A MEOE közgyűlésen fontos döntések születtek. Ez az 1989-es év az, amikor kötelező lesz a tenyész szemle, a Hungária Champion-CH, Inter Champion- ICH címhez munkavizsgára kötelezett fajtánál. Addig csak kiállítási eredmény kellett a tenyésztéshez. Sok év, győzködés kellett, amíg ezt a közgyűlés elfogadta, de elfogadta. Lehetett felépíteni egy új rendszert, hogy a munkaképesség nagyobb figyelmet kapjon. A szakmaiság, a szakértő bírálatok, már akkor is hadilábon álltak.
Gondoltam egy nagyot, levelet fogalmaztam.
Címzett az Általános Rottweiler Klub-ADRK- a fajta adó ország tenyésztő szervezete. Mivel az ADRK 1988-as Tenyész kiállításán Fußner úr és Freiburg úr bíráltak, ami engem 100%-osan meg győzött, így név szerint őket hívtam bírálni, a tervezett Klub kiállításunkra. A MEOE bírói testületén keresztül, hivatalosan és szabályosan. MEOE elnökének beleegyezésével, hiszen az akkori szabályok szerint, ő volt a kapcsolattartó személy, őt megkerülve, nem lehetett külfölddel levelezni, önállóan tárgyalni.
Faußner úr fogadta el a meghívást.
A kiállítás napján derült ki, hogy felesége magyar származású, rokonaik élnek Magyarországon. Nagyon szimpatikus, nagyon határozott, nagy tudású, segítőkész ember, nagyon profi. Bírálat közben távolságtartó, nem nyájaskodó, de udvarias, segítőkész volt.
Helyszín Budapest, Peslőtinci KKI 1989.
Faußner úr a megszokottól eltérő bírálata kicsit borzolta az itthoni kutyás körök idegeit. A nagy ászok, az akkori sztárolt kutyák előtt, a Klub győztes kan Fekete Virág Őrző Aurél, Oszi, Szira Károly kutyája lett. ITT
Ő Ali kutyánk első választású fia volt, fedezésből járó kölyök. Győző választotta és adta el Karcsinak. Senki még esélyesnek se gondolta. Mellette többszörös győztes kutyákat vezettek fel munka osztályban. Nagyon jó minősítést kaptak, Faussner úrtól. Más szemléletű, más értékeket előtérbe helyező bírálata, csodálkozást, értetlenséget váltott ki. Természetesen határozottan, világosan megfogalmazta, mi miért így történik.
A kiállítás után folytatva a sort, 1989 nyarán jöttek Wolgangék, tanfolyamot tartani, munkakutyázás, kiképzés, segédképzés volt a cél. Újabb meglepetés, váratlan ismeretek.
Mennyi lehetőség a tanulásra!
Nagyon belelendültünk és lelkesedtünk. Miért ne jöhetne Faußner úr, az őszi tenyész szemlénkre bírálni? Hívjuk meg. Meghívtuk. Ismét elfogadta a meghívást.
A szemle napján jött a meglepetés
Eszünkbe se jutott, hogy az nem úgy zajlik, mint ahogyan addig tudtuk, tapasztaltuk. A kiállításon ugye nem volt gond, mert azt a nemzetközi előírásoknak megfelelően szerveztük, Faußner úr azon kérdésére, hogy hogyan is bíráljon, határozottan rávágtuk úgy, mint otthon, szigorú mércével. Ez rendben volt. Az akkori MEOE tenyésztési és tenyész szemle szabályzatunk, merőben eltért az ADRK gyakorlatától. Álmunkban sem gondoltuk, honnan is tudtuk volna, hogy ez baj lesz? A nem várt fordulat a tenyész szemlével jött el.
Figyelem, 1989 a rendszerváltás előtt egy évvel!
