Kell néha emlékezni. A fotó albumok rendezése segít ebben. A Kőbányai Happy Dog kutyaiskolán hagyományos képzés, hagyományos rend volt, de volt fejlődés, a korszerű ismeretek oktatása sem maradt el.
Kutyaóvoda
Az iskola vezetőnk elhatározta, hogy kibővíti az iskola szolgáltatását az óvodával. Bizalmat szavazott nekem, hiszen jól ismertük egymást, hasonló elvek mentén kutyáztunk, a közösség tagja voltam sok éve. A kutyáink bizonyították, jó az, amit a szakmáról gondoltunk.
2006.
Szóval az óvoda vezetését elvállaltam, hiszen kölyök nevelésben, kölyök szocializációban, az emberekkel való foglalkozásban nagy rutinom volt. Nekiláttam, kitaláltam, miként és hogyan is legyen.
Szocializáció
A szocializációra, a kutyák kommunikációjára helyezve a hangsúlyt adtam tovább az ismereteimet. Ehhez az iskolai környezet adta lehetőségeket használtam fel. Zárt terület, akadálysor, a ház.
Póráz nélkül
Az óvodában csak igen rövid időre került rá a póráz a kutyákra, az idő nagyobb részét póráz nélkül töltötték. Ez nagy koncentrációt igényelt mindenkitől, de leginkább tőlem, mert a szabad “játék ” alatt a kutyák hangulatára, kommunikációjára figyelni kellett, miközben a gazdikat kormányoztam.
A fotón éppen pórázon vannak, a behívás után. Kívülről nézve, talán az látszott semmi lényeges dolog nem történik, de aki benne volt, sok hasznos információval gazdagodott. Három-négy hétvége, ami 1-1 óra foglalkozást jelentett, elég volt, hogy a kutyák ismerősként üdvözöljék egymást.
A második hónapban már “barátságok” alakultak.
A harmadik hónapra már sokan nem jöttek, részben korban ki nőtték az óvodát, részben addigra elboldogultak egyedül. Minden alap dolgot tudott a kutya és úgy gondolták a gazdik, hogy többre nincs is szükség.
Akik maradtak, azok a kezdő csoportban folytatták. Olyan jól sikerült az óvoda, hogy felduzzadt a létszám, két korcsoportra kellett osztani a jelentkezőket és bizony kellett mellém segítő is. Húsz-huszonöt kutyással foglalkozni egy embernek egyszerre képtelenség.
2006-2007. Klári segített. Megkértem és jött. Egy jó időszak volt.
A képen -Horváth Klári és Siroccó Tessa.
Aztán az iskola megint egy válságos szakaszra váltott, de az is egy újabb hosszú történet. Mindeközben Klári elhatározta, hogy vizsgákat tesz Tessával, így idegen segédet kellett keresnie. Viktort nagyon szerette Tessa, és nem volt tűz az őrző-védő munkájában vele. Így esett a választás Halász Árpira Gödöllőn.
Itt a Sződliget kupán vagyunk közösen.
Klári Gödöllőn ragadt, iskolát váltott. Én csináltam tovább az óvodát, majd a kezdő csoportot is.
Sokan szerették az óvodát
Kiderült, az óvodának létjogosultsága van, népszerű, ezért tovább fejlesztettük. Mindig az adott időszak kutyái, a gazda problémái határozták meg mire helyezünk nagyobb hangsúlyt.
Sok óvodásom az iskolán ragadt és felsőbb csoportokba került.
Részt vettek az iskola életében, lelkesek és aktívak voltak. Házi versenyen és vizsgán álltak helyt. Csatlakoztak a versenyzők diktálta tempóhoz, rácsodálkoztak mi mindent tanulhatnak még a kutyák.
Ők, az akkori idők versenyzői. 2008-2009
Fotókat készítette: Volár Andrea-koncsa- Az ő albumában, még rengeteg képet találsz erről az időszakról, az iskola életéről.
Változás
2009-től Picit más irányba mozdultak el a dolgok. Ugyan úgy, mint az előző években, stagnáltunk, összeomlani látszott minden. Majd megrázzuk magunkat és ismét fejlődtünk. Erről az időszakról, inkább videók készültek, nem fotók. Sokan elmentek a versenyzők közül és a régi iskola tagok közül kevesen maradtak. Ám visszatértek néhányan, vagy jöttek újak, lelkesek, sok saját elképzeléssel.
Az újak , lelkesek meg visszahozzák az emlékeket és mindig rájövök, ritmusosan ismétlődnek a dolgok , mert a kezdő kutyás ugyan azon a fejlődési ütemen megy át, hiába tudok én magam többet, ő nem tudja automatikusan ugyan azt !
Amikor csoportot vezetsz, nagyon rövid idő alatt kell ráhangolódni a kutyára, a kutya gazdájára. Majd ugyan ilyen rövid idő alatt, közösséggé kell formálni őket. Muszáj! Miért? Azért, mert különben káosz lenne a pályán.
Nem lehet káosz a pályán
Ezt úgy előztük meg, hogy pórázon tartott kutyákkal zajlottak a foglalkozások. Főleg a csoportos képzéseken. Nem volt ezzel semmi gond, amíg természetes volt, hogy gyalog, tömegközlekedéssel, napi többszöri sétáltatás rutinjával érkeznek a kutyások a kutyaiskolába.
Az ilyen csoportos oktatásokon, az első lépés a pórázkezelés, a menetelés megtanítása volt, hogy a gazdák egy fegyelmezett, katonás stílust is elsajátítsanak. Cél az engedelmes vizsga vagy a kiállításon felvezetés volt, vagy csak az utcán kulturált közlekedés. Mivel egy év körüli, vagy ennél idősebb kutyák csatlakoztak a csoporthoz többnyire hamar túl lendültünk ezen a szakaszon, mert csak a “szabályos” pórázkezelést kellett elsajátítani.
Amikor nem sikerült a túllendülés, kényszerrel, póráz rángatások sorozatával megoldottuk, ezt is. Fárasztó küzdelem ez, egy erős, tiltakozó, ellenálló kutyával.
A gyenge, félős kutyák meg össze zuhannak a durva kényszertől. Így folyamatosan keresni kellett az “ideális” megoldást, aminek a megtalálása mindig a csoportvezetők feladata volt. Aki csoportvezetést vállalt, az a saját kiképzői ismeretét adta tovább. Kinek, hogy, így sokszor elég vegyes képet mutatott a pályán zajló munka.
Az idővel változunk, több ismeretre teszünk szert, így az oktatás is változott. Vagy nem, mert vannak emberek, akik az egyszer megtanult dolgokhoz ragaszkodnak, és azt ismétlik egy életen át.
Így fordult elő az, hogy a kutyaiskolák osztódással szaporodtak.
A kutyások hosszú távon nem tudnak közös nevezőre jutni, így ha valaki más szemlélettel szeretne kutyázni, mint azt az adott iskolán teszik, egyszerűen tovább áll vagy csinál egy saját iskolát. IPO sportban elkötelezett versenyzők, a “profik”, ezen iskolák között vándoroltak, keresve az adott kutyájukra leginkább passzoló felkészülés lehetőségét, vagy csak az idegen pályás tréninget.
Mi, a “hobbi kutyások”, a kialakult szokásrend alapján segítettük őket, a nagybetűs versenyzőket! Többnyire háttér munkásként, bízva abban, hogy egyszer majd mi is oda jutunk, hogy versenyzők (is) lehetünk, avagy csak saját kutyánkkal magasabb szintre eljuthatunk. Nem így történt !
A rendszerváltással szinte észrevétlenül átalakultak a dolgok.
A kutyaiskolák, az elemi kutyás ismeretek tovább adásának színtere lett. Kiegészítő szolgáltatásból, fő profillá vált a kezdő kutyások oktatása. Egy idő után jelentősen átalakult az emberek motivációja az iskolába járásra. Az jött iskolába, aki egyedül nem boldogult, nem volt kitől elsajátítani az alapokat, vagy a kutyája némi viselkedészavarral rendelkezett.
Megjelentek az alternatív lehetőséget kínáló iskolák, más sportokra, városi kutyák oktatására specializálódva. Ilyen volt kezdetben az agility, a tükör módszer, de ez kibővült. Lett 1000 másik elképzelés, kutyás sportok, segítő kutya, mentőkutya és mindenféle egyéb módszer, hobbi kutya képzésre , kutya rehalibitációra , az IPO sport képzés mellett.
A korral , az igényekkel továbbfejlesztve működnek óvodák, iskolák, napközik, panziók, hiszen mindig van utánpótlás , tanulni vágyó kutyás, akik nulláról, de nagyon sokszor mínuszról kezdik az ismeretek elsajátítását!
Nekem ezért furcsa szembesülni azzal, hogy valaki 30 év alatt sem fejlődött semmit a kutyanevelés, kutyakiképzés terén, hiszen én kutyát tartva, tenyésztve, korszakonként új kutyával, egyre több és több tudásra tettem szert. Ezen keresztül, eljutva a korszerű, humánus nevelés, kiképzés módszertanához.
Rossz látni, ahogy rángatják , gyeplőzik, mint a lovat, a kutyákat,és láthatóan nincs szoros kapcsolatuk a kutyával, csak véletlenszerű, hogy egy együttműködő, kiképzett kutya képe jelenne meg.
Ez engem sokkal jobban bosszant, mint bármilyen apró küllemi hiba. Pont ezért az érdeklődésemet elvesztettem, a kiállítások világa sem vonzó számomra. Ezzel párhuzamosan a közösségi kutyázás, más szintje sem. Már tudom miért fordulnak el az emberek teljesen a rottweilertől, vagy miért váltanak fajtát .