik kutyát. Kölyök korban a mama kutya nem büntet, mindössze érdekérvényesít, rangsort állít be. Így tesz a többi felnőtt kutya is, ha egy családban van alkalmuk felnőni. Morog, odakap, elvonul, saját teret követel magának. Itt megint érdemes megemlíteni, hogy bizonytalanságból, félelemből eredő morgásért fenyíteni a kutyát csak olaj a tűzre! A kutya még idegesebb, még nyugtalanabb lesz, teljesen összezavarodik! Minden dühből alkalmazott verés csak árt!
Ami használ az engedelmes, alárendelő feladatok, gyakorlatok, amit a már megtanult vezényszóra azonnal, gyorsan végrehajt a kutya. Ezzel kizökkentjük egy hangulatból és átvesszük az irányító szerepet! Tisztelem az igényeit, cserébe én is tiszteletet várok tőle. Hogyan?
Jutalmazom, tanítom, nevelem, szabályokat állítok fel neki
Megfelelő módon és időben korrigálom, helyesen nevelem, majd egy éves kora körül valóban kiképzem. Végig megyek a kiképzés fázisain, nem csak a folyamatos jutalmazásig jutok el. Ettől felnőtt korára egy szuper, problémamentes kutyám lehet, aki “ír, olvas, és majdnem beszél. Ám sose lesz ember, mindig kutya marad. A testjeleivel, a hangjával kommunikál, és a fogait használja, mert nincs keze. Soha nem ellened, ha meg van a kölcsönös bizalom, helyes rangsor, tiszta és világos szabályok, amit jól megtanítottunk neki. A stressz mentes séta a cél 