10-12 hetes kölyök akiről a történet szól Lonci. Pici szösszeneteket írtam le  a mindennapokból. Lonci okos, ügyes, szép, egészséges szuka. A tágabb környezettel is megismerkedett. Otthon elfogyott a sajt, elmentünk vásárolni. Autóban utazott Lonci és hátul a boxban. Szuperül vette ezt az akadályt is. Ez már a harmadik utazása volt, az első kettőnél elől utazott. A parkolóban picit körülnézhetett. Csikk, papírzsepi hegyek voltak és másodiktól a fúúúúj rossz vezényszó is működött hamar!

Két nap múlva ismételtünk.   


Auchan parkoló Budapest Soroksár. Pici, kölyök kutyát nem hagyunk az autóban a vásárlás idejére, ezért szerveztem segítséget. Amíg elmentem vásárolni Niki sétált Loncival a füves zöld részen.

Segítséggel

Kipróbálta milyen is,  újra egy kiskutyát kormányozni.  Sikeresen vették az akadályt, de maga is elcsodálkozott mennyire nem emlékszik 11 év távlatából, hogy Sziszivel, hogyan is volt. Automatikusan úgy szólt a kiskutyához, úgy “vezényelt” neki, mint azt eddig megszokta a felnőtt és már öreg kutyánál. Bizony az, ugyan úgy, nem sikerülhet. Rá kell hangolódni, össze kell szokni, hogy működjön a dolog.

Lonci tud egy sor dolgot, de azt egy idegennel, aki másként beszél, más utasításokat ad, mint én, még nem tudja megcsinálni. Megbeszéltük a régi dolgokat, hogyan is volt, majd elindultunk haza. A táskámban pakolásztam, és a homlokomra csaptam! A fényképezőgépet meg nem vettem elő, nem dokumentáltam az eseményeket! Ezt pótoltuk néhány képpel, pici játékkal.

A fotó kedvéért

Nem volt egyszerű Loncit pózolásra bírni, mindig elmozdult. Nem értette az egészet, miért került ki az autóból ismét, de sikerült a végén. Ezt is eltesszük emlékbe, jó lesz visszanézni, ha már nagy kutya lesz.

Szocializáció, nevelés, ismerkedés a tágabb környezettel.

A kiskutya fejlődéséhez elengedhetetlen a levegőn való szabad mozgás, a napfény, a föld, a víz a levegő!  Mesterséges környezetben nem tud megfelelően fejlődni az izomzata, a csontozata, de még az agya sem. Az idegrendszer kialakulásához és fejlődéséhez ingerek kellenek. Az adott hetekhez igazítva. Nálunk nem a lakásban van az alom, de a “kis házban”-szabad kijárással a kertbe. A napi jövés-menéstől elkülönítve, hogy a cipő fertőtlenítés  megoldható legyen a kritikus szakaszokban. 

Lakásba, kertbe zárva nem óvod, csak szerencsével elkerülhetsz 1 betegséget! Az a betegség, ami leselkedik rá, ebben a korban, a PARVO döntően cseppfertőzéssel terjed. A másik kutya, nyála széklete viszi a környezetbe és az ember a cipőtalpán, a kezén, a ruháján is terjesztheti. FONTOS   Az esemény az alap immunizáláson túl , a harmadik védőoltás után volt.

10-12 hetes kölyök