Meghirdettük a tenyészszemlét, kértük az előzetes nevezést, de persze csak egy kis hányad vette komolyan, talán tízen jelezték a részvételi szándékukat. A tenyész szemle napján 45-en jelentkeztek bírálatra. Akkor még természetes dolog volt a helyszíni nevezés.
Minden elő volt készítve, csak az a váratlan fordulat okozott meglepetést, hogy Faußner úr, amikor meghallotta, hogyan is kellene bírálnia, mondott egy NEM-et! Nagyon határozottan közölte, hogy ő csak akkor ír alá bármit is, ha a tenyész szemle úgy zajlik, ahogyan az ADRK-nál. Hogyan is? Kérdeztük csodálkozva?
Kért egy bemutató kutyát.
Ez volt Totó, és azért ő, mert nem volt nevezve a tenyész szemlére, de ott volt az iskolán Gáborral. Tolmács segítségével Gábor, Totó, Géza, igyekeztek a mondottak alapján teljesíteni. Soha előtte ilyent nem gyakorolt, erre nem készült.
A bemutató után Faußner úr, még egy sor dolgot elmondott, mi is kell ahhoz, hogy a kutya tenyész bírálatát elvégezhessük. Az ősök, a szülők, a szűrővizsgálatok, a vizsgák, a kiállítási eredmények, szóval az állomány ismerete. Később kaptunk is egy tenyész könyvet, hogy lássuk milyen is a törzskönyvezés náluk, hogyan vezetik az adatokat, hogyan nyilvános mindenki számára. Hogyan dolgoznak ők a tenyésztést irányító szakbírók.
Na, ott álltunk sokan. Döbbenet és csodálkozás az arcokon.
Befizették a nevezési díjat, jöttek vidékről is, a meglévő szabályzat és szokásjog alapján, nem volt jogunk emelt szintű tenyész szemlére, hirtelen, váratlanul, előkészítés nélkül. Botrány tört volna ki. Ott a helyszínen, majd később is. A kutyások, már akkor is „biztosra szerettek menni, nem tűrték, ha bárki, bármiért korlátozni akarta volna a „tenyésztésüket”. Az ott levő bírók, szakemberek, nem merték felvállalni a döntést.
Mi legyen?
Csináljuk a mi szabályzatunk szerint! Hamar döntöttem, vállaltam a felelősséget, így már a bírók is mellém álltak. Faußner úr segít a küllem megítélésében, meg mindenben, de a bírálati lapot nem írja alá. Azt a hazai bíróink teszik. „Lelkük rajta” ha ők felelősséggel mernek dönteni, de Willi Fußner kérte, hangsúlyozta, gondoljuk át és a jövőben az általa elmondottak alapján próbáljunk meg, ilyen rendezvényt szervezni.
Sötétedésig dolgoztunk, amíg a 39 kutya bírálatával végeztünk.
45 nevezőből, hat azonnal visszalépett, amint kiderült számára, hogy itt és most szakértő és szigorú bírálat fog folyni. Az akkori Rottweiler Híradóban olvashatod az eredményeket, és az udvarias, kritikus összefoglalómat, mert mindent leírtam. Ezt a Rottweiler Híradót minden tag postán kapta kézhez, nem kellett fizetni érte, így a tagdíj fejében rendszeres tájékoztatót kapott az is, aki nem vett részt aktívan a rottweileres életben. Az aktív rottweilerezést, már akkor is inkább a kiállításra járás jellemezte, oka a tenyésztési szándék volt. Ezek után egy sokkal komolyabb tenyész szemle szabályzat bevezetésén dolgoztam. Szem előtt tartva a fokozatosságot, több lépcsőben képzeltem el a szigorítást.
Jó példával jártunk elől
Csak olyant kértünk és csak úgy, ahogyan a mi kutyáink is meg tudták csinálni. Ám nem lefele vittük a szintet, hanem felfele! Sokkal előbbre jártunk, mint ami akkor szokásos és elfogadott volt. Kivételezés nélkül kellett teljesíteni a barátainknak, és a sikertelenségről ugyan úgy beszámoltunk, mint az örömteli eseményekről.
Miért mi, miért én?
1988-ban Rottweilerben jártunk. Az ott szerzett élmények és benyomások hatására, 1989. februárjában a MEOE Rottweiler szakosztály elnöki pozícióját elvállaltam. A MEOE felfüggesztése ideje alatt 1988-ban Győző megbízottként, vállalta az elnöki posztot.
Így volt rálátásom a működésre, a feladatokra, mert az elnöki, elnökségi hírlevelek, határozatok szabták az irányt. Ehhez felkutattam az összes érvényben lévő szabályzatokat, kérdeztem és tájékozódtam. Amikor a felfüggesztés rendeződött és dr. Bródy Tibor lett a MEOE elnöke, mi is megkezdtük a munkát. Győző nem vállalta, mert nem izgatta a feladat. Nem szeretett sok emberrel foglalkozni, akkor sem.
A helyszín választás oka
Ebbe a kutyaiskolába jártunk rendszeresen, itt nem kellett fizetni a területért és az iskola vezetőjétől, tagjaitól maximális segítséget kaptunk. Oláh Béla bácsi volt az iskola vezetője, teljesítménybíró, elismert szakember. Másik meghatározó személy volt az iskola életében Balkányi Lajos, szintén teljesítmény bíró, képzett segéd, versenyző. Hozzájuk kapcsolódott a kor német juhászkutyás krémje, akik irányították a munkakutya sportot, versenyzést és bírálataikkal a tenyésztést is.
Néhány mondat a kutyáról. András pusztai Gerzson, Totó, Crisztosz kutyánk fia volt. Úgy került a képbe, hogy egy kiállítás alkalmával „felfedeztem”. Azaz a katalógus alapján kiderült, hogy Gábor, Tóth Banditól vette a kutyát. Beszélgettem a gazdival, a kiállításon, majd amikor Szolnoki Gábor ide Pestlőrincre költözött, kicsaltuk az iskolába. Előtte, Csepelen lakott, a Csepeli KKI-ba járt. Nagy barátja volt Hembergerné Edit, Rott-Berger kennel tulajdonosa. Tőle tanult sokat a rottweilerről eleinte. Aztán tőlünk, meg az akkori „nagy ágyuktól” akik a német juhászkutyások meg egyéb fajtás versenyzők voltak, meg a bírók. Majd amikor a Wolfgangék jöttek tőlük.
Amit a videón látsz eresztést, azt akkor nyáron kezdte el tanulni a kutya. Wolfgangék hatására. Elhittük, hogy képes rá. Nem kellett a durvaság, szöges, rángatás, terrorizálás, hiszen a nélkül is meg lehetett csinálni, 4 éves kora után. Addig csak fogott a kutya, sose kellett ereszteni, csak úgy tépték le a karról! Az ösztönös lágyékcsípés, tanult módszer volt! Akkor ezt tanították, mint helyes módszert eresztésre!
Segéd: Sajner Géza, az ifjú lelkes kutyás, aki akkor sajátította el a segédelés „tudományát” szintén Wolfgangék hatására.
Addig csak egy üsd, vág, fenyegesd stílus volt itthon divatban. Felszerelés sem volt, „aranyárban” mérték a nadrágot, a kart, a rágókat. Úgy kellett vadászni, szervezkedni, hogy legyen.
Ma már van felszerelés, hatalmas léptekkel haladhatnánk előre. De nem és nem! Azóta se tűrik a rottweileresek, hogy a tenyésztésben bárki korlátozza őket. Ez nem lenne baj, ha húsz év alatt egy ici-picit elsajátítottak volna a tenyésztés tudományából. Sajnos nem. Egy rövid szakaszt kivéve, csak rongálják a fajtát és mindent megtesznek azért, hogy a saját téves elgondolásaiknak, érvényt szerezzenek